Az ilyen borongós őszi estéken nincs is jobb filmválasztás, mint egy klasszikus, fekete-fehér horrorfilm, mint az 1934-es Fekete Macska, Lugosi béla főszereplésével (nem összekeverendő az 1941-as Fekete Macskával, szintén Lugosival a főszerepben). A plakát megtévesztően azt írja, hogy Edgar Allan Poe műve alapján, valójában csak néhány motívumot emel át a híres novellából, a történet igazi ihletője Kiss Béla, a magyar sorozatgyilkos.

Loosely based of…

Az eredeti Poe novellában a főszereplő E/1-ben narrálja, ahogy különös, szadista hajlamokból kifolyólag megöli a felesége macskáját, majd miután szerez neki egy másik, hasonló macskát, megöli a feleségét is, és befalazza a pincében. Innentől kezdve a történet az Áruló szív mintájára bonyolódik tovább: a hatóságok azért találnak rá a befalazott tetemre, mert véletlenül a macska is belekeveredett a sírboltba, és a nyávogása buktatja le a gazdája gyilkosát.

A Fekete Macska című filmnek ehhez csak nyomokban van köze. Csupán néhány motívum akad, amit kölcsönvesz a film a Poe-novellától (és azért került fel a neve a plakátra, mert már akkor is dollárban mérték egy film sikerét, Poe neve pedig vonzotta a nézőket). A film egy férfiról szól, aki tizenhét évnyi hadifogságból hazatérve szembesül vele, hogy katonatársa, akit sokáig a barátjának hitt, nem csak a sereget árulta el, de elszerette a feleségét, és elvette a családi kastélyát is. Mindennek tetejébe kiderül, hogy a volt katonatárs egy sátánista főpap, aki nőket áldoz fel és tesz el befőttnek. (Meg van a történetben valahol egy macska is.)

A gyilkosságok módját a magyar Kiss Béla inspirálta, aki (jellemző módon) itthon kevéssé ismert figura. Az első világháború kitörése előtt élt és alkotott gyilkolt a ma Budapesthez tartozó Cinkotán, és hasonló módon tartósította az áldozatait. Amikor tetteire fény derült, a történetre azonnal lecsapott a korabeli popkultúra, ponyvaregények, színdarabok és sanzonok egész sorát írták róla, és olyan furcsa figyelem övezte, mint a mai sorozatgyilkosokat. Nem csoda, ha az események után nem egészen húsz évvel a Fekete Macskában is visszaköszön a karaktere.

Hollywood sötét hercege

A legérdekesebb a filmben az, hogy mivel Lugosi Béla Drakula szerepében vált ismertté, és élete végéig szinte csak sötét, gonosz figurákat alakított, mindenki azt várja, hogy itt is ő lesz a sátánista áruló gonosz karakter. Egy érdekes húzással azonban ő a volt hadifoglyot játssza, és nincs még egy film, ahol ennyire jó volna.

Félreértés ne essék, nagyon szerettem a Drakulában nyújtott alakítását, de színészileg nem valami sok: ijesztően néz, ijesztően bámul, ijesztően mered, ijesztően mond dolgokat az ijesztő magyar akcentusával, és körülbelül ennyi (ami nem baj, ha figyelembe vesszük, hogy egy mindenbe belefásult, kegyetlen vérszívót alakít). De ebben a filmben, ahol egy megtört hadifoglyot játszik, akinek egy őrült megölte a feleségét, tényleg látszik, milyen tehetséges színész.

Van egy jelenet, aminek  különös súlyt ad a színészek személyes érintettsége. A két főszereplő közötti feszült sakkjátszmába nem nehéz belelátni Lugosi és Karloff ellentétét, ugyanis ők ketten sokáig jó barátok voltak, amíg össze nem vesztek azon, hogy Karloff ki tudott törni a karakterszerepéből, és meggazdagodott, Lugosi pedig minden hírneve ellenére sem játszhatott horrorfilmen kívül másban, és elszegényedett morfiumfüggő lett.

A film feszültségén és zseniálisan sötét hangulatán nem fogott az idő. Mindenképpen érdemes rászánni azt a hatvankét percet (sajnos ennyire rövid ez a remekmű), hiszen láthatjuk Lugosit egy eddig ismeretlen, de annál megnyerőbb oldaláról.