Az emberek nagy része általában a cápa szó hallatára egy hatalmas emberevő szörnyre gondol, mely kíméletlenül falja fel ami az útjába kerül, esetlegesen a Cápa című Steven Spielberg filmre, vagy mindkettőre. Nem szeretném ezen cikkben fejtegetni ennek a jelenségnek az okait illetve azt, hogy mennyire nem valós kép ez a cápák nagyjából 420 millió éves történetében, de jelen cikkünk alanyának esetében valamelyest helytálló lehet ezen kijelentés, bár egy kis csavarral. Lássuk hát a TripWire által fejlesztett Maneater című játékot.

Cápali és/vagy Cápeti?

A Maneater alapkoncepciója, a megszokotthoz képest, az, hogy az emberi főhős helyett a játékos a cápát (jelen esetben egy bikacápát) irányít, akinek a szemein keresztül élhetjük át a játék történetét. A játék indításakor egy rövid oktatópályát kapunk, melyben egy felnőtt bikacápa segítségével sajátíthatjuk el a vezérlést, melyről a személyes véleményem az, hogy elég jól sikerült megvalósítani. Az oktatópálya végén Pierre LeBlanc aka. Scaly Pete kifogja a tomboló bikacápát, majd utat engedve az emberi kegyetlenségnek, gyorsan bizonyítja, hogy nem csak a vízben élnek szörnyek, felvágja a kifogott cápát és egy soron kívüli császármetszéssel világra segít egy apró kis cápát, melyet meg is jelöl a késével, hogy később felismerje. Az apró újszülött hal, ezért cserébe leharapja Scaly Pete kezét, aki behajítja a vízbe és itt is kezdődik maga a tényleges játék.

A TripWire a játékot egy nyílt világú akció-szerepjátéknak titulálta, mely kategorizálás részben igaz, de senki ne várjon komoly párbeszédet, döntéseket, melyek hatással lesznek a világra vagy arra, hogy mi lesz a történet kifejlete. Az RPG része nagyjából kimerül abban, hogy cápánkat különböző fejlesztésekkel tudjuk erősebbé tenni, valamint, hogy egyfajta szintlépési rendszer is létezik a játékban, mellyel nagyobbak és erősebbek lehetünk. Az alapjátékban 30 szint van, melyet elérve 9 méteres megacápává válhatunk, a fejlesztések segítségével pedig villámgyors, mérgező ködöt eregető sötét “torpedóvá”, elektromos angolnához hasonlatos elektro-cápák vagy pedig kökemény csontkinővésekkel elborított testű szívós szörnnyé alakíthatjuk cápánkat. Aki egyébként nőstény, így legfeljebb Cápaulina lehet (erre utalást egyébként emlékeim szerint csakis a vadászok tesznek, magában a történetben sehol nincs erre hivatkozás).

A harcrendszer alapvetően nem bonyolult, a maga módján szórakoztató, a vadászokkal történő ütközetek viszont rendkívül kaotikusak, de a TripWire a kamera beállítást úgy oldotta meg, hogy minden esetben követhető, így valamennyi rendszer van a káoszban szerencsére.

Sablon Pete és a Cápa

Amint azt feljebb említettem a két egymásnak feszülő szörny közül az egyik Scaly Pete, akinek az apja is cápavadász volt, így maga Pete is azzá lett, viszont a fia tengerbiológusnak tanul és nyári gyakorlatát tölti az apja mellett. Sajnos néhány mondaton kívül semmilyen konfluktus vagy tartalom nincs ebből a nyílvánvaló teljesen ellentétes világnézetből a két karakter között amit erősen kihagyott ziccernek érzek a fejlesztők részéről.

Magát a történetet egy Maneater című valóságshow kereteibe ültették bele, aminek főszereplője Scaly Pete aki mindent elkövet azért, hogy legyőzze a játékos által irányított cápát. Ezen a vonalon komoly Moby Dick párhuzamok rajzolódtak ki a fejemben. Sajnos itt sincs semmilyen meglepetés, bár mindenképpen kiemelném a narrátort (aki a Dungeon játékoknál is ténykedett). Mivel én máshol hallottam már, így szinte azonnal tudtam, hogy még annyira sem fogja magát komolyan venni a játék, mint azt elsőre gondoltam.

A körülöttünk lévő világ nyolc területre van osztva, melyeken lehet ládákat gyűjteni, amikben nyersanyagok vannak. Különböző látványosságokat is találhatunk elszórva, melyekhez néhány mondatos kis történet tartozik, valamint csatornák és barlangok bejáratainak rácsait törhetjük át, rendszámtáblákat gyűjthetünk és ha minden feladatot teljesítünk akkor a terület csúcsragadozóját is eliminálhatjuk. A víz alatti és feletti világ szépen kidolgozott, változatos (mocsarak, mélytengeri terület, beépített csatornarendszer, stb), viszont a bennük elő fauna már jóval kevésbé az. Sajnos elég szűk az élőlények listája mellyekkel találkozhatunk ezek is csak velünk lépnek interakcióba, egymással egyáltalán nem, ami ugyan fura, de jelentősen kevésbé zavaró, mint az, amikor a harmincadik szintű kilenc méteres megacápára rátámad egy első szintű nagyjából harminc centis barracuda, egyszál magában….

Az emberek sem a legéletképesebb lények a játékban, bár ezt, és a valóságshow részét a dolognak részben fel lehet fogni egyfajta szarkasztikus társadalomkritikának is. Azért lássuk be, nem a legvalószínűbb, hogy egy partra kivágódó hatalmas cápa látványa összesen annyi reakciót generálna minden ott lévő emberben, hogy sikítva toporognak egy helyben.

A vadászokkal történő interakció már jelentősen aktívabb, de amit nem értek, hogy miért is használnak búvárokat. De legalább van mit megenni, ha nagyon alacsonyra esik az életerőnk egy hosszabb harcban a vadászokkal… Itt sincs túl nagy változatosság, különböző méretű hajókkal támadnak ránk az ellenfelek, időnként egy-egy hírhedt vadásszal az élen, akinek a legyőzésekor (megevése után) valamilyen képességet kapunk cápánkra.

Finom falat?

A Maneater összességében, ha az ember alaposabban átrágja, mélyebbre ás a tartalomban, akkor sajnos elég sekélyes és kiszámítható. Hasonló élményt nyújt, mint egy ’80-as évekbeli akciófilm, amitől nem várunk el shakespare-i fordulatokat, párbeszédeket, a történet is faék egyszerűségű. Ellenben van valami végtelenül szórakoztató abban, ahogy a mélyből a felszín felé úszva elkapunk egy embert, fókát, esetleg egy másik cápát, majd a vízből kitörve a levegőben repülve csócsáljuk, mielőtt visszazuhannánk a tengerbe.

 

Kinek ajánljuk: Nekem egy Steam akció keretén belül sikerült lecsapni a játékra, a kiegészítővel együtt nem volt 35 euró, és ezért az árért szerintem megéri. Teljes árú játékként azért inkább csak olyannak ajánlanám akik imádják a cápákat és/vagy most azonnal embereket akarnak enni.

hunarthas