Biztos sokan találkoztatok már – akár a netet bogarászva – olyan filmes megapackokkal, melyek néhányezer forintos árért cserébe mázsaszámra zúdítják a kedves vásárlóra a jobbnál jobb filmeket. Ezek a csomagok szinte minden esetben “public domain” státuszban lévő filmeket tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy az ingyen terjeszthető (nem pont olyan mint a freeware, hisz’ ez csak attól kezdve ingyenes, miután a szerzői jog a törvény erejénél fogva idővel megszűnik), és hát mondanom sem kell, hogy ezek az alkotások javarészt nézhetetlenül szarok. Persze azért akadnak köztük meglepően szép darabok, mint például a mindenki által ismert, Romero-féle Night of the Living Dead, vagy a témájában nagyon hasonló The Last Man on Earth című Vincent Price klasszikus.

A film elején Dr. Robert Morgan kissé lehangolva tapasztalja, hogy rajta kívül senki nincs a városban. Mármint élők nincsenek, hullák szép számmal feküdnek az út szélén, az úton, vagy bárhol máshol, ahol feküdni lehet. Kiváló posztapokaliptikus képsorok minden mennyiségben, Morgan doktor azonban még sincs ettől lenyűgözve – nemsokára választ kapunk ennek a miértjére. Egy időbeli visszaugrást követően megtudjuk, hogyan kezdődött el az egész (egy újságcikkel, miszerint Európában ismeretlen járvány ütötte fel a fejét), hogy miképp terjedt ez át pillanatok alatt Amerikára – és feltételezhetően az egész világra -, valamint azt is, hogy a doktor hogyan veszítette el a lányát, majd a feleségét is. Igen, ez már elég jó ok arra, hogy az embernek szar napja legyen. Hősünk nappal a kihalt utcákon bóklászik, éjszaka a fertőzött, vámpír-zombi szerű kreatúráktól próbálja meg elbarikádozni magát, miközben társra is lel először egy kedves törpeuszkár, majd egy szép nő társaságában – utóbbin persze már jelentkeznek a fertőzés első tünetei.

Richard Matheson “I Am Legend” című novelláját – miután az angol Hammer stúdió elállt annak megfilmesítésétől – Ubaldo Ragona olasz rendezőnek sikerült filmre vinnie ebben a kíváló olasz-amerikai koprodukcióban, amely talán inkább dráma, mint horror, a világvége-hangulatot azonban mégis hatásosabban teremti meg, mint néhány őt követő bugyuta zombifilm. Véleményem szerint ez egy méltatlanul elfeledett, a témájában (szinte) tökéletes film, valószínűleg a posztapokaliptikus “zombi”filmek ősatyja, ‘melynek megtekintése közben hol a 28 Nappal később, hol a Lifeforce bizonyos jelenetei ugrottak be. Ezzel a számomra friss felismeréssel pedig a The Night of the Living Dead iránt érzett tiszteletem is némiképp megcsappant, mert ugyebár én (is) hajlamos voltam azt hinni, hogy az volt az első film ebben a témában/műfajban. Igaz, az olyan szabványos horror-elemeket, mint a rothadó bőrt imitáló sminkek, hatásvadász ijesztgetések és hasonlók Romero emelte be elsőként a filmjébe, de az alapokat nem ő tette le. (zárójelben jegyzem meg, nemrégiben elmélkedtünk Johnny Memphis kollégával azon, hogy a Night of the Living Dead-nek nagyobb a hírneve, mint amekkorát megérdemelne – ez persze a mi véleményünk).

értékelés: 9/10

Blizz