A cirka két hónappal ezelőtt elkezdett VHS-ANNO cikk folytatásában következzék a magyar keresztségben Kommandó néven is futó remekmű leírása, ami akkora hatással volt rám kispöcsös koromban, hogy egy, a szobaközepére állított műanyag kádat csónaknak használva, magamat távol-keleti dzsungelekbe képzelve, kis dugóspuskámmal lőttem a képzeletem szülte ferdeszeműt, aki legtöbbször a nővérem volt.

A Geiselgasteig Video logója után egy magányosan csónakázó vietkongot láttunk a Mekong-delta fülledt, nedves dzsungelében. Kikötvén ladikját előcsapat jelenik meg, kik hamar kiszimatolják, kémmel van dolguk, de még mielőtt bármit is tehetnének, kiugrik a víz alól öt amerikai hazafi, szájukban nádcsővel, kezükben egy M16A3 típusú forgózáras gépkarabéllyal. S míg ők lassítva kaszálnak, addig a sárgák normál sebességgel elhullnak. A mókus őrs partot ért, a mindig borostás Johnson őrmester magához veszi kedvenc nyílpuskáját – amivel nem nyilat, hanem robbanó tölteteket lő ki -, a kötelező tesó a hoodból pedig kiadja a parancsot: indulás! Ezen a bevetésen az ötösfogatból csak Ők ketten maradnak életben, és mivel magát a főhőst is sérülés éri, ezért elhatározzák, hogy nem kísértik tovább a szerencséjüket, elmennek katonai tanácsadónak. Hogy pontosan hova az számomra nem egyértelmű, köszönhetően a pazar narrátornak, aki egyszer Dél-Amerikáról beszél, többször San Sebastianról, a képernyőn pedig Fülöp-szigetek zászlaja jelenik meg. Végül is mindegy. A parancsnok, akihez kerülnek kemény legény, bajsza van és szivart szív, ráadásul fegyver csempészetből keresi a nyugdíjalapba valót. Johnsonnak persze ez nem tetszik, és miközben japán(?) nagyapjáról és annak örökérvényű nindzsa tanácsairól álmodik, megpróbál utána járni a sötét dolgoknak. A neki segítséget nyújtó csinos titkárnő az adatbázisból megszerzi a szükséges információkat, ám ezt már nem tudja közölni vele, mert megölik, ráadásul a gyanút Johnsonra terelik. Ezt a következőképpen oldják meg: a holttestet úgy állítják be, mint ha a nő még utolsó lélegzetvételével, a saját vérét tintaként használva felírta volna gyilkosa nevét, történetesen a BLACKFIRE-t. Ugyanis ez Johnson fedőneve, ami kb. annyit tesz: Gyilkológép. Hiába mondja nem Ő volt, még barátja sem hisz neki. Rögtönítélő bíróság után a félszemű Ramirez kapitány és smasszerei veszik kezelésbe, ami abból áll, hogy mindennap megverik és tűzoltóslaggal fürdetik. Miközben hősünk épp pancsol, mikrofon frizurás barátja egy könnycsatornákat munkára bíró drámai jelenet közben rájön, hogy a nő nem írhatta a nevet a padlóra, hiszen – vigyázat csavar következik – balkezes! Persze a G.I.Joe sem tétlenkedik a börtönben. Nagyapja tanácsának megfelelően nem a szemével, hanem a lelkével kezd el nézni és kiszabadítja magát, egy fantasztikusan látványos, lassított akcióscéna keretében. Néger barátunk ellátja fegyverrel, Ő pedig mindenkit kicsinál, annak ellenére, hogy a főgonosz kijelenti: nem kell tőle félni Ő nem Rambo!:) A legvégéről csak annyit, hogy Johnson egymaga leöl egy egész hadosztályt, lefut egy kisrepülőgépet, és tigrisbukfencezve kikerüli a gépfegyverből leadott sorozatokat. Hazájának büszkesége naplemente kíséretében megnyugodhat.

A leírásból kiderülhet, hogy Teddy Page rendező nem a történetre helyezte a hangsúlyt, inkább a folyamatosan pörgő akciójelenetekre, amik nem is lettek rosszak. Sőt! Gyerekként jobban szerettem, mint az Arnold-os Kommandó-t vagy Sly veteránját. Nem is csoda, hiszen Johnson karakterében egy az egyben Rambo köszön vissza, nem csak kinézetében, hanem tulajdonságaiban is. Ezenfelül a végső repülős jelenetnél nem nehéz észrevenni, hogy a rendező úr, épp a forgatást megelőző estén látta az Észak-északnyugatot! Igaz, mai fejjel megnézve egyértelmű blődségekkel van teli, amik főleg a forgatókönyv teljes hiányában érhetők tetten, ennek ellenére, ahogy a Leopárd kommandó vagy a gyerekkorom másik nagy kedvence a Fifti-fifti, remek szórakozás. Mondjuk a hangvágás igencsak gány munka. Összvissz két effektet használnak, az egyik a robbanás hangját, a másik egy gépfegyver rövid sorozatát hívatott életre kelteni. Ez egy-egy hosszabb akció szegmensnél eléggé zavaró. A színészek annak ellenére – vagy inkább épp azért -, hogy rutinos B-filmesek, természetesen csak és kizárólag a kötelezőt hozzák és evidens módon a rosszakat megszemélyesítők mutatnak fel egyedül actori munkát. Érdemes kitérni a zenére, ami nem váltja meg a világot, de a háttérben megbújva szépen egészíti ki a látottakat, ráadásul az azóta Golden Globe jelölést is kapó Christopher Young készítette, James Horner segédletével. A narrátor az előzőleg tárgyalt filmmel ellentétben itt végre férfi, de sajnos nem az überbariton Bozai József. A srác nem küldi rosszul, bár nincs sok dolga, hiszen épkézláb párbeszéd nem alakul ki, ha esetleg mégis akkor egész egyszerűen nem fordít.

Érezni minden percén a 80-as évek feelinget, tényleg csak és kizárólag a maszkulin szórakoztatás miatt jött létre, épp ezért a műfaj szeretőinek bátran ajánlom. Én még mindig imádom!

Értékelés: 10/9

Miskei