Mielőtt mélyebben belevágunk, szeretném leszögezni, hogy nem tartom magam „keményvonalas, mindent tudok” típusú Fallout rajongónak, először a Fallout 3-mal találkoztam közelebbről, de azonnal megfogott a világ hangulata, a története, illetve a játékmenet. A következő lépés a Fallout 4 volt, illetve a Bethesda által létrehozott világgal kapcsolatos lore, fan-theory és hasonlók olvasgatása, mely egészen jó rálátást adott arra mi is a nagy kép.

Mikor hallottam az élőszereplős Fallout sorozatról, nem kevés szkepticizmussal fogadtam a dolgot, melynek két fő oka volt: egyrészt az Amazonnal közösen készült, mely ugyan anyagiakban nagy hátteret ad a munkához, viszont felemásak a sikereik sorozatok terén (a Rings of Power erősen középszerű), illetve a játékadaptációik nem sikerültek túl jóra, még a jobb filmek esetén (Uncharted) sem voltak kiemelkedőek. Ehhez harmadikként csatlakozott valamivel később, hogy a Westworld készítői kezének a munkája lesz, ami egyik oldalról jó hír volt, mert elég jól építették a világot abban az esetben, viszont a későbbi évadokban nagyon furcsa irányt vett a történetvezetés, ami miatt nem is néztem végig már a második évadot sem (vagy ha igen nem emlékszem már rá, mert annyira semmilyen lett számomra).

Az első trailerek után bizakodó lettem annak kapcsán, hogy látványban és hangulatban legalább elkapták a Fallout világát, majd miután európai idő szerint 2024. április 11-én hajnali háromkor elérhető lett a teljes első évad, amilyen gyorsan csak tudtam, munka mellett el is kezdtem, és már az első rész után nyilvánvaló lett, hogy bizony,

akik ezt a sorozatot készítették, azok pontosan tudták mit csinálnak és hogyan ragadják meg azt, amitől a Fallout, Fallout lesz.

A díszletek nagyon jól elkapják a hangulatot, nem zöldhátteres CGI-dömping van, hanem nagyon sok esetben épített díszleteket használtak, Shady Sands városában pedig egy a valóságban létező, 1956-ban kiürített szellemvárosban forgattak (Kolmanskop, Sperrgebiet, Namíbia), melyet húsz éve nyitottak meg újra a civilek számára is. A Brotherhood of Steel csatapáncéljait valóban megépítették a forgatásokra, illetve sok promóciónál is felhasználták őket.

Mivel még nincs egy hete kinn a sorozat ezért a történetről részleteiben menően nem szeretnék beszélni, viszont nagyon jól eltalálták azt, hogyan tudják izgalmasan elmesélni, bemutatni a világot, hogy milyen volt a „Nagy Háború” (a kétórás atomháború mely elpusztította a világot) előtt az élet és aztán milyen lett utána kétszáz évvel.

A történet 2296-ban veszi kezdetét Kaliforniában, így, jelenleg időrendben ez a Fallout-történelem utolsó része. A főszereplőink Lucy MacLean (Ella Purnell), aki a 33-as Vault (Menedék) büszke, ám naív lakója, az apja Hank MacLean (Kyle MacLachlan), Maximus (Aaron Moten), aki az Acél Testvériség fiatal katonája és a Ghoul, Cooper Howard (Walton Goggins). Az évad során elsősorban a Ghoul emlékein keresztül kapunk betekintést abba, milyen is volt a világ és az élet a Nagy Háború előtt, míg magát a Pusztaságot már minden karakter szemén keresztül tapasztalhatjuk meg.

A Ghoul számára az eltelt kétszáz év segített szinte minden gátlást levetkőznie, és tisztában van azzal, hogy milyen rejtett törvények, vagy épp azok hiánya mentén lehet mozogni és életben maradni. Maximus, a fiatal katona, akit a kereszteslovagokéhoz hasonlatos katonai-vallási rend nevelt fel, miután kisgyerekként megmentették, jószívű, de ugyanakkor tisztában van a Pusztaság veszélyeivel is. Gyakorlatlansága minduntalan bajba sodorja.

Lucy, aki a Vault 33 békés, idilli világából kerül a felszínre, eleinte csak és kizárólag a vak szerencsének köszönheti, hogy nem hal meg, vagy történik vele valami még rosszabb. Az eleinte szinte egysíkú karakterek az évad folyamán egyre mélyebbé válnak, aki ismeri a Fallout világát, tisztában van azzal, hogy a Vault-Tec, akik a háború előtt „mindennek a felét birtokolták” milyen cég is valójában. Rengeteg utalás van a játékokban történt eseményekre, frakciókra, felbukkan az Enclave, szó van a RobCoról, a karakterek sokszor esznek olyasmit, amiket a játékokban megtalálhatunk (Sugar Bombs, Blamco Mac and Cheese, Insta-Mash, stb) és természetesen a Nuka Cola is tiszteletét teszi, ahogy a felszínen többször felmerül a Nuka Cola kupakokkal való fizetés.

A színészekre nem lehet panasz a részek alatt, egyik esetben sem éreztem, hogy világtól idegen lenne a reakciójuk, viselkedésük, talán azt lehetne mondani, hogy néha kicsit „túljátszottak”, viszont személy szerint ez ugyanúgy helyén valónak érzem, mivel

a Fallout maga is tele van túlzásokkal.

Megemlíteném a sok-sok western utalást is a filmben, hiszen Cooper Howard karaktere gyakorlatilag John Wayne (elég csak megnézni a sorozatbéli plakátokat, amik úton-útfélen szembe jönnek), de itt nem áll ez meg, több utalás van az olasz spagetti-westernekre (az egyik részben szinte egy-az egyben látható Angyalszem (Lee van Cleef) első jelenete a Jó, a Rossz és a Csúf című filmből).

Szintén említésre méltó a Vault 33 működésének ábrázolása, és bár ugyan itt is akad bőven nevetésre késztető jelenet, ezek mögött mégis sokszor érezhetően meghúzódik valami furcsa feszültség, amitől érezni lehet, hogy itt bizony nincs semmi a helyén, és az idilli élet, amire mindenki vágyik, csupán káprázat.

És hogy a rossz részekről is beszéljünk egy kicsit, számomra Maximus karaktere és a Brotherhood of Steel megjelenésében ugyan megegyezett a Falloutban lévővel, de Maximus mindvégig komikus, szinte Chaplinre jellemző csetlő-botló szerencsétlenség, aki minden esemény ellenére felfelé esik a lépcsőn, akármi is történjék. A lovag, aki mellé kirendelik, szintén egy komikus karakter, a rend helyi főpapja, elvileg tekintélyt kéne, hogy parancsoljon, de egyáltalán nem érzem ezt, sőt, az ellenkezője igaz. Maga a Brotherhood egészét tekintve, néhány jelenettől és a megjelenéstől eltekintve, leginkább azért van benne, mert egyrészt kell, hogy legyen, másrészt a komikus vonalat hozzák a történetből, ami számomra csalódás volt azok után, amit a játékokban tapasztaltam, ahol egy hatékony, alapvetően olajozottan működő, szinte kereszteslovagi viselkedéssel bíró katonai rend voltak.

Ami még történetvezetésben egy problémás pont, az Moldaver karaktere, ugyanis több kérdés is felmerült bennem vele kapcsolatban, amire soha nem kapunk semmilyen választ. Szintén indokolatlannak érzem időnként a Ghoul szuperhősöket megszégyenítő képességeit, főleg az évad utolsó részében van ez túltolva. Technikai oldalról igen igényes, bár, helyenként a CGI nem a legszebb, pontosabban inkább azt mondanám, hogy nagyon látszik, hogy CGI, de ez nem zavaró, inkább csak észrevétel.

Összességében azt lehet mondani, hogy a Fallout sorozat nagyon jól sikerült, hű a Fallout világához, történelméhez (ez alól kivétel a Brotherhood of Steel), jól építkezik az elmúlt huszonöt év alatt felépített hatalmas információ-halomra.

Kinek ajánljuk: A Fallout-játékok szerelmesein túl azok is remek élvezetet találhatnak majd benne, akik kedvelik a posztapokaliptikus, illetve a western műfajokat. Persze, csak ha nem ijednek meg némi vértől.

Értékelés: 8,5/10

hunarthas