A Horrific Tales Publishing által küldött kötetek szerzői közül Joseph D’Lacey az első, akinek neve ismerősen csenghet hazai horror olvasók számára. Hús című könyvét 2008-ban adta ki nálunk az Ulpius-ház, az azóta eltelt időben pedig több rövid novellát és regényt is portfóliójához adott. A The Veil bizonyos szempontból kakukktojás: D’Lacey két korábbi, azonos világban játszódó novelláját gyűjti egy kötetbe, az első a 2009-es The Kill Crew, a második a 2012 Surviving The End antológiában megjelent The Failing Flesh.

 

A The Veil két novellája a megsemmisülés küszöbén mutatja be világunkat, miután egy ismeretlen eredetű, kataklizmikus esemény helyreállíthatatlanul megrongált minden elektromos eszközt a bolygón, majd nem sokkal ezután mutálódni, deformálódni kezdett az élővilág, zombiszerű lényekké degenerálva az emberiség nagy részét, és gyakorlatilag ellehetetlenítve a túlélést a még egészségesek kis csoportja számára. A The Kill Crew, vagyis Testament I már jóval esemény után játszódik, és amerikai túlélők egy kis csoportját követi, akik egy elbarikádozott metróállomás romjaiban húzták meg magukat, nappal gyűjtögető utakkal, este pedig a fertőzöttek irtásával próbálják tovább húzni a látszólag elkerülhetetlen véget. A főszereplő, Sherri az esti “Kill Crew” rendszeres tagja, aki a fertőzöttek gyilkolásával, valamint alkoholista barátja és egy árva kislány segítségével kialakított “családja” segítségével próbálja tartani magában az életerőt, a reményt, miközben az állomáson egyre többen választják az öngyilkosságot az egyre kilátástalanabb helyzet miatt.

A Testament II sokkal korábban, az eseményt követő napokban indul (azonosítva azt egy különös napkitörés lehetséges sugárhatásaként) és egy angliai ingatlanügynök útját mutatja be, ahogy a fertőzöttek felbukkanását követően családjával vidékre utaznak, hogy ott egy izolált, jól felszerelt és védhető házban vészeljék át az egyre nyomasztóbbá váló helyzetet. A hosszú izoláció és a lassan megjelenő különböző anomáliák azonban a relatív jólét és biztonság ellenére próbára teszik az összetartásukat – ami sajnos nem túl szerencsés, lévén a családfő már az esemény előtt is egyre működésképtelenebbnek érezte a házasságát, és hamarosan elkezd egyre messzebb, egyre hosszabb időre elmerészkedni a biztonságos otthontól.

A The Veil történeteinek közös pontja az iszonyatosan nyomasztó hangulat, a minden egyes oldalt átitató elemi reménytelenség. D’Lacey olyan hatásosan festi le a kiégett túlélőket, a céltalanná vált életet, a világ látszólag megállíthatatlan, könyörtelen átalakulását, hogy egészen szürreális érzést teremt a lapokon, nem egyszer előfordult, hogy a könyv letétele után egyszerűen levertnek éreztem magam. A hangulatábrázolás egyértelműen a novellák legfőbb erőssége, de sajnos sem a konkrét történetváz, sem a megalkotott világ nem töltik ki eléggé ezt a búskomor atmoszférát, mindkét Testamentumban a rejtélyes ismeretlen a terjedelem felére átcsúszik az érdektelenségbe. A két novella konzisztenciája is egy kicsit érdekes, érződik a megírásuk között eltelt idő, a világ átalakulása pedig mintha sokkal gyorsabb és brutálisabb lenne a második Testamentumban. A szereplők sem mentik meg a helyzetet, moralitás, egyedi nézőpontok helyett csak szócsövei a teljes kiégésnek és pusztulásnak, annak a furcsa és nyakatekert elvnek, hogy az emberiségnek talán mindig is valami ilyesmi volt a sorsa, a túlélés csak hiú, önző és szánalmas ábránd. Ellenben a HTP-től eddig érkezett történetekkel, a The Veil nem könnyű olvasmány, sőt megkockáztatom talán kissé vontatott is az ízlésemnek, ellenben ha ráuntatok a pozitív kicsengéssel végződő horrortörténetekre, és szükségetek van valami olyan nyomasztóra, amely mellett néha a pár hónapja bemutatott The Rot is szinte lélekemelő, optimista olvasmány, itt a tökéletes választás. Ha kicsit is fogékonyak vagytok az olvasott könyv hangulatára, és nem találjátok túl vontatottnak, garantált a kiégés az utolsó oldalra.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee