Még nem jártam Bangkogban, de biztos jó hely lehet, ha onnan már jóval az amerikai premier előtt meg lehet rendelni DVD-n a legfrissebb Godzilla mozit, amelyhez még a filmben látott szörnyeket ábrázoló matricákat is küldenek ajándékba. Nem tudom, hogy az amerikai verzióhoz járnak-e majd levonók (pedig ez baromi fontos kérdés!!), de ha információim helyesek, ott majd egy szuper-extra változat is meg fog jelenni, összesen három (!) DVD-n. A nagy felhajtás nem véletlen, ugyanis minden idők legdrágább, leglátványosabb, legpörgősebb Godzilla filmje amolyan szülinapi különkiadás annak alkalmából, hogy a világ legismertebb óriáshüllője pontosan ötven éve zúzza porrá gyakori rendszerességgel Japán nagyvárosait (zárójelben jegyezném meg, hogy egy darabig nem is óhajtanak több G filmet készíteni – hogy pontosan meddig, az a Final Wars sikereitől is függ). A project főszerepeinek eljátszására japán aktuális tinisztárjait kérték fel, a rendezői székbe pedig az általam is ismert Ryuhei Kitamurát dugták be, akinek ezidáig a Versus című extravéres trancsírpancs volt a legszebb és leghíresebb munkája. És hát hogyan is illik megünnepelni egy ilyen ritka eseményt? Leginkább úgy, ha meghívják rá az elmúlt ötven év összes valamire való szörnyetegét, hogy mind együtt bulizhassanak, Godzi házigazda irányítása mellett.

A film – miután Godzillát betemetik egy szép méretes jéghegy alá – egy jópofa áttekintést ad abból a nem kevés ház- és tankszétverésből, amit Godzi és nagyra nőtt társai produkáltak az elmúlt ötven évben. Japán vezetői persze nem szívesen tennék ki országukat egy újabb mutáns gumiszörny destruktív hajlamainak, ezért létrehoztak egy szuperhadsereget (nem, nem a Team Amerikát), amely több tucat génkezelt, szupergyors, a még nem is létező legmodernebb cuccokkal felfegyverzett harcosból áll, élükön Shinichi-vel, akinek nem kell bemagolnotok a nevét, mert többször úgysem írom le. ő és társai kb. olyanok, mint az Equilibrium című film pap-harcosai, mármint gyorsaságra, bár a Mátrixhoz is nyugodt szívvel hasonlíthatnám, de a nyilvánvaló Mátrix-nyúlásokra még a későbbiekben ki fogok térni. Aztán megismerjük a szép Miyuki-t is, aki egy neves biológust alakít – nem csoda hát, hogy őt riadóztatják, amikor a búvárok egy hatalmas, megkövesedett szörnyet találnak (ami természetesen később életre fog kelni). De még mielőtt azt hinnénk, hogy a későbbiekben ez a csóka lesz a fő szarkeverő, megjelenik az égen egy egész ufó-flotta, egy rakás Xilianival, akik már az 1965-ös Godzilla Vs. Monster Zero-ban is borsot próbáltak törni az emberek orra alá. Akkor a háromfejű sárkányt, King Ghidorah-t vetették be ellenünk – és főleg Godzilla ellen -, sikertelenül. Most azonban nem pöcsölnek egy vacak sárkánnyal, ezúttal vagy egy tucat szörnyet löknek le nekünk az űrből a Föld különböző nagyvárosaiba- csupa csupa kedves ismerőst: Okinawára a fülét olyan aranyosan mozgatni tudó Sárkánycsászárt, New York-ba a Destroy All Monsters-ben is feltűnt óriásmadár Rodan-t, Párizsba egy Gimantis nevű sáskát, de feltűnik még sok jópofa szörnyeteg. Sőt, ami a legnagyobb poén, Sidney-be az amerikai Godzillát teleportálják el (tudjátok, a Jean Reno féle ocsmányság főszereplőjét), akit az igazi Godzilla egy pillanat alatt lever majd úgy a film közepe felé, miután sikerült kiszabadulnia az őt fogságban tartó jéghegy belsejéből. És míg Godzilla egyre-másra gyepálja el az űrből jött rokonokat, addig hőseink bemutatnak néhány hol belassított, hol felgyorsított, golyó-elől-elhajolós, országúton-motorozós mátrixos témát.

A Godzilla: Final Wars a fogatókönyvírónak és Ryuhei Kitamura rendezőnek köszönhetően szakított az eddigi koncepcióval, ami kábé ez volt: “tököljünk egy órát, beszéltessük minél többet a szereplőket, a végén meg csináljunk egy jó kis szörnypankrációt!”. Itt ez nyilvánvalóan megvalósíthatatlan is lett volna, hiszen az átlag 2-3 szörnnyel ellentétben itt több mint egy tucattal kell megkűzdenie Godzillának (vagy a harcosoknak, bár az ő figyelmüket inkább a földönkívüliek kötik le). Így aztán jócskán felpörgették az eseményeket, akárcsak a harcok közben hallható muzsikákat, ami megintcsak nagyon jó ötlet volt. Ami a sok Mátrix-lopást illeti, engem a dolog nem különösebben zavart, bár technikailag itt egy kicsit gyengébbre sikerült néhány jelenet (az amerikai Godzilla itt szintén rosszabbul néz ki, mint a Jean Reno filmben, pedig azóta már eltelt pár év). De gyorsan hozzáteszem, összességében a film nagyon szép és nagyon látványos, csupán egy-két megvalósításba lehetne belekötni, mindazonáltal a főbb problémát nem ebben láttam. Mivel az alkotók Godzilla minden korábbi ellenfelét megpróbálták belezsúfolni egy kétórás filmbe, kábé olyan helyzet állt elő, mint anno a Mortal Kombat 2 film esetében: a szereplők felének látványosan semmilyen funkciója nincs, nyugodtan ki lehetne őket vágni a filmből, semmi zavart nem okozna. Főleg akkor válik zavaróvá a dolog, amikor a megszokott néhány perces verekedés helyett Godzilla megragadja ellenfelét, aztán egy határozott mozdulattal elhajítja a p*csába (a japán és az amerikai Godzilla harca pont ilyen, és higyjétek el, baromi idegesítő – pedig milyen hangulatos jelenet lehetett volna!). Ennek ellenére azt mondom, hogy a Final Wars látványvilága, tempója és újszerűsége miatt még mindig az egyik legjobb Godzilla film, ami valaha készült. Csak hát lehetett volna a legjobb is.

értékelés: 9/10

Blizz