2002-ben Lucky McKee komoly nemzetközi sikereket ér el a May-jel, Angela Bettis nevét pedig végre mindenki megtanulja és elfogadja. Négy évvel később helycserés támadás keretében elkészül a mű spin off-ja, Bettis rendez, McKee főszerepet vállal. A büdzsé lényegesen alacsonyabb, a siker is elmarad, de legalább Bettis rájöhet, hogy jobb ő színésznőnek, és igen McKee pedig rendezőnek.

Roman magányos, túlságosan is visszahúzódó eleme a társadalomnak. Hegesztő műhelyben dolgozik, délutáni elfoglaltsága – lévén, hogy se tévéje, se rádiója -, a szomszéd lány figyelése a kanapéról, aki minden nap ugyanakkor, 17:30-kor megy le a postáért. Éljen a szerelem! Egyéb szórakozása pedig a tetőn elköltött pár üveg sör, nagy mélázások közepette.

De, hoppácska! Ki az aki megzavarja elmélkedését Romannek? A szomszéd lány, Isis, aki egy sörért cserébe már szóba is elegyedik Romannel. Jóban lesznek, hősünk kezd végre megnyílni, csak sajnos amikor szexre kerülne a sor, véletlenül megöli a lányt. Isist kádba be, jéggel tartósítani, végtagjait lassacskán lemetszeni. Kis idő múlva egy másik lány jelenik meg a szomszédból, Eva, akivel szintén kezd kialakulni valami románcféle, de mindannyian tudjuk ennek sem lehet jó vége.

A May-hez hasonlóan most is egy kívülálló karakter kerül a középpontba, egy olyan ember, aki nehezen tud különbséget tenni jó és rossz között, aki nem találja a helyét az „átlag” emberek társaságában. A történet – ami szintén McKee tollából került ki – alapvetően érdekes, de olyan érzés kerített hatalmába, mintha ez eredetileg rövid film lett volna. Sajnos a játékidő nagy része unalmas és vontatott, a kevés dialógus és McKee érzelem mentes merengő arca nem elég a figyelem lekötésére. Magam részéről utálom, ha digitális kamerával forgatnak mozit, engem egész egyszerűen kizökkent. Angela Bettis igazi girhes kis penészvirág, állandó zavart tekintetében én mégis találok valami megmagyarázhatatlan bűvöletet, ezért színésznőként imádom. McKee-vel közös munkái, és az úriember rendezési stílusa pedig egyedülálló és eddig még nem okozott csalódást.

Részemről tehát mindenki maradjon a maga jól kipróbált műfajában. Az utolsó momentum festményszerű megkomponálása azért érdemes a figyelemre, illetve Roman falra rajzolt tévéje is többet mesél a karakterről, mint bármely elhangzott dialógus.

Értékelés: 4/10

Miskei