Emberrablás, titkos kísérletek valahol egy, a semmi közepén álló épületben, és egy főhős, aki minden áron szabadulni akar szorult helyzetéből. Ezeknek a szavaknak a hallatán aligha csillan fel a sokat látott filmrajongó szeme, azonban, ahogy azt már sok esetben megtapasztaltuk, a klisésnek tűnő felvezetés sokszor pozitív csalódást is okozhat. Lássuk, hogyan teljesített ezen a téren a 2016-os készítésű Rupture. 

Főszereplőnk, a Noomi Rapace által alakított Renee egy teljesen hétköznapi életet élő fiatal anya, aki igyekszik fiát a tőle telhető módon egyedül, szeretetben felnevelni. A meglehetősen földhözragadt, triviális gondokkal küzdő nő élete azonban örökre megváltozik, amikor egy nap néhány ismeretlen se szó, se beszéd elrabolja, és egy számára teljesen idegen helyre hurcolja, ahol különféle bizarr kísérleteknek kívánják alávetni.

A film első 20-30 percében nagyjából pont ugyanannyit értünk a cselekményből, mint főhősnőnk, ugyanis szinte semmilyen kohéziót nem fedezhetünk fel a történet hátterét illetően. Itt el is érkeztünk az első piros ponthoz, amit a Rupture érdemel, mivel ezzel a húzással igencsak sikerül felcsigázni a néző érdeklődését, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy a főszereplővel együtt próbáljuk kitalálni, mégis mire mehet ki a játék, mi a célja a Renee-t elraboló, bizarr figurákból álló csoportnak. A néhol már-már szürreális elemekkel tarkított környezet, amelyben a film cselekményének jelentős hányada játszódik csak tovább szaporítja a gondolatainkban felugráló kérdőjelek számát.

Az indokolatlan, felesleges használatnak köszönhetően mára már közhellyé vált a “megosztó” jelző felemlegetése, a Rupture esetében úgy gondolom, talán mégis helytállóan alkalmazhatjuk ezt a kifejezést. A pozitív értelemben vett emberien viselkedő, talpraesett, racionális főszereplő küzdelmei egy félig-meddig meseszerűnek, irreálisnak tűnő közegben mindenképp disszonanciát váltanak ki a nézőben, a kérdés csupán az, vajon ez a fajta inkoherencia  inkább zavaróan hat, vagy képesek vagyunk feloldódni a film sajátos miliőjében. Sajnálatos módon a Rupture érdekesnek mondható kivitelezésén némiképp ront az elkapkodottnak, összecsapottnak tűnő befejezés, amit feltételezhetően a játékidő kurtításának szándéka motivált. Mindenképpen megért volna még plusz negyed órát, hiszen így korántsem olyan tempóban zárul a történet, ahogy azt a helyzet diktálná. Összességében véve a Rupture a maga módján szórakoztató film, kellemes csalódás, bár túl sok mindent nem kell tőle várni.

Értékelés: 6,5/10

(Absvrd)