Az animék és az élőszereplős adaptációk között foglalnak helyet azok az alkotások, amikor egy mangából pusztán CGI alkalmazásával készítenek egy egészestés filmet. Ezekből igazán fantasztikusat a Final Fantasy óta nem igazán láttunk, ott is csak a pillanat varázsa tartotta életben az alkotást, de az idő próbáját már nem állta ki a Spirit Within sem. Tudom, hogy kilóg a sorból, mert valójában egy videojátékból készült, de mást nem tudnék hirtelen sem említeni, sem kiemelni. A Gantz varázslatos világa volt a 2006-os év nagyágyúja, amit feldolgoztak, és már nagyon kíváncsi lettem, hogy vajon miképpen sült el a Gantz 0.

A történet hasonlóképpen a metróállomáson indul el, ahol egy mániákus férfi egy idősebbet megkésel. Az eset szemtanúja Masaru Kato, aki az öreg segítségére siet, ám ő is a gyilkos áldozatává válik. Ahelyett, hogy a túlvilágra kerülne, egy szobácskában ébred, ahol egy furcsa fekete gömb áll, és néhány sötét ruhába öltözött alak egy történetet mesél be neki valamiféle játékról, amelybe csöppentek. Aztán felhangzik a már miegismert ébresztő zene és kezdetét veszi egy lázálom, amelyből lehetetlenség épp bőrrel kikászálódni.

A gömb közli velük, hogy mindannyian meghaltak, és egy küldtetést kell teljesíteniük: végezni egy szörnyeteggel. Ehhez egy felturbózott öltözéket, valamint némi fegyvert is kapnak. Kato persze elsőre nem hajlandó beszállni ebbe a játékba, mert nem hiszi el az egész sztorit. De Nishi, aki önjelölt magányos harcosként a győzelemért küzd, nem hagy számára más lehetőséget és elindítja a stoppert. Ekkor a furcsa társaság minden tagja egy új helyszínre tekeportál. Szeletenként digitalizálódva jelennek meg a sötét sikátorban, ám úgy tűnik, ezúttal máshol vannak, mint ahol az eddig megszokták. Nincs idejük sokáig gondolkodni ezen, mert azonnal rájuk támadnak és megindul a túlélésért vívott küzdelem.

Kato megpróbál alkalmazkodni az egész Gantz-dologhoz, de a gyilkolás távol áll tőle, hiába magyarázzák el neki, hogy ha letelik az idő, és nincs nyertes, úgy örökre megszűnik létezni, tehát nincs más lehetősége, mint megküzdeni a számtalan szörnyeteggel, amelyek, mint egy számítógépes játékban, hirtelen jelennek meg és késztetik ádáz csatározásra hőseinket. Egyetlen lehetőségük, ha képesek együttműködni, hiszen csak úgy van esélyük végezni a lényekkel. Szerencsére a ruháik megvédik őket a gyengébb támadásoktól, azonban nem végtelen ideig, mert egy idő után lemerülnek, így hamar hozzá kell szokniuk a kialakult helyzetükhöz.

Ráadásul kiderül, hogy nem csupán egyetlen csapat játszik, hanem több is verseng a túlélésért és a győzelemért. Az oszakai csoport összeszedettebben vislekdeik, jóval hatéékonyobbak náluk, így Kato esetleg túlélheti az első kalandját, de a tokióiaknak sem árt némileg kivenniük a részüket a küzdelemből, mert rengeteg lénnyel kell megküzdeniük. A szörnyetegek különböző pontszámokat érnek, és ezeket bizony nem árt gyűjtögetni, mert a százat nehéz lesz megszerezni, márpedig ahhoz, hogy kikerüljenek ebből  aborzalomhoz, el kell érniük azt. A jutalom ugyanis: 1. erősebb fegyverek, 2. feltámasztás, 3. emlékek törlése és kilépés a Gantz hatása alól (új élet).

Annak ellenére, hogy a Gantz 0 nem egy rosszul sikerült alkotás, és a sztorija is egészen élvezhető, ugyanazokkal a gyermekbetegségekkel küzd, mint a többi CGI-adaptáció. A magára hagyott karakterek továbbra is hintáznak, így a mozgás csak dinamikus szereplők eseténben életszerű, a statikus testek himbálóznak és imbolyognak, mintha rongybabák lennének. Ha ettől eltekintünk, akkor azért a látványvilág nem olyan rossz, sőt, egészen jól kivitelezett. A szörnyek gyönyörűek és kreatívak, bármely konzolos vagy számítógépes játékban szívesen fogadnék efféle grafikát, így hangulatát tekintve még a Dead Space fölé is helyezhetném a művet. Stílusát tekintve is hasonlóságot mutat vele, persze azt is figyelembe véve, hogy a sztori teljesen más. Amiatt viszont, hogy erősen a fent említettre, illetve általánosságban a horror-játékokra hajaz, az egész Gantz 0 olyan, mintha egy sorozat kezdő epizódja lenne (Dead Space: Extraction).

Ami még megkülönbözteti az eredeti Gantz-sorozattól, az az, hogy az emberek tudatában vannak ezen szörnyek létezésének, és a híradásokból megtudhatjuk, hogy a Föld inváziója zajlik. Hogy ez-e az eredeti háttértörténet, azt a manga elolvasása mondhatja csupán meg, mert az animéből sosem derült fény erre. Viszont ezúttal jóval többet megtudhatunk erről a játékról, illetve a világról, amelybe csöppentünk. A küzdelemnek nagyobb a tétje úgy, hogy az egész Föld sorsa van a harcosok kezében, és nem csupán a saját túlélésükért kell küzdeniük. Ennek a hátulütője, hogy a Gantz 0 túlságosan gigászi szeretne lenni, ami egy idő után túlzások irányába viszi el a történet fonalát. Amely tökéletesen erősíti azt a képzetünket, hogy egy videojátékot nézünk, és szívesebben tartanánk a kontrollert a saját kezünkben.

A szokásos morális mondanivaló itt is kiütközik, de ezt a Gantz esetében már leírtam, érdemes ott elolvasni, nincs érteleme megismételnem. A belső konfliktust ügyesen átemelték ide is, ezzel nincs semmilyen probléma, bár jóval arcbamászósabb, hiszen Kato a főszereplőnk. Hogy ezt a részt egyensúlyozzák, az akciórészek nagyobb hangsúlyt kaptak és szebben kivitelezettek, sőt a harci koreográfiába sem köthetünk bele. Izgalmasabb és erősebb karaktereket is beemeltek a történetbe, így a küzdelmek is látványosabbak, és erősen különböznek a sorozatban megszokottaktól. Kreativitással, akcióval nincs is semmilyen baj, a Gantz 0 egészen jól működhetne, ha egyrészt nem kívánná folyamatosan túllicitálni önmagát, másrészt valamiféle kerekséget mutatna. De ezúttal is csak egy szeletkét kapunk az egész világból, az egész történetből, egy kiragadott szösszenetet, amely ezáltal inkább látványos lesz, mintsem informatív.

A Digital Frontier (The Boy and The Beast, Kingsglaive: Final Fantasy XV, Wolf Children) ezúttal Keiichi Satō (Inuyashiki Last Hero) főrendezőt és Yasushi Kawamurat (Appleseed: Ex Machina) kérte fel, hogy felügyeljék a munkálatokat. Hiroya Oku (Gantz, Inuyashiki Last Hero) eredeti mangájából emeltek át jó néhány elemet, elsősorban az alaptörténetet és a szereplőket. Yoshihiro Ike (Blood: The Last Vampire, Ergo Proxy, The Empire of Corpses) zenéje pedig biztosította a kellemes science fiction hatást a látványhoz.

Ami végülis a legnagyobb baj a Gantz 0-val, hogy iszonyatosan hatásvadász, és emellett kiszámítható, mert hasonló halálokat és kivégzéseket ábrázol, mint a sorozat, a drámai része pedig egy az egyben ugyanaz. Viszont legalább a befejezést elég jól eltalálták, így egy esélyt mindenkinek érdemes adnia neki, aki kedvelte a mangát vagy az animét.

Értékelés: 6/10

Smaragd Sárkány