A gyilkos paradicsomok mindenképpen formabontó trash-húzása után szinte tárva-nyitva állt az ajtó, hogy mindenféle hétköznapi tárgy abszurd módon életre kelhessen és szabadon hentelhessen, aki/ami csak az útjába kerül. Ezért talán nem meglepő, hogy egy kisköltségvetésű környezetbe helyezett, ámde telekinetikus erővel rendelkező autógumi máig működőképes koncepciónak bizonyul, mi pedig másfél órán keresztül feszülten figyeljük, milyen összefüggéseket rejt a film.

Már az elején leszögezném, hogy én valósággal odavagyok az ilyesfajta kísérletezős, és általában kisköltségvetésből (ügyesen) összerakott, ámde kreatív ötletekkel dolgozó filmekért. Példaként említhetném a létkérdéseket boncolgató Őslakót (más néven Ember a földről), mely konkrétan egy szobában játszódó sci-fi-fantasztikus keverékhez hasonlatos leginkább, annak ellenére hogy cselekményről nem igen lehet beszélni, inkább a párbeszédek viszik előbbre a filmet. Vagy ott az ugyancsak minimál-környezetben játszódó, egzisztencialista kamaradrámának is beillő filozofikus tartalommal megáldott Kocka, mely szintén mindfuck kategória, de akár a vígjáték alapokon nyugvó, Semmi című filmet is említhetném, amely konkrétan arról szól, hogy lúzer hőseink eltüntetnek mindent maguk körül, így egy légüres semmibe kerülnek. Egy szó, mint száz: egy nagyszerű ötlettel minimál pénzből is lehet egy klassz filmet alkotni, erre kitűnő példa a Rubber.

Filmünk egy Monty Python-t meghazudtoló jelenettel kezdődik: egy rendőr elmondja, hogy igazából egy csomó dolognak nincs értelme, példaként néhány filmes dolgot is felhoz, majd ezt követően lazán beszáll autó csomagtartójába, és el. Biciklivel érkező kollégája közben kioszt mindenkinek egy távcsövet, és kezdődik a moovie – melynek szerves részét képezik a filmben lévő nézők, akik a film cselekményét nézik…

Egy szeméttelepen lévő gumiabroncs öntudatra ébred: sután, de megteszi élete első lépéseit – bocsánat gurulásait -, majd elindul hódító útjára. Amely akadályokon nem tudja pusztán testi erejével átküzdeni (átgurulnia) magát, azt a speciális képességével oldja meg: egyszerűen tudatával felrobbantja. Egy fiatal csajszit követve elérkezik egy lepukkant útszéli motelhez, ahol próbál vele összejönni, de csak a kukkolásig jut. Szobalány útban van, ezért meggyilkolja, de tette nem maradhat titokban, ugyanis egy szemfüles srác rájön különleges képességére. Eleinte persze senki nem hisz neki (mert miért is hinné valaki, hogy egy gumiabroncs öl, világos), majd a helyszínre érkeznek a zsaruk, ezt követően egy újabb gyilkosság történik, ami után már komolyan üldözőbe veszik a gumit. Csapdát állítanak neki, ami nem jön össze…

Nehéz hirtelen szavakba önteni, összegezni a látottakat. Látszólag baromi egyszerű az egész sztori, mint a faék, valójában azonban sok helyütt megbújik ez-az. Abroncsunk életre kelése, mint fő motívum, akár egy élettörténet is lehetne – első lépések, felnövés, lázadás, szerelem, halál stb. Filmbeli közönség (ami társadalmunk kicsinyített másaként is értelmezhető a látott sztereotípiák miatt) folyamatosan reagál az autógumival történtekre a maga módján – később ugye SPOILER egy merész húzással (mérgezéssel) kivonják őket a forgalomból -, de ez fordítva is igaz: rendőrünk például vitatja, hogy ami éppen történik, az valódi lenne, hiszen csakis a nézők miatt játsszák el. Ha jobban górcső alá vesszük és a végletekig analizálni akarjuk, kiadja, hogy a film és a nézők egymásra ható folyamatos reflexiói nélkül nem igazán lenne semmi a világon. Szereplőket nem igen taglalnám, lévén éppen hogy felbukkannak, de képi megjelenítéssel is minden oké. Mindenképpen rendhagyó mozi, úgyhogy látni kell!

Értékelés: 8/10

eyescream