Hohóhó. Mi történik akkor ha karácsony estéjén egy táncos kedvű, szoknyába bújt ördög próbálja megakadályozni, hogy a Télapó, a jó gyermek barátja megtöltse a kis cipőcskét? Erre a kérdésre próbál választ adni ez a mexikói gyerekfilm, egy remekmű, amit szerintem még a jó öreg Ed Wood is letagadna.
Mikuláséknál (José Elías Moreno) nagy a fejetlenség, hiszen közeledik december 25.-e, karácsony éjjele. Azonban egy ősi sötét szellem parancsára Lucifernek (José Luis Aguirre alias Trockij igen, nem vicc) a Földre kell mennie, hogy megakadályozza a karácsonyt, különben nagyon súlyos büntetésben részesül (ennyit tudunk meg mi is a büntetésről). Emellett megismerünk egy nagyon szegény kislányt, kinek egyetlen álma karácsonyra egy baba, egy gazdag fiút, kinek a szülei társasága hiányzik, és három bajkeverőt, akik a Mikulás összes ajándékára pályáznak. Természetesen meg is kísérti őket az ördög, több-kevesebb sikerrel. A Télapó sem rest, az egész világon osztogatja az ajándékait, viszont Luci Ferkó (Karinthy után szabadon) egy aljas csellel csapdába kergeti. Vajon a Coca Cola reklámarcának sikerül kiosztania ajándékait a Földön, és boldoggá tenni a gyermekeket, mielőtt észrevennék és vajon sikerül-e visszatérnie karácsony reggele előtt otthonába, vagy örökre a Földön ragad?
Már a történetből is látszik, mekkora sületlenségről van szó. A film első 10 perce azzal telik el, hogy a világ minden tájáról mutatnak kisgyermekeket, a Télapó segédjeit, akik az anyanyelvükön énekelnek karácsonyi dalokat, míg a Mikulás alázongorázik. Az egész jelenet érthetetlen, hiszen rengeteg nyelven megszólalnak, ráadásul a gyermekszínészek annyira fiatalok, hogy gyakran ki is esnek a szerepükből, látszik az arcukon, hogy fogalmuk sincs, hol vannak. Ez természetesen igaz minden gyermekszereplőre az egész filmben, emiatt jeleneteik élvezhetetlenné válnak. A Mikulás talán az egyetlen olyan karakter a filmben, akinek az arcáról le lehet olvasni az érzelmeket, és bebizonyítja nekünk, hogy a film azért nyomokban színészeket is tartalmaz. Ennek ellenére roppantul idegesítő, hogy az öreg mindenen képes röhögni, sőt állandóan csak nevet, még akkor is, mikor Luci Ferkó megégeti a gluteus maximus-át…A Télapó segédei közül Merlint emelném ki, a varázslót, aki álomport, láthatatlanná tévő virágot!! és hasonló nyalánkságokat készít. Ez az ember végtelenül idegesítő, egy idióta vénember, kérlek szépen titeket, ha öregkoromra ilyenné válok, zárjatok el jó mélyre és dobjátok el a kulcsot. Merlin ugyanis folyton dúdol valamit, ráadásul mikor kiderül, hogy a Télapó bajban van, szép lassan ráül a képzeletbeli! lovára, és elvágtat!, mint egy óvodás, aki huszárosat játszik, segíteni. Értem én, hogy ez egy gyerekfilm, de hülyék azért nem vagyunk. A főellenség természetesen a sötétség fejedelme, Luci Ferkó, akinek két fő tulajdonsága van: imád bajt keverni és táncolni. Mikor csak teheti, balettozik egy kicsit, ráadásul még szoknyát is hord. Ennek ellenére a maszkja elég pofásra sikeredett, sőt a csínyjei tartják mozgásban a sztorit, nélküle a történet arról szólna, hogy a Télapó kioszt néhány ajándékot, oszt jónapot.
A látvány mindezek ellenére megállja a helyét, a menny egész pofásra sikeredett, akárcsak a pokol, ahol az ördögök megint egy csodás táncelőadással szórakoztatnak minket. A zene kezdetben még bájos, viszont szinte az egész filmben ugyanaz, a Jingle Bells egy feldolgozása, emiatt az „alkotás” végére már idegesítővé válik. Ám nem annyira, mint a narrátor pofázása, ami miatt két percenként kapcsoltam le a filmet. Szinte mindig közbeszól és sosem valami értelmeset, legalábbis mikor van értelme, ha egy, különben izgalmasabb jelenetbe egy testtelen hang ilyeneket szól be, hogy „fuss Télapó, fuss, ez az egyetlen esélyed!” vagy hogy „ vajon ebből hogy mászik ki a Télapó” vagy „ne legyetek rosszak gyerekek!”. Teljesen tönkre vágja a már alapból borzalmas filmet, ami nélküle kicsit gyerekes és unalmas lenne, vele idegesítő. A film egyetlen értékelhető jelenete talán, mikor odapörkölnek egy kicsit a ruszkiknak, mikor két orosz gyerek megkérdezi, mért nem lehetne Szputnyikot használni a rénszarvasok (melyek amúgy feltekerhető játékok) helyett, és a Télapó a narrátorral együtt elküldi őket a fenébe. Ne feledjük, két évvel járunk az első műhold fellövése óta.
Összességében az egész film egy értékelhetetlen tragédia, teljesen élvezhetetlen, pedig én azért rajongok a régi trash-ekért. Egyedül csak azért kap tőlem egy pontot, mert a gyermeksorsok meghatóak, egy kicsit megérintik az ember lelkét, de ezeken kívül egy jelenetet sem tudnék mondani, minek láttán ne fogtam volna a fejem. De mit is várjunk egy olyan filmtől, amit már a youtube-ra is úgy tettek fel, hogy minden idők legrosszabb filmje. Hohóhó.
Értékelés: 1/10
Kele-man
Be the first to comment on "Santa Claus (1959)"