Napjainkban érdekes trend alakult ki mind a filmek készítői mind pedig azokat értékelő kritikus között. Előbbiek évről évre készítik el a gagyibbnál gagyibb remakeket, mintha kifogytak volna minden felhasználható ötletből, utóbbiak pedig rendre lehúzzák ezeket az újrákat, már-már sportot űzve belőle. Úgy tűnik a sors (és Hollywood) nem kegyelmezett az egyik legemlékzetesebb francia horrornak, a 2008-as Mártírok című filmnek, hiszen Peter Safran és csapata elkészítette saját, amerikai változatát. Annak ellenére, hogy mindezek hallatára az összes kritikus nyála elkezdett csorogni, hogy milyen fergeteges cikkeket készíthetnek az alkotás lehúzásával, véleményem szerint nem sikerült olyan rosszul, mint ahogy hangzik.

Miután a kis Lucy (Troian Bellisario) sikeresen megmenekült fogva tartói elől, akik naphosszat kínozták, egy árvaházba kerül, ahol összebarátkozik a korabeli Anna-val (Bailey Noble). Viszont a múlttól nem tud megszabadulni, éjszakánként felsikít, és azt vallja, hogy egy szörny üldözi. 10 év múlva, felnőve felkeresi korábbi kínzóit és hidegvérrel lemészárolja családjukat. Anna a helyszínre érve megpróbál segíteni neki eltűntetni a nyomokat, viszont barátnője továbbra sem bír megszabadulni a szörnyetegtől, aki a fejében létezik, és aki miatt kárt tesz magában. Este azonban megérkeznek a lemészárolt család barátai, akik elfogják a lányokat és ugyanúgy elkezdik őket kínozni, mint Lucy-t 10 évvel korábban,  beteges vallási okokból.

Miközben az ember egy remaket néz és ráadásul még az eredeti filmet is látta, óhatatlanul összehasonlítja a kettőt egymással. A mű nézésekor nem egyszer jöttek elő régi emlékek, mikor még az eredetit láttam, és az igazat megvallva, nincs akkora különbség a két történet között, ami nem mondható el minden úrjráról. A legnagyobb eltérés talán, hogy míg az eredeti filmben nagyon jól elkülöníthető a sztori három része, sőt tulajdonképpen az alkotás három kisebb filmből áll, itt ez a hármasság nincs jelen. Míg az eredetiben volt egy horror, egy lélektani és egy kínzós rész, itt a horror és a lélektani tulajdonképpen teljesen elhalványul a kínzások mellett. Ez talán annak köszönhető, hogy nincs elég idő az első két részre. Ez főleg a hosszú bevezetésnek köszönhető, ami véleményem szerint teljesen felesleges volt, legalábbis nem értem hogyan lép előrébb a történet, ha többször bevágják, hogy Anna egy rendőr bácsival beszélget. Ugyanígy nem értettem a funkcióját ahogy a napjainkban játszódó jeleneteket közé pár másodpercre bevágnak egy-egy flashback-et, a két kislány árvaházban tengetett napjairól. További negatív szerintem, hogy a titkos, kínzó társaság tagjai szinte egytől egyig szürke alakok, ráadásul nem nagyon erőltetik meg a színészek sem magukat. A legnagyobb csalódást számomra viszont Kate Burton karaktere, a társaság vezető asszonya okozta. Az eredeti alkotásban egy elszánt vezetőnek, elérhetetlen embernek tűnt, ennek ellenére mostani inkarnációja egy teljesen hétköznapi ember, legalábbis nem éreztem azt, mint a francia változatnál. A 2008-as filmben ugyanis ez a nő egy gonosz, mindenre képes emberi bőrbe bújt ördög, akiről érződik, hogy felelős mindazért a szörnyűségért, amit láttunk.

Mindennek ellenére nem mondanám, hogy egy pocsék feldolgozás. A történet, miután már napjainkban játszódik, magas fordulatszámon pörög, nincsenek benne üres percek, mint amilyeneket az eredetinél éreztem. A Lucy-t üldöző szörnyeteg rémisztő, kár hogy ezt a részét a sztorinak nem dolgozták ki eléggé, mint a franciák. A gyilkosságok is jól sikerültek, akárcsak a kínzások, bár azok most kevésbé brutálisak mint a 2008-as változatban, főleg, hogy most nem verik agyon a lányokat. Természetesen a film végén itt is előkerül a miszticizmus, a halálon túli élet témája, valamint az hogy mit jelent mártírnak lenni. Talán ezen a ponton még jobban is teljesít mint az előző alkotás, legalábbis szimbolizmus terén, ugyanis az emberiség történetének legnagyobb mártírját is keresztre feszítették, akárcsak ennek a gyilkos és vallási fanatikus társaság megváltóját és utolsó reményét…

Összességében az amerikai változat gyengébben sikerült, mint francia testvére, viszont nem lett annyira rossz, mint azt sokan várták. Hasonlóan elődjéhez, ez is egy emlékezetes alkotás, habár nem olyan kemény darab. Ennek ellenére vizsgaidőszak után kikapcsolt agyamat elég jól elszórakoztatta, habár nem annyira mély mondanivalójú, mint a 2008-as, de annak aki látta az eredeti, merem ajánlani, mert sok szép emléket felidéz.

 

Értékelés: 7/10

Kele-man