Ira Levin művei, köztük A stepfordi feleségek azon regények sorát gyarapítják, melyeknek sokkal inkább ismert a filmes feldolgozásuk. Jelen írásomban a regényről és annak első feldolgozásáról, az 1975-ös filmadaptációról fogok szólni – a 2004-re datált borzalmakat csak érinteni fogom.

 

 

Ira Levin 1972-es regénye, A stepfordi feleségek az író hét regénye közül a negyedikként jelent meg. Ekkor már ismert szerző volt, hiszen mintegy 5 évvel korábban jelent meg legnépszerűbb, máig elismert és legnagyobb hatású műve: A Rosemary gyermeke, melyből Roman Polanski rendezett nagysikerű mozifilmet, amely egyben Mia Farrow kiugrását is jelentette.

Ira Levin az az író, akinek műveit sokkal inkább ismeri a nagyközönség azok megfilmesítéseinek köszönhetően. Hét regényéből hatot vittek vászonra, de színdarabjai közül is többet adaptáltak.

• A Kiss Before Dying
• No Time for Sergeants
• Critic’s Choice
• Rosemary’s Baby
• The Stepford Wives
• The Boys from Brazil
• Deathtrap
• A Kiss Before Dying
• Sliver
• Footsteps
• The Stepford Wives

Ezek a filmek nem minden esetben mesterművek, ahogyan Ira Levin regényei sem mind azok – ennek ellenére is a horror műfajában kikerülhetetlen név az övé, munkássága újszerűségének köszönhetően.

Ira Levin előtt a horror mindig idegen, messzi tájakon játszódott – Erdélyben, a kies angol vidéken, sosem a főszereplők otthonában. Levinnek köszönhetjük az urbánus horrort, ő volt az első, aki a Rosemary gyermekében a divatos New Yorkba helyezte rémtörténetét. Egyúttal Rosemary otthonába, családjába vitte be a horrort – 1967 óta érezhetjük, hogy sehol sem vagyunk biztonságban, és máig kevés szerző vállalkozik arra, hogy ennyire közel hozza szereplőihez, és így olvasóihoz a borzalmat. További fontos jellemzője a rendkívül precíz szerkesztés és a pontos „adagolás”, történeteiben a feszültség az, ami oldalról oldalra tovább csábítja az olvasót.

Ő a feszültség-regények svájci óramestere, akinek műveihez képest a mi alkotásaink filléres óráknak tűnnek”. /Stephen King/

A Stepfordi feleségek

Ahogy a Rosemary gyermeke egyszerre tudott komédia, horror és politikai is lenni, a  Stepfordi feleségek is sokrétű mű. A cselekmény szerint Joanna és férje a regény elején Stepfordba költözik, ami első pillantásra idilli kisvárosnak tűnik. Sötét titkokat rejt azonban, és főszereplőnk, Joanna nem képes eldönteni: vajon csak a paranoia áldozata, vagy valóban összeesküdött a város?

Beköltözésük első napján Joannát jóformán letámadja a városka önjelölt pletykarovatosa, mutatkozzék be, hiszen Stepfordban így szokás. Joanna elmondja, hogy férjével együtt nagy érdeklődést mutatnak a női emancipáció témája iránt, és félprofi fotósként foglalja el magát a gyereknevelés mellett.

Joanna szemléletében az 1970-es évek urbanizált, modern gondolkodású nő jelenik meg. Tisztában van értékeivel, a lezajlott szexuális forradalom jegyében megköveteli magának a szabadságát, és hogy egyenrangú partnerként kezeljék – minden helyzetben. Hamarosan ráeszmél, hogy ez merőben eltér a stepfordi szokásoktól. Stepfordban mintha mindenki húsz évvel korábban ragadt volna, de ide belépni nem csupán időutazást jelent, hanem egyfajta dimenzióugrást is háztartási kellékek reklámjainak ideális világába. Stepfordban minden nő legfontosabb feladata férjének maradéktalan kiszolgálása, a ház makulátlanul tisztán tartása, és persze a gyermeknevelés.

Mégis akad kivétel, így Joanna egyhamar összebarátkozik a szintén nemrégiben a városba költözött Bobbie-val és Charmaine-nel, és együtt azt a célt tűzik ki zászlajukra, hogy a már létező Férfiegylet ellenében Nőszövetséget alapítanak a városban. A három nő szabad szájjal beszél a szexről, kultúráról, feminizmusról és szöges ellentéteit jelentik a stepfordi feleségeknek.

Először Charmaine, majd nem sokkal később Bobbie is megváltozik, és beáll a ragyogó külsejű, „tökéletes” nők sorába, akiknek legnagyobb gondja az előszoba padlójának viaszolása. Joanna vegyszerekre, sugárzásra, más, környezeti hatásokra gyanakszik, ideggáz-támadásra… ha nem tudnánk, mikor íródott a regény, már ezekből a gondolatokról is kitalálhatnánk, hogy az amerikai hidegháborús paranoia jelenik meg bennük. De ahogyan a naiv gondolatokat felváltja az igazság beismerése, Joanna gyanúja egyértelműen a Férfiklub kétes ügyeire irányul. Vajon ők intézik valahogyan el azt, hogy feleségeik tökéletes bábok legyenek csupán? És ha igen, hogyan?

A Stepfordi feleségek egy roppant gyorsan, gyakorlatilag pár óra alatt elolvasható regény. Rövidsége mellett ezt szolgálja olvasmányos, egyszerű mondatokkal operáló stílusa is, mely igen gördülékeny olvasmánnyá teszi. Mégsem szabad emiatt könnyednek nyilvánítani, ugyanis az erősen feminista mondanivaló mellett Levin sajátos módszere, a patikamérlegen kiadagolt feszültség, és a precíz szerkesztés kiemeli az egyszerűségből.

A stepfordi feleségek (1975)

Az 1975-ös feldolgozás a könyvet meglepően jól adaptálja. Talán annak tudható ez be, hogy a forgatókönyv megírásában maga Levin dolgozott együtt az egyébként is említésre érdemes filmekben közreműködő William Goldinggal.

A főszerepet Katherine Rossra osztották, akinek elsősorban színházi színésznőként ez volt a legnagyobb, legemlékezetesebb alakítása, amit a vásznon láthattunk (be is zsebelt érte gyorsan egy Szaturnusz-díjat – ami a Hugo-díj mellett az egyik legrégebbi science-fiction, fantasy és horror műfajra specializálódott filmes díj).

A Rosemary gyermekéhez hasonlóan ez a feldolgozás is roppant hű marad a könyvhöz. Egyes párbeszédek szórul szóra ugyanúgy hangzanak el. Katherine Ross mellett ugyan a többi színész sajnos felejthető, de összességében kellemes kétórás szórakozást nyújthat a film.

Hangulatában hasonlóan építkezik a film, mint a tavalyi, négy Oscart bezsebelő Tűnj el (2017) – nem véletlen, hogy maguk a készítők nyilatkoztak úgy, hogy merítettek A stepfordi feleségekből is a forgatókönyv megírása során.

 

Futottak még…

A regénynek készült egy újabb feldolgozása is 2004-ben, és bár nem túl népszerű alkotás (IMDB: 5,3) , sajnos ez ma már jóval többen ismerik. A rendező Frank Oz filmográfiájában szinte kizárólag komédiákat találunk, így talán kevéssé meglepő, hogy a Stepfordi feleségekből is képes volt azt kreálni. (az 1975-ös adaptációt sci-fi horrorként jegyzik) Jelen írásban nem fogok a filmmel foglalkozni, ugyanis meg kell, hogy valljam – borzalmassága annyira mélyen érintett, hogy 20 percnél többet nem voltam képes megnézni belőle. No, nem is volt sokkal többre szükség, ugyanis a Levin által kiválóan végigvezetett gyanút, Joanna paranoiáját és a rejtélyt a stepfordi nőkkel kapcsolatban – itt rögtön az elején le is lövik egy blőd jelenetben, így oda az egész. Engem az efféle eltávolodás az eredeti műtől feldühít.

Elfogultságom miatt tehát erről a filmről inkább nem ejtek szót. Írásom célja sokkal inkább az volt, hogy ne merüljön feledésbe a korábbi film sem a regény mellett – ha valaki stepfordi feleségeket, egy érdekes sci-fi horrort a ’70-es évekből akar nézni, szerintem válassza azt.

7/10

Blissenobiarella