Idén is megrendezésre került több helyszínen a nagyszabású Titanic Filmfesztivál, melyre ezúttal is sajtóbelépőt kapott szerkesztőségünk, amelyet köszönünk a szervezőknek. A 23. alkalommal kiírt eseményen ismét fontos helye volt a “Sötét oldal” nevű szekciónak, amely már korábban is olyan remek filmeket vonultatott fel, mint a Snowpiercer, az év filmjének megválasztott What We Do In the Shadows, a Bone Tomahawk, a Battery vagy a Gonosz lélek közeleg. Mi ezúttal a The Witch című darabnak szenteltünk különös figyelmet, hiszen ez az utóbbi hónapok, de talán egész 2016 egyik legjobban várt filmje a horrorfanatikusok között.

A 17. századi New Englandben járunk, a főszerepben pedig egy istenfélő, mélyen vallásos családot láthatunk, amely családfője, William úgy dönt, elhagyják a városi romlott légkört és egy erdő mellé költöznek, ott gyakorolják tovább hitüket. A problémák néhány hónap múlva kezdődnek a héttagú család életében, a legfiatalabb gyermek nyomtalanul eltűnik, a termés elszárad, az állatok pedig egymás után hullanak el. A megmagyarázhatatlan események közepette igyekeznek összetartani, ám az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság szépen lassan felemészti őket. Vajon milyen földöntúli hatalom tartja rettegésben a keresztény családot és megmenekülhetnek-e a gonosz fogságából?

Sajnálatos, hogy néhány hónapja ezt a filmet a hazai sajtó úgy harangozta be, mint az év egyik legijesztőbb, legparásabb horrorját, hiszen a The Witch inkább csak súrolja a horror műfaját, mintsem kiugrasztana minket a székünkből. A film hangsúlya egyértelműen az ismeretlentől való félelem és a hit erején van, így a 90 perc habár egyáltalán nem cselekményszegény, mégis inkább a környezet és az atmoszféra teremti meg az élmény alapját.

A The Witch rendkívül magas szórakoztatási faktorához nagyban hozzájárul a kanadai forgatási helyszín, amelyet Robert Eggers rendező csak nagyon nehezen talált meg. Ezen kívül a komor hangulathoz tökéletesen illeszkedik az operatőri munka, valamint a fényképezés, amely a szereplők egyre mélyülő kilátástalanságát hivatott érzékeltetni.

A történelmi hűséget a forgatókönyvhöz felhasznált kéziratok és naplók szolgálták, hiszen a 17. századi Amerikában a boszorkányüldözés még igencsak ott volt a családok mindennapjaiban. A számos bibliai utalás és a vallási háttér egyáltalán nem zavaró a filmben, így az ilyen témák iránt kevésbé fogékony nézőkben sem kelt rossz érzéseket a történet.

Akik drámának nevezik a The Witchet, tulajdonképpen nem lőnek nagyon mellé, hiszen a film szinte teljesen mentes a jump scare-ektől és néhány felboncolt állattól eltekintve olyan sok vér sem folyik. De hogy hangulatában és atmoszférájában igencsak horrorisztikus, az egyértelmű. A család kétségbeesése maximálisan érezhető, remekül vitték filmvászonra a színészek és a rendező. Én nem szívesen hasonlítanám a The Witchet a Blair Witch Projecthez, de talán a ’99-es klasszikus mögött a legjobb boszorkányhistória a most bemutatott darab. Ahogyan a külföldi kritikák, úgy mi is igen magas pontszámmal illetjük, mert ritka lebilincselő és hangulatos horror, amelyben szerencsére nem a vér tocsog és a székünkből sem kell felugrálnunk, csupán a szereplőkkel együttérezve retteghetjük végig a 90 percet.

Értékelés: 9/10

(Varin)