Itt a CineGore szerkesztőségében mondhatni egy emberként imádjuk a dínós mozikat, így annak ellenére, hogy szigorúan nem passzol bele a leginkább félelemkeltésre pozícionált profilunkba, mégis górcső alá vesszük az első rész után 22 évvel készült (a kissé talán túlpörgetett, de még korrekt második, és a harmatgyengén muzsikáló harmadik epizód cselekményét meg nem történtnek tekintő) hivatalos folytatást, melyet az eddig csak a Kockázatos túra című sci-fi révén ismert Colin Trevorrow vezényelt le.

Tehát 22 évvel a Jurassic Park tragikus eseményei után járunk, ahol a John Hammond örökségét képező Nublar sziget őskori attrakciója újra virágzik. Tulajdonosa mindent bevet, hogy az oda látogatók még interaktívabb élményben részesüljenek a mesterségesen előállított dinoszauruszok alkotta szabadidős látványosságok sűrűjében. Ebbe természetesen a kísérleti stádiumban lévő idomított raptorok (!) is beletartoznak, valamint a munkájukra igényes géntudósok által mindenféle ismeretlen jószágból összefércelt mega-giga-szörny is (polgári nevén: Indominus Rex), mely természetesen a műfaj kritériumainak megfelelően nemsokára elszabadul… és Jeff Goldblum szavait idézve „majd jön a futás meg sikítás!”

Ahogy a film elején említik, a mai kor emberének már nem elég a csúcstechnikai által szimplán életre keltett dinoszaurusz, hiszen az már egy állatkerti elefánt szintjére degradálódott, neki valami igazán izgalmas, valami „hardcore” kell – talán ezzel az analógiával tudják a legszemléletesebb leírni a jelenkori, minden ízében szenzációra éhes társadalmat, és egyben egy röpke pillanatra kilépni a moziból. De hogy ezután mit kapunk a Jurassic Park (gyakorlatilag negyedik) hivatalosan azonban egyenes ági folytatásában?

Egyrészt ott van a két tinédzser srác rendkívül laza day-off pillanatait bemutató, szájtáti látványban gazdag, fantasztikus-kalandfilmes vonulat, valamint Chris Pratt (A galaxis őrzői) Indiana Jones-szerű karakterének félelmet nem ismerő raptoros akció-kavalkádja, ehhez jön hozzá némi sci-fi elemekkel tarkított laboratóriumi kotyvasztás, és persze a jó öreg B-filmes indokok sem maradhatnak ki, már ami a lények jövőbeli katonai felhasználását illeti, haha! Mindez egy véget nem érő CGI-lebernyegbe burkolva, helyenként a klasszikus Spielberg-féle első részre vonatkozó hommage-okkal és más analógiákkal spékelve.

Nyilván ennyi mindent képtelenség összeolvasztani egy moziban, így elkerülhetetlenül akadnak benne hibák. Talán a legészrevehetőbb negatívum a főbb karakterek teljes kidolgozatlansága, egysíkúsága – langyos humorfaktort megtestesítő Jake Johnson vagy az afro-amerikai rassz politikailag korrekt felbukkanásáért felelős Omar Sy kb. tízperces szerepe komolyan, mi a fenének kellett?! -, illetve a történet szempontjából teljesen irreleváns dialógusok szerepeltetése, majd bizonyos fontosnak tűnő dolgok elsikkadása (pl. apu-anya válik).

Ha elsiklunk olyan „pitiáner” dolgok felett, minthogy az amúgy is rohadt idegesítő kisgyerekek beindítanak egy több mint húsz éve rohadó járgányt vagy, hogy a gazdájuknak engedelmeskedő raptorok szagmintát vételezvén a klónozott bestia után erednek – majd fellázadnak, majd újra visszaállnak -, esetleg a film végi, több mint erőltetett monsters vs monsters finálé, akkor még akár élvezhetjük is ezt a produkciót, mely nem titkoltan a Jurassic Park 2015-ös, updatelt verziója szeretne lenni. Ha a látványt nézzük, ez valahol sikerült is neki – de ennyi ritkán szokott elég lenni, hogy valami TÉNYLEG maradandó élményt is okozzon.

Mindent összevetve tehát egy korosztály nélküli (családi) moziként funkcionáló, egynyári sikerfilmmel van dolgunk, de bármennyi folytatás is készülhet belőle (biztosan fog!), azt garantálom, hogy egyik sem fogja megfosztani ez eredeti JP-t időtálló érdemeitől!

Értékelés: 7/10

eyescream