Az unalomig csépelt eredeti vs. remake vita egy újabb, de mindenképpen jobban sikerült felvonását szeretném ma nektek bemutatni, a The Amityville Horrort. Ahogy az lenni szokott, 2005-ben a tejfelesszájú, tinédzser (én) még tudatlanul nézte meg A rettegés háza című horrort. Mint a legtöbb ilyen esetben, csak később jött a felismerés, hogy ez egy remake, hát muszáj is volt felkutatnia az eredeti, 1979-es verziót. Ilyenkor jön a már szokásossá vált frázis: nem illik összehasonlítani egy 1979-es filmet egy majd 30 évvel később legyártott feldolgozással, hiszen a lehetőségek és a stílus is merőben átalakult, ráadásul ha nincs az eredeti, nincs a remake sem – ez pedig mindig többletpontszámot jelent a régi verziónak. Szerencsére ezúttal mindkét verzió nagyon erősre sikeredett, ráadásul nemhogy nem árnyékolják be egymást, sokkal inkább kiegészítik. Továbbá ennél a filmnél is ki lehet játszani a méltán népszerű “megtörtént eseményeken alapul” kártyát, amely horror esetében ritkán annyira komolyan veendő, mint az Amityville Horrornál.

A történet Jay Anson 1977-es novellájából származik, amelyet sajnos nem olvastam. Így írás közben kell elgondolkoznom, hogy miért is nem, de ezt a hiányosságomat majd pótlom. Az írás nem nélkülöz minden realitást, hiszen a ’80-as évek végén valóban furcsa eseményeknek adott otthont a New York-i település.

Ahogy az mindkét film első képsoraiból is megtudható, 1974 őszén ifjabb Ronald DeFeo az egész családját, szám szerint hat főt irtott ki különös kegyetlenséggel. Köztük volt több kiskorú gyermek is, az áldozatok nagy részét pedig álmukban érte a kivégzés. A fiú nem is titkolta sokáig tettét, miképpen a rendőrség hamar elfogta őt. Elmeorvosa szerint mentálisan sérült volt, a fiú maga is azt vallotta, hangokat hallott, amelyek kényszerítették a szörnyűségre. Ifjabb Ronald gyógyszerrel kábította el a családját, így esélyük sem volt védekezni. A gyilkos hatszoros életfogytiglant kapott.

Egy évvel később az ifjú házas George és Kathy Lutz, valamint a nő három gyereke beköltöztek a házba. Habár tudtak a tragédiáról, csábító volt a 80 ezer dolláros, szokatlanul alacsony vételár. „Közel 50 lakást néztünk meg azokban a hónapokban, miután úgy döntöttünk, hogy közös háztartásunk lesz. Már éppen szerződést kötöttünk egy másik házzal kapcsolatban, mikor megtaláltuk az amityville-i házat. A másik ház kisebb is volt, mint az, renoválásra is szorult, és az eladók nem voltak hajlandók alkudni. Ha jól emlékszem, a DeFeo-házat egy újsághirdetésben láttuk meg. Az új ház hatalmas volt, gyönyörű, és még csónakházzal is rendelkezett. Amikor összeadtuk a jelzáloghiteleket, a csónakház adóját, tudtuk, hogy havonta nem engedhetjük meg magunknak. Az ingatlanügynök azért megmutatta nekünk a házat. Mikor körbevezetett, azt mondta: »Nem tudom, hogy mondjam el, de ez volt az a ház, ahol a DeFeo gyilkosságok történtek.« A feleségemmel egymásra néztünk, nem voltunk benne biztosak, hogy jól értettük, amit mond. Aztán emlékeztetett minket, hogy Ronald DeFeo itt ölte meg a családját, és körülbelül egy évvel ezelőtt minden újság címlapján ez a hír volt olvasható. Kathyt látszólag nem zavarta a dolog, végig mosolygott. Az a ház tetszett neki a legjobban, és biztos voltam benne, hogy megtaláltuk, amit kerestünk. Rögtön beleszeretett az otthonba, és elképzelte, hogy a gyerekekkel közösen élünk majd ott.” – nyilatkozta George.

Ugyan egyikük sem volt mélyen vallásos, George megkérte egy pap ismerősét, hogy áldja meg a házat. Az atya így is tett, amikor egy hang távozásra szólította őt fel. Ez a jelenetsor egyébként csak az eredeti változatban van így benne. De nem csak vele, az egész családdal gyakorlatilag az első perctől kezdve furcsaságok történtek, melyeknek barátaik is szemtanúi voltak, amely még tovább erősítette Lutzékat abban, hogy nem csak képzelődnek. Ezek a furcsa jelenségek ráadásul még élénkebbek voltak, amikor a család vendégeket fogadott. „A barátaink a konyhában ültek, mikor úgy hallottuk, egy népes tömeg vonul végig az emeleten. A gyerekeket már ágyba dugtuk, mélyen aludtak. Biztos vagyok benne, hogy nem ők lehettek, ezt a barátaink is megerősíthetik. Kathy ekkor felpattant a helyéről, és azt kiabálta: »Nem vagyok őrült! Ők is hallják!« Elsöprő pillanat volt számunkra, hiszen mások is megerősítették azt, hogy nem a képzeletünk játszik velünk.”

A család itteni tartózkodásának 28 napja alatt számtalan megmagyarázhatatlan esemény történt. Íme néhány ezek közül:

– George mindennap hajnali 3 óra 15 körül felkelt, és kisétált ellenőrizni a csónakházat. Mint később kiderült, DeFeo nagyjából ekkor követte el a gyilkosságokat.

– Annak ellenére, hogy tél volt, a ház körül folyamatos volt a bogarak rajzása.

– Lutzék ötéves kislánya, Missy szerzett egy képzeletbeli barátot, Jodie-t, aki egy disznószerű démon volt, vörös szemekkel.

– George is abba a bárba járt, ahol Ronald Jr. állandó vendég volt.

– Folyamatosan rongálódtak meg a zárak, az ajtók és az ablakok a házban, minden ok nélkül.

– Kathy sokszor érezte azt, hogy valaki követi őt, és egy légies test öleléséről is beszámolt, valamint álmában többször pontosan viszontlátta a gyilkosságokat.

– A feleség továbbá talált egy olyan szobát, amely nem volt rajta az alaprajzon. A kis helység vörösre volt festve, és csak egy könyvesszekrény állt benne. Habár a szobában nem volt semmi, mégis ismeretlen eredetű bűz áradt ki belőle. A család kutyája, Harry is messziről elkerülte a helységet.

– Ezenkívül állandóan megmagyarázhatatlan hangokat hallottak, furcsa, zselészerű anyagok jöttek ki a falból, harapásnyomokat találtak a testükön és oda nem illő dolgokat láttak az egész telken.

Lutzék végül 1976. január 14-én hagyták el a házat. Az épület még mindig áll, habár mind a címe, mind pedig annak kinézete teljesen megváltozott, éppen a turisták érdeklődése miatt. A házat 2010-ben aukcióra bocsátották, amely érdeklődők százait vonzotta. A túra során, habár bemehettek az épületbe, a felsőbb szintekre nem mehettek fel. A Lutz család távozása óta nagyon sokan laktak a New York-i házban (a Cromarty család például 1977 és 1987 között), de hasonló jelenségről senki nem számolt be, ezért többen csalással és átveréssel vádoltak meg a családot, nem is minden alap nélkül. Hiszen Lutzék tisztában voltak vele, hogy milyen szörnyű titkot is rejt az épület, ugyanakkor a fenntartására nem lett volna pénzük. Igazuk bizonyítására poligráfos tesztnek is alávetették magukat, melyet mindketten sikerrel vettek. Mások szerint tényleg megtörténtek azok a szörnyűségek, amiket Lutzék elmeséltek, és ehhez a történethez köthető minden idők egyik leghíresebb szellemfotója is. Hogy a baloldali képen valóban egy szellem látható, vagy pedig csak a jobboldali fotós, Paul Bartz, ez máig óriási vita tárgya.

Hogy mi is történt valójában az alatt a 28 nap alatt, azt sosem fogjuk megtudni. De ha igaz, amit George nyilatkozott, mely szerint “ha a filmek azt igyekeztek visszaadni, milyen borzalmakat okozhat egy földöntúli entitás, akkor a nézőnek még mindig fogalma sincs arról, milyen pokoli a nap 24 órájában rettegni az ismeretlen erőtől“, akkor valóban a történelem egyik legizgalmasabb rejtélyével állunk szemben.

Bővebben az esetről a Legendavadász kiváló írásában olvashattok, melyet mi is felhasználtunk a cikkünk során.

És akkor néhány szóban a filmekről

Elég alapvető különbség van a két darab között, máshogy mutatják be a történteket. Az 1979-es változatban sokkal inkább a körülményeket és a fent leírt misztikus eseteket taglalják, háttérbe helyezve kicsit George megőrülését. Nagyobb szerepe van a vallási témának is az eredeti változatban, amely inkább egy dráma, mintsem horror. James Brolin játéka nagyon sokat ad a filmnek, annak ellenére, hogy George tébolyának sokkal hangsúlyosabb szerepe van a 2005-ös verzióban, amelyben Ryan Reynolds is jól végzi a dolgát.

Nehéz a két film között választani, hiszen a felújítottban már érződik többször is a Hollywoodnak való megfelelési kényszer, a néhol indokolatlan és bugyuta jump scare-ekben. Ugyanakkor mint horror lényegesen megterhelőbb és izgalmasabb. Szívesen ajánlanám mindkét film megtekintését, mert más jellegű élvezetet ad, még ha egyes jelenetek visszaköszönnek az új változatban is.

The Amityville Horror (1979 – IMDb | mafab) – 8/10

The Amityville Horror (2005 – IMDb | mafab) – 8/10

A történetet egyébként nagyon sokan meglovagolták, így 1979 óta számos olyan mű készült, amelybe belecsempészték az Amityville szócskát, habár gyakorlatilag semmi köze az eredeti sztorihoz. Jelenleg a Wikipedia információi szerint egészen pontosan 21 olyan film van, amely szegről-végről köthető Amytville-hez, kezdve az eredeti, 1979-es darabtól egészen a 2018-as The Amityville Murdersig.

(Varin)