David Cronenberg a biológiai horror professzora, a hús és a szexualitás szimbiózisának úttörője. Korai munkáiban különösképpen burjánzik a kreativitás eme ritka virága, én pedig a magam részéről, hasonlóan különös élvezettel szagolgatom és tépkedem szirmait.

Nola és Frank házassága megromlott, az asszony hónapok óta Dr. Hal Raglan pszichiátriájának lakója, ahol az úgynevezett pszichoplazma terápiával próbálják kigyógyítani depressziójából, amibe gyermekkori traumák és természetesen a férjével megromlott viszony taszította. A doktor megtanítja kiadni dühét, ami valakinél a testet beborító kelésekben, valakinél nyirokrendszeri rákban, Nolánál viszont egy külső méhben ölt testet, amiben torzszülöttek képződnek és lökődnek ki a világba, akiket csak anyjuk dühe éltet, és akik telepatikus úton érzik meg dühe alanyát és elpusztítják azt. Nola így anélkül hogy tudatosulna benne, szép lassan kiírtja családját, a porontyok pedig csak sokasodnak.

Cronenberg nem sokkal a történet megírása előtt vált el feleségétől, sokan ennek tudják be nőellenességét, sőt az anyaság meggyalázását is felróják neki. A Porontyok nem bővelkedik hosszan kitartott maszkmesteri munkákban, Nola testén lévő külsőburkot is csak az utolsó felvonásban libbenti fel, addig csak az arcát látjuk; a kisnövésűek pedig szintén inkább a képzeletünkre vannak bízva, arcuk az egyetlen mit láthatunk.

Az apát játszó Art Hindle kivételével mindenki emlékezeteset alakít, de Oliver Reed hadaró és határozott fellépésével mindent visz. Színészi kvalitásira amúgy is csak az alkohol nyomott néha bélyeget, de itt lemos mindenkit. Csúcsgeci, de egy csapásra elhiszed neki, mikor tényleg segíteni akar, a kétely egy pillanatra sem üti fel buksiját.

Hogy mennyire hímsoviniszta a film, és mennyire nézi le az anyaság intézményét vitatárgyát képezheti, de amióta először láttam, azóta is gyanakodva nézek minden piros anorákos kisrácra. Ereje az elmúlt harminc évben semmit sem vesztett, képei örökre képesek belevésni magukat a memóriába.

 

Értékelés: 10/10

Miskei