H1N1: Virus X (2010)

David S. Sterling és Jeremiah Campbell első közös munkáját a Deadly Little Christmas-t már méltattam a karácsonyi horror összefoglalóban, abból is kiderülhetett, hogy tűkön ülve vártam legújabb szösszenetüket, ami e beszédes és csodálatosan primitív címet kapta.

Egy professzor –természetesen felsőbb utasításra, itt a szálak a magasba érnek ám – nagy koponyák kicsiny csoportját gyűjti össze, hogy embereken tesztelje a sertésinfluenza egy génmanipulált változatát, az X vírust. Ezt a szörnyű betegséget természetesen nem csak ad hoc módon tenyésztik ki, hanem mivel az ellenszert is birtokolják, így nyomást tudnak gyakorolni…tulajdonképpen bárkire. Ebben az idillben minden szépen folyik a kis medrében, emberek jönnek-halnak, ám az egyik mesterségesen megfertőzött elmenekül és beüt a krakk! Az atombunkernek is beillő laboratórium kijáratai bezárulnak, a fiatal orvosok pedig kiszolgáltatottan, vírustól fertőzötten küzdenek a túlélésért az idővel. Három napjuk van, hogy megkapják az ellenszert, különben kaputt. Az órák fogynak, a hullazsákok telnek, kálváriájukat a professzor árgus szemekkel lesi monitorain.

Nem túl eredeti a történet, már a James Bond sorozat is előrukkolt ugyanezzel az Őfelsége titkosszolgálatában című produktumban, de hogy zsánernél maradjak az Alpha Incident története és képsorai szintén felsejlhetnek. Persze üszkösödjön el a bokaizületem, amennyiben bemocskolnám a Sterling Entertainment-et az eredetiség szörnyű vádjával, de azért ha már van eszünk, használjuk. Használták. A mindent megbánó prof; a bezárt emberek egymásnak-, majd szerelembe esése; happyend és méltó bosszú, a létező összes klisét egymásra hajigálták.

A film természetesen felesleges és érthetetlen, mint Steiner Kristóf bajsza, de mivel a büdzsé a karácsonyi halloween rettenethez képest erősen megemelkedet, így egyszer nagy nehezen de nézhető. A nagyobb költségvetés persze kimerül abban, hogy a képet agyon szűrőzték és a sony vegas 7-et lecserélték a 8-es verzióra. Ezenfelül leszerződtettek egy igazi sztárt, egy harcos királynőt, Sybil Danning-et, aki már Arany Málnát is kapott.

Mindazonáltal nem tudnék a tükörbe nézni (muhaha), ha csak ócsárolnám e remekművet. Lényegében fogyasztható túlélős thriller, véresség szempontjából sem teljesít rosszul és a szereplőket sem csaptam volna agyon neki futásból egy öntödei lapáttal. Az első film óta látványos fejlődés regisztrálható, bár az olyan szinten volt szar, hogy onnan csak felfelé vezethetett az út.

Értékelés 10/3

Miskei

Be the first to comment on "H1N1: Virus X (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .