Kryptozoológia – 27. rész – Crosse atkái

crosseEgy korábbi epizódunkban említettük, hogy a mesterséges élet létrehozásának lehetősége már a középkorban is megmozgatta a természettudományok művelőinek fantáziáját. Az irodalomban kétség kívül Mary Shelley először 1818-ban kiadott Frankenstein című regénye tette ismertté a holt anyagból életet teremtő, az isteni törvényekkel dacoló tudós archetípusát. Mary Shelley 1814-ben részt vett egy légköri elektromosságról tartott előadáson Londonban, melyet egy bizonyos Andrew Crosse tartott. A legenda szerint Crosse nem más, mint Victor Frankenstein ihletője. Ez még nem is lenne annyira meghökkentő – figyelembe véve az előadás természetét -, ha a fent említett úriember nem azzal vált volna hírhedtté, hogy egy elektromossággal folytatott kísérlete során véletlenül sikerült apró élőlényeket előállítania a holt anyagból. Évekkel később, minthogy Mary Shelley regénye megjelent volna!

Andrew Crosse brit amatőr természetbúvár 1784-ben született az angliai Broomfield közelében található Fyne Court-ban, tehetős, földbirtokos családban. A természettudományokkal már egészen korán, 12 éves gyermekként közelebbi ismeretséget kötött és mind közül leginkább az elektromosság jelensége keltette fel a figyelmét. A nemrégiben felfedezett új tudományág ekkoriban élte a hőskorát: a korabeli tudósok bőszen áramot vezettek mindenbe – holttestekbe, zöldségekbe, bármibe – csakhogy lássák, mi történik. Crosse szülei halála után – mellyel rászállt a fyne court-i birtok tulajdonjoga – és felsőfokú tanulmányai befejeztével egy meglehetősen jól felszerelt laboratóriumot rendezett be a családi házban, melyet alkalmasnak ítélt arra, hogy kedvenc témájába, az elektromos jelenségek tanulmányozásába mélyedhessen. A légköri elektromosság vizsgálatának céljából a ház köré tekert több mérföld hosszú rézdrót azonban nem éppen megnyerő színben tüntette fel a környék babonás lakói szemében, akik titkon gonosz varázslóként utaltak Fyne Court ifjú urára.

Crosse 1807-ben kezdett kísérletezni azzal a jelenséggel, mely végül a nem kívánt ismertséget hozta neki. Az úgynevezett elektro-krisztallizáció során az ásványi anyagokat oldott formában tartalmazó folyadékokon elektromos áramot vezetnek át, melynek hatására a folyadékban lévő anyagokból kristályok alakulnak ki. 1837-ben Crosse egy olyan kísérletet állított össze, melyben egy, a Vezúvról származó vas-oxidot tartalmazó lávakövet próbált elektrolízissel alkotóelemeire bontani, miközben egy kálium-szilikát tartalmú folyadékból próbálta újrakristályosítani a fenn leírt módon szétválasztott elemeket. A kísérlet – saját legnagyobb megdöbbenésére – egészen váratlan eredménnyel zárult:

“E kísérlet kezdetétől számított 14. napon nagyítólencse segítségével néhány kisebb, fehéres kidudorodást figyeltem meg, melyek az elektrolizált kő közepe táján alakultak ki. A 18. napra ezek a kitüremkedések megnövekedtek, és hét vagy nyolc vékony szálat bocsátottak ki, melyek mindegyike hosszabb volt, mint az alap, amelyből kinőtt. A 26. napra ezek a képződmények tökéletes rovarok formáját öltötték magukra, mindegyik azon a néhány tüskén állott, melyek a farkát alkották. Mind eddig az ideig nem is gondoltam arra, hogy ezek egyebek is lehetnek, mint kezdetleges ásványi alakulatok. A 28. napon ezek az apró lények megmozdították a lábaikat. Bevallom, nem kis megdöbbenést éreztem. Néhány nap múlva leválasztották magukat a kőről, és kedvük szerint mozogtak mindenfelé.” (a magyar fordítás Révbíró Tamás munkája, megjelent Karl Shuker Titokzatos Jelenségek Világatlasza című kiadványában, 1998-ban a Magyar Könyvklub kiadó gondozásában)

Crosse atkája

A meglepett tudós egy pillanatig sem hitte, hogy a rovarszerű lények az ő művei lennének, első gondolata az volt, hogy a kísérlet a levegőből fertőződött meg a rovarok petéivel. Első lépésként megvizsgálta, hogy az oldat, amelyből a lények kifejlődtek, tartalmazza-e a peték héjának maradványait. Miután alapos vizsgálódása eredménytelenül zárult, megpróbálta úgy átrendezni a kísérletét, hogy az ne kontaminálódhasson a külvilágból. Miután a lények ebben a felállásban is megjelentek, Crosse olyan folyadékokkal kezdett kísérletezni, melyek – legjobb tudomása szerint – alkalmatlanok vagy mérgezőek voltak az életre. A kísérleti rendszerek többségében ezúttal is megjelentek az ismeretlen eredetű élőlények, egyedül a fémes arzén és a kálium-karbonát vizes oldataiban nem fejlődtek ki a kísérlet ideje alatt. Crosse az apró rovarszerű lényeket az atkafélék (Acari) rendszertani alosztályába tartozó állatoknak vélte, de a faj pontos meghatározására nem volt képes. Így végül úgy döntött, hogy a mintákat elküldi egy Párizsban élő szakértőhöz. A szakember a rovarok megvizsgálása után Crosse-hoz hasonló következtetésre jutott, az állatok az atkák közé tartoznak, de a faj eleddig ismeretlen.

Crosse nem szándékozta nagydobra verni felfedezését – hiszen jómaga is értetlenül állt a jelenség előtt – csupán néhány barátjának említette meg a dolgot. A furcsa kísérleti eredmény azonban mégis eljutott egy helyi lap újságírójának fülébe, aki nem is késlekedett “tényfeltáró” cikket leközölni az isteni babérokra törő őrült tudós szentségtelen kísérletéről. A helyi lapban megjelenő cikk valóságos lavinát indított el: a helyiek – akik eddig is ferde szemmel tekintettek Crosse különcségére – immár tettlegesen is felléptek a szentségtörő ellen, több lábasjószágát elpusztítva, terményét felgyújtva. Egy helyi illetőségű pap még szabályos ördögűzést is tartott Fyne Court közelében. Crosse szerencsétlenségére a helyi újság cikkét más sajtótermékek is átvették, így neve hamar országosan ismertté vált, olyan remekműveket ihletve, mint Az elektromos vámpír és a professzor halála (The Electric Vampire and Death of a Professor) című ponyva-horror, melyben Crosse atkáinak (Acarus crossei – ahogy az első újságcikk hivatkozott rá “tudományos nevén”) hordái belülről zabálják föl az emberek csontjait csupán egy formátlan húshalmot maguk után hagyva, és hatalmas, csészealjszemű zsizsikek szívják ki teremtőjük vérét tetteit megbosszulandó.

A laikusokon kívül a hírverés a tudományos körök érdeklődését is felkeltette, jól lehet ők jóval szkeptikusabban álltak a kérdéshez, mint egyszerű, tanulatlan honfitársaik. Miután Crosse részletesen beszámolt kísérletéről a londoni székhelyű, elektromos jelenségekkel foglalkozó természettudósokat tömörítő Elektromos Társaságnak (Electrical Society), többen is megpróbálkoztak Crosse kísérleti eredményeinek reprodukálásával. Habár W. H. Weeks sokkal alaposabban készítette elő kísérletét, mint Crosse – desztillált vizet, levegő helyett tiszta oxigént használt, előzetesen fertőtlenítette minden eszközét és oldatát, hermetikusan lezárta a kísérleti edényeket – mégis sikerült ugyanazt az eredményt produkálnia, az atkák nála is megjelentek. Weeks továbbá azt is megjegyezte, hogy amennyiben a kísérlethez nem használt elektromosságot, az atkák kifejlődése elmaradt. A szóbeszéd szerint állítólag maga a nagy Michael Faraday is végrehajtotta Crosse kísérletét, ez azonban vélhetően nem igaz.

 

Egy, az atkafélék alosztályába tartozó állatról készült elektronmikroszkópos felvétel

De mi a helyzet a történet Frankenstein-t illető aspektusával? Magának az írónőnek a naplójából ismert tény, hogy Mary Shelley és férje részt vettek Crosse 1814 decemberében tartott londoni előadásán és hogy Mary már ezelőtt is ismerte a férfit egy közös barátjuk révén. Az is elképzelhető, hogy Crosse a légköri elektromosság “megregulázásáról” szóló elmélkedése és az a tény, hogy az elektromosságnak akkoriban gyógyító erőt tulajdonítottak, valóban szolgálhatott – ha nem is közvetlen – ihletésül Victor Frankenstein alakjához. Az az elképzelés azonban, hogy párhuzam lenne Crosse atkái és Frankenstein szörnye között furcsa mód meg sem fordult a kortársak fejében. Ez az elmélet mindössze 1979-ben látott napvilágot, mikor is Peter Haining kiadta Crosse-ról szóló életrajzát The Man Who Was Frankenstein (A férfi aki Frankenstein volt) címmel. Haining-et megelőzően tehát mindazt, ami fentebb elhangzott, csupán véletlen egybeesésnek tekintették.

Ozmotikus alakzatok

Ha elfogadjuk, hogy Crosse – ahogy jómaga is mindvégig állította – valójában nem teremtett ízeltlábúakat az élettelen kőből, akkor bizony valamiféle magyarázattal kell szolgálnunk a korabeli tudósokat is élénk fejvakarászásra késztető rejtélyre. Az egyik legvalószínűbb elképzelésnek az tűnik, hogy miként Crosse is sejtette, a minták valamely atkafaj petéivel szennyeződtek be és a fertőtlenítés, valamint a petehéjak utáni kutatás pedig “műhiba” miatt nem járt sikerrel. Ez persze nem magyarázza a Weeks által elvégzett kontrollkísérlet szintén pozitív eredményét. Egy újabb keletű elmélet szerint Crosse atkái nem is valódi élőlények, csupán úgynevezett ozmotikus alakzatok voltak. Ezek a különböző fizikai és kémiai folyamatok során létrejövő membránrendszerek képesek élő sejtek benyomását kelteni, sőt bizonyos életjelenségeknek tűnő folyamatokat is produkálni (például anyagfelvétel vagy leadás). Ez az elképzelés elég jól illeszkedik a Crosse által leírt kísérleti összeállításra és eredményre, megmagyarázva annak elég sok zavarba ejtő aspektusát, jóllehet a rovarszakértő – ezek szerint elég súlyos – tévedésére nem ad magyarázatot. Perdöntő egyedül az lenne, ha valaki rászánná magát, hogy a viktoriánus kor óta először megismételje Crosse kísérletét. Ehhez azonban – érdekes módon – úgy tűnik, senkinek sem fűlik a foga.

Gabblack

Be the first to comment on "Kryptozoológia – 27. rész – Crosse atkái"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .