A sorozatolások idejének egyik érdekes alakja, Aubrey Plaza és a (műfajiság miatt leginkább) a Chronicle-ből ismert Dane DeHaan főszereplésével készült el ez a vígjátékocska. A kicsinyítő jelző létjogosultságára rövidesen rávilágítok. Azonban nézzük azt, hogy az élőhalottas modellből már számtalanszor igencsak mókás (Return of The Living Dead, Chud 2, FIDO) vagy kevésbé mókás szösszenetet (Warm Bodies) sikerült eleddig elkészíteni és úgy látszik, a fonalat követni fogják még jó páran. Jeff Baena rendező pedig a David Misch által is többek közt filmre vitt zombiszerelem a négyzeten kezdőkörből indult ki.

A történetet a kisvárosi pangás kellős közepébe helyező író-direktor a halál elkerülhetetlenségével szembenéző tinédzsert jeleníti meg DeHaan személyében, aki vívódásait, csökönyös családi és külső szemlélődők ízléstelenségeit a halott szerelmének szülei körében próbálja enyhíteni. A lineáris sztori első felében a fiú belső hányattatásait igyekszik megjeleníteni, minimális poénáradat hozzáadásával, elsősorban a helyzetkomikum pillérein egyensúlyozva. Nem igazán sikerül a nézőkre hatni, ugyanis mindezt mintha egy homályos üveglapon keresztül sulykolná a jelenetekben és nem fordítottak volna kellő időt arra, hogy a színészek beleéljék magukat a szerepeikbe. Szerencsére rövid időn belül megérkezik a váltás: a srác megpillantja szerelmét, aki valahogyan visszatért az élők közé. Az életük azonban visszafordíthatatlanul felbolydul, hiszen hirtelen ellentétes oldalra kerül a srác és az apuka. Míg előbbi több időt szeretne tölteni a lánnyal, utóbbi tiltja, hiszen tudatában van, hogy lánya visszatérése nem álom, hanem valóság és szeretné, ha ez így is maradna. Később viszont jön a felfedezés: az első jel volt csupán az, hogy egy lány a halottaiból feltámadt és nem feltétlenül szórakozás, hogy a szerelmet egyik vagy másik holtáig fogadják, s nem azon túl..

Tény, hogy a kései bonyodalmak között vannak nagyon vicces események, mégsem lehet jó szájízzel elmenni mellette, mivel a forgatókönyv eléggé zilált és lazán írt; nehéz bármiféle konstans hangulatot fenntartani a nagyérdemű felé. Az a gond ezzel a filmmel, hogy bár ténylegesen próbálkozik, de se nem vicces eléggé, se nem drámai – pont a poénok miatt – és ebben a filmben is megjelenik Anna Kendrick, akit csípek úgy alapvetően, de kezd csömöröm lenni attól, hogy neki kell eljátszania egy-egy vicces epizódszerepet szinte mindenhol. A színészeknek túl sok mozgásterük nem volt, így nehéz volna rájuk húzni a vizes lepedőt. A semmilyenség közepette viszont van néhány korrekt jelenet, ami miatt megéri megnézni a filmet és ehhez szintén pozitívum a zenei aláfestés és a hangulatos színhelyek, ahol felvették a jeleneteket. Az operatőri munkát elfogadhatónak tartom, ahogy a fényképezés sem rossz, ahogyan a speciális effektek is szépen muzsikálnak, megfelelő körítést adva a langyos történetnek, csak semmit nem lehetett kezdeni a szkripttel.

Van ilyen és nem a legrosszabb filmek közé tartozik, csak nem sikerült ráhangolódni. Ettől függetlenül, aki a színészeket kedveli, az tehet egy próbát vele, egyébként nem vész oda a haza, ha kihagyjátok.

Értékelés: 5/10

Plendil