Ha a nyolcvanas évek klasszikus zombifilmjeiről beszélünk, a Holtak napja, Re-animátor, Gonosz halottak után nem mehetünk el az egyik legnagyobb kultuszalkotás, a Return of the Living Dead mellett sem. Ez a félig-meddig önparodizáló kis film valósággal felpezsdítette az akkor kliséktől és klónoktól kissé túlnépesedett mezőnyt, és új típusú zombikat mutatott be a közönségnek, egy elég egyedi megvilágításban. A sikere minden várakozást felülmúlt, a mai napig rajongók tömegét tudhatja magának, ideje volt hát, hogy mi is megemlékezzünk róla.

Történetünk két átlagos fickóval kezdődik, akik egy orvosi kellékboltban dolgoznak, az idősebb épp körbevezeti az újoncot. A túra végén megkérdezi, akar-e látni valami igazán érdekeset, mire elárulja neki, hogy George A. Romero Az élőholtak éjszakája című filmje tulajdonképpen megtörtént eseményeken alapult, ezt pedig onnan tudja, hogy a hadsereg véletlenül hozzájuk is elpostázott néhány hordót a matériából, ami a tömeges zombikórt okozta. Hogy kíváncsiságukat kielégítsék, meg is tekintik a hordókat a bennük tárolt hullákkal együtt, majd sikeresen felbontják őket, és az épület szellőzőrendszerébe juttatják a gázt. Néhány órával később arra ébrednek, hogy a hordó tartalma eltűnt, odafent pedig életre kelt minden, a kipreparált állatoktól kezdve a boncolásra szánt holttestig. Utóbbi, kielégíthetetlen éhségével az emberi agy iránt, nagyobb problémát jelent, és ami még rosszabb, sajnos hiába ismerik hőseink Romero munkásságát, ezúttal a fej eltávolítása sem oldja meg a dolgot, az elválasztott testrészek külön életre kelnek. Kihívják a tulajt, segítségével egészen apró darabokra vágják a zombit, és eljuttatják barátjukhoz, az utca végén üzemelő krematóriumba, ahol elégetik a darabkákat. Amivel nem számoltak, hogy a művelettel sikeresen a levegőbe juttatták a szert is, egy hirtelen vihar pedig belemossa azt a közeli temető talajába, ahol néhány unatkozó punk is megpróbálja elütni az estét. A következmények gondolom kiszámíthatóak… 🙂

A Return of the Living Dead gyakorlatilag az aranymetszés szabálya lehetne arra, hogyan kell egy emlékezetes, évek múlva is ugyanolyan szórakoztató B-horrort összehozni. Van egy történetünk, ami az idő előrehaladtával egyre betegebb, őrültebb és a főhősök számára reménytelenebb lesz. Van néhány szereplőnk, gondosan kiválogatva a horrorfilmek klisétárából, hogy legyen kiért aggódnunk, és legyen, akinek a halálán élvezkedhetünk. És végül: van pokoli sok zombi, rengeteg gusztustalan, low-budget effekttel (azt remélem, mindenki ismeri, hogy a készítők például cintányér nélküli cintányéros majmokat tettek a szerveket tartalmazó tasakokba, így oldották meg a folyamatos mocorgásukat), rengeteg vér, és annyi tömegjelenet, amennyi csak belefért. Aláfestésnek pedig még itt van a Party Time névre hallgató, az idők során érthetetlenül elfeledett sláger, ami tökéletesen hozza a retro hangulatot, és természetesen a lehető legtökéletesebb pillanatban sütöttek el a készítők. Igazából reménykedek, hogy azoknak többsége, akik olvassák ezt a cikket, eleve csak arról akartak megbizonyosodni, megfelelően bántam-e kedvencükkel. Ők megnyugodhatnak, a többieknek pedig feladtam a házit, jó szórakozást hozzá!

értékelés: 9/10

Zoo_Lee