A nők jelenléte a horrorfilmekben már a kezdetek kezdetén fontos volt, ugyanis a nemi szerepek tükröződtek a mozgóképes munkák sorain, így pedig maga a rémisztgetés sem kerülhette el a legalapvetőbb archetipikus vonásokat. Konkrétan a sikolykirálynők definiálása a negyvenes évekre datálható, amikor Hitchcock és a kor kiváló alkotói elindultak egy irányba, amely lefektette az örökös jó és rossz közötti harc alapjait, ráadásul a hangosfilmek idején szándékosan jó torkú nőket igyekeztek válogatni műveikhez. Így jött létre a zsáneren belül a sikolykirálynő titulus, amelyet olyan nők birtokolhattak eleinte, akik szerepükben gyakorta sikongattak, hogy minél erőteljesebb hatást váltsanak ki a nézőkből.

Ez a procedúra jó ideig bevett szokás volt Hollywoodban, illetve lassacskán elterjedt az egész nyugati filmiparban is. Később, amikor a slasher kezdett kialakulni és a horror elkezdte önmagát újra és újra definiálni, a halmaz bővült a nők számára, egyre többen kerültek bele ebbe körbe, ugyanis számos esetben akadtak olyan színészek a gyengébbik nem képviseletében, akik visszatérőknek számítottak a műfajban. Így lassacskán nem csak a sikítós asszonyok, de a rémisztő történetekkel összefonódó szereplőket kezdték el ezzel kitüntetni. Amint a hetvenes évek közepére érünk és folyamatosan jelennek meg a túlélőhorrorok, felismerték a hölgyek testében lévő potenciálokat. A hippi korszak és a szexuális forradalom korszakától kezdve sikolykirálynőnek számított az, aki az áldozat szerepében tetszelgett kilencven perc erejéig és a mai napig ezt a megjelölést használják. Természetesen nem betonba öntött fogalom, az elmúlt harminc évben is alakult, fejlődött ez a szerepkör, illetve bővült, mégpedig olyan alakokkal, mint az áldozatnak tűnő, de valójában gonosz nő, a horrorpornókban szereplő és vágyat ébresztő femme fatale vagy éppen bármelyik tucatáldozat, aki legalább bikinire vetkőzve pózol egy cameo erejéig.

Ezzel el is jutottunk kicsit a gyengébbik nem szerepének kitágulásáig, amelyről azonban sokszor ellentmondásos véleményeket lehet hallani. A legtöbb  tapasztalt színésznő esküszik, hogy az utóbbi évtizedekben jottányit sem alakult a nők megítélése a horrorokban, így egyelőre csak a karakterfejlődésekkel lehetne elérni valamiféle pozitív változást. Mások viszont azon a véleményen vannak, hogy nagy utat járt be ez a szerepkör, ráadásul épp az ártatlanság szimbólumaként funkcionáló személyiségtípus épphogy a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem egyik támasza, csak épp nem a valóságot célozza meg, hanem a vágóasztalon születik meg. Van mindkét nézőpont mögött igazság, de nem azzal a céllal vágtam bele ebbe az írásba, hogy eldöntsem, melyik érvényesülhet inkább. Következzen inkább egy rövidke áttekintés arról, kik játszottak nagyobb szerepet a kialakulásban, a fejlődésben és akik manapság igyekeznek szórakoztatni bennünket.

Az aranykor első, kifejezetten ebben a szerepkörben tündöklő alakja Fray Way volt, akit az első King Kongból is ismerhetünk, ahogy fizikai gátakat nem ismerően sikítozott a nagy szörny jelenlétében. Természetesen egyéb filmekben is feltűnt, mint a The Vampire Bat vagy a Mystery of the Wax Museum. A későbbiekben aztán felszívta őt is a B-filmes ipar az ötvenes évek elején, korai sikereit azonban egyszerre csodálták és túl is akarták szárnyalni, amit nem sikerült igazán senkinek megtenni. Szintén érdemes lehet megemlíteni ebből a korszakból Elsa Lanchester-t, aki karakteres alakításával a The Bride of Frankenstein filmjében a halhatatlanok panoptikumába emelte a szörny feleségét. A B-filmes világ előretörésének hajnalán Allison Hayes volt az, aki többek között az Attack of the 50 Foot Woman vagy a The Unearthly törékeny, ám mégis erős karaktereként feloratkozott ezen névsorba. Talán a legikonikusabb színésznő Janet Leigh, aki Hitchcock Psycho-jának fürdős jelenetében rendkívül meggyőzően sikít, átadva ezzel összes fájdalmát a nézőknek. A kora hatvanas évekre ismét egy angyali tekintetű színésznő robbant be a köztudatba Barbara Steele személyében, aki nem kisebb filmekben hagyta a névjegyét, mint a Kút és az inga, illetve a Black Sunday. Életének meghatározó két évtizede volt a következő időszak, hiszen még a Piranhában is kapott szerepet, Roger Cormannel hosszú barátság köti össze. Érdemes egyébként megfigyelni, hogy általában jól összeszokott párosok alakultak, rendező és színésznő gyakorta dolgozott közösen. A nyolcvanas évek hajnalán pedig megszülettek a franchise-okhoz köthető túlélő karakterek. Az egyik legelső nem más volt, mint Jamie Lee Curtis (kis adalék, hogy édesanyja nem volt más, mint Janet Leigh), aki amellett, hogy Carpenterrel forgatott számos esetben, a Halloween sorozat meghatározó pontjává vált. Csakúgy, mint Sigourney Weaver, aki az Alienek ellen igyekezett felvenni a harcot immár négy alkalommal és még természetesen lehetne sorolni a jobbnál jobb példákat. A slasher nagyjainak megszületésével párhuzamban pedig kialakult a szexi, de sokszor feláldozható fehérnép, hogy a body count jegyében minél több – általában tinédzser korú – nézőt rángathassanak a képernyők elé.

Végül eljutottunk a közelmúltba, amikor valamelyest újra előtérbe kerülhetnek az értelmes és nem csak a testükkel hódító karakterek (a sztereotípiáról lásd bővebben a Cabin in The Woods megindító befejezését), hiszen a mai filmipar (nem az álomgyárra gondolok ezen a ponton) egy részében előtörtek a polihisztorok. Danielle Harris például a színészkedés mellett rendez, ahogy pályatársa, Angela Bettis is, a legdögösebb Tromalánynak több ízben is választott Tiffany Shepis pedig mint producer is megállja a helyét. Ilyen jelen mellett pedig nem ostobaság kijelenteni, hogy hála égnek vannak pozitív változások, amik azt a célt szolgálhatják, hogy mindinkább egyenrangúbbá válhatnak a nők a férfiakkal és ez további energiát és kreativitást pumpálhat hőn szeretett műfajunkba. A cikk alatt pedig tekintsétek meg képgalériánkat olyan színésznőkről, akik nem fértek a leírásba, de mindenképp említésre méltóak (név szerint: Pauline Moran, Madeline Smith, Katharine Isabelle, Asia Argento, Misty Mundae, Debbie Rochon, Shawnee Smith, Linnea Quigley, Felissa Rose, Ashley C. Williams, Katrina Bowden, Jessica Harper, Barbara Crampton, Monique Dupree, Beverly Garland, Julie Strain).