A Fangoria Magazin által az év horrorfilmjeként emlegetett alkotás Lucky McKee tollából született és ő is álmodta vászonra. A sztori egyébiránt sokak életéből merít ihletet, hiszen sok gyerek életében van olyan korszak, amikor nem illik a többiek közé, ráadásul May esetében ez egy tartós testi deformáció képében jelenik meg: a kancsal lányt messze elkerülik az emberek, élete kezdeti fázisában a számtalan nagyon fontos impulzus, ami szükséges ahhoz, hogy a társadalomba integrálódjunk, nála teljes mértékben hiányzik.

A kezdeti problémákra átmeneti tapasz, amikor az anyuka meglepi szülinapjára egy nagy porcelánbabával, ami attól fogva az egyetlen barátja lesz és akihez bármikor fordulhat, ha problémája adódik az életével. Felnőve az állatkórházban, ahol dolgozik, gyorsan kialakul szenvedélye a kitömött állatok és a preparálás iránt, és miután a környezete továbbra sem tolerálja, döcögősen alakulnak kapcsolatai. Először is, szerelmes lesz egy férfiba, aki eleinte viszonozza a furcsa lány közeledését, később viszont egyre terhesebbé válik neki ez a viszony. Mindent elkövet, hogy lerázza magáról a lányt, többször meg is alázza, de egészen addig kitartó, amíg világossá nem válik a számára, hogy a fickó több vasat tart a tűzbe. A másik szálon a már eleve a kihasználásra építő munkatársnőjével bonyolódik viharos kapcsolatba, de a bioszexet (értsd: fűvel-fával) folytató Polly egy felületes alak, akit jobb messzire elkerülni. Az utolsó nagy érvágás a számára a babájának a sérülése okozza, aki az egyetlen és utolsó szál, ami a tényleges valósághoz köti. Amint sikerül teljesen kilépnie az önmaga által teremtett kis beteges világba, gonosz tervek fogalmazódnak meg benne, amihez szüksége lesz minden eddigi szereplőre, akik löktek rajta egyet, hogy ide kerüljön.

Sajnálatos módon a magyar cím sokkal többet árul el a történetről, mint kéne, de az események végére sikerül olyan nyomasztó hangulatot kelteni, ami a biztos emberi tudatot is hatalmába kerítheti. Nem véletlenül írtam, hogy kicsit mindenki beleképzelheti magát ebbe a szerepkörbe és valószínűleg ezért is olyan erős a forgatókönyv, amihez egy olyan nagyszerű színésznő adta magát, mint Angela Bettis. A legapróbb mozdulatai is annyira precízek és hatásosak, amit csak ritkán látni a képernyőn. A film csakis egy ilyen női karakterrel képes együttműködni, akiről süt a félelem, a tehetetlenség, a súlyos pszichés zavar és a nőiesség. Mindezt pedig folyamatosan, nagy dózisban szállítja nekünk May. Az effektek – bár kevés van belőlük – jól szolgálják a történetet, amit a vágásokkal sikerül tetézni. A párbeszédes részeknél pedig különösen eltaláltak a beállítások, a néző szinte belekerül a helyzetek forgatagába.

Tipikusan olyan sztori, amit általában kerülünk, hiszen nem sokaknak van kedve eljátszadozni a mentálisan sérült személyekkel, így cseppet sem hálás feladat hárult a stábra, de jó érzékkel és remek kritikai képességgel megáldva fogtak hozzá a kibontásához, ami meghálálta magát.

Értékelés: 8/10

Plendil