Az erotikus és horror történetek rokon műfajok. Mindkettő az ember tudatalattijára, legősibb ösztönei próbál hatni, a faj-illetve önfenntartásra, éppen ezért a történelem során rengetegen próbálták ötvözni őket. Eme próbálkozások nagymesterei közül egyértelműen kimagaslik Joe D’Amato neve, eme olasz operatőré, ki pályafutása során több száz szex-illetve horrorfilmet készített. 1981-re már rég beírta magát a filmtörténelem könyvekbe, mikor úgy döntött, hogy egyszerre két filmet forgat le egy helyszínen, ugyanazon stábbal. Így születhetett meg a Porno Holocaust, valamint az Erotic Nights of the Living Dead. Érdekes módon kis hazánkban mindössze az előbbi műalkotás szerzett magának hírnevet, annak ellenére, hogy jelen cikkünk tárgya, a szexi éjszakák szinte egy az egyben az nagytestvérének a másolata.

Larry O’Harát (George Eastman), a KANOS hajókapitányt felkeresi John Wilson (Mark Shannon), a KANOS építészmérnök és bájos segédje, a KANOS Fióna, hogy vigye el őket egy lakatlan szigetre, ahol Johnny egy vállalkozást akar beindítani. Larry ódzkodik a szigettől, hiszen ott a helyi legendák szerint élőhalottak portyáznak rajta, akiket egy cuki kiscica! irányít. Pechjükre a szigeten él két ember, egy élete delén jócskán túlhaladt öregúr és bájos unokája a (később kiderül, hogy) KANOS Luna. A helyiek megpróbálják figyelmeztetni a KANOS építészt, hogy ne próbáljon nekikezdeni vállalkozásának, ám Johnny úgy hiszi, pénzzel mindent meg lehet oldani, így megpróbálja lefizetni őket. Miután nem járnak sikerrel, nem hagyják el a szigetet, és egyre furcsább dolgok veszik kezdetét. Miközben Luna és Larry kezdenek összemelegedni, Johnny a szigetre megy, mikor megtámadják az élőholtak. Vajon sikerül-e elmenekülniük hőseinken a szigetről, vagy ők is élőhalottá változnak…

Ha valakinek megmutatnánk egy-egy részletet Joe D’Amato két, egy helyszínen leforgatott alkotása közül, a szegény laikus azt hinné, a két jelenet ugyanazon filmtörténeti csodából való, hiszen az Erotic Nights megkülönbözhetetlen nagytestvérétől. Nemcsak szereplőiben és helyszíneiben, de még hangulatában is egy az egyben a Porno Holocaustra hasonlít, viszont van egy lényeges különbség is a kettő között. Míg utóbbi filmet az egyszeri trash rajongó végig tudja röhögni, a George A. Romero Élőhalottak éjszakája című film által ihletett „alkotás” végtelenül unalmas. Mindössze 6 szereplője, amellyel szintén párhuzamot lehet vonni a Romero féle klasszikussal, hiszen az se foglalkoztatott ennél sokkal több karaktert, teljesen más vonásokat mutatnak, mint az a vele párhuzamosan forgatott alkotás hősei. A Porno Holocaust-ban a szereplő fűvel-fával keféltek, szinte minden második jelenetet megszakított egy-egy pornó részlet. Hozzájuk képest az Erotic Nights szereplői felesküdött apácák! Rendkívül kevés a szex jelenet, ráadásul ezekből sem látunk túl sokat. Ráadásul, hőseink olyat is meg mernek tenni, amin az egyszeri Porno Holocaust szereplő megrökönyödne: visszautasítják a kefélést. A műben egyértelműen a horror vonal dominál, ami viszont borzalmasan gyenge. Egy nyomasztó jelenetet sem tudnék felidézni. A történetnek sincs semmi célja, csak jönnek egymás után a jelenetek, amik nem vezetnek sehova, megszakítva néha egy-egy dugással. Az összekötő jelenetek az alkotásban ezúttal nem tengerparti picsi-pacsik, hanem egy cuki fekete kiscica mindennapjait bemutató képsorok, melyek alá nagyon találékonyan dühös macska hangokat vágtak be, melyeket észre sem vennénk, ha nem akkor halljuk őket, mikor a szőrmók szája be van csukva. Sajnos, a bátyussal ellentétben nem szórakoztatnak a csodás pornó párbeszédek, nagyot tulajdonképpen akkor lehet nevetni, mikor két prostituált csodálkozik, hogy építészünk becsessége egyre nagyobb lesz a barlangos testbe áramló vértől, mikor azt a zuhany alatt megfogdossák.

Színészeink játéka egyértelműen jelzi nekünk, hogy egy trash-t nézünk, viszont most még a pornó jelenetekben sem tudnak kibontakozni. A szex-horrorok makaronikedvelő nagymestere meg se erőltette magát a forgatókönyvek írásakor, hiszen nem csak a színészek, a karaktertípusok is megegyeznek. A különbség mindössze annyi, hogy D’Amato leleményes módon felcserélte a hajóskapitányt és az értelmiségit játszó George Eastman-t és Mark Shannon-t. Előbbi valószínűleg az egyetlen ember, aki pozitív élményként tekint vissza a filmre, hiszen most végre nem csak ő lovagolhatott a hullámokon hajójával, hanem rajta is lovagoltak. Nem értettem viszont Liz karakterét, akit a film negyedénél Larry jól otthon hagy, majd meg is csal, pedig a hölgy még azt is megmutatta, hogy lehet az üveget másik fajta ajkakkal bejuttatni a testünkbe. Az egyetlen, ami tetszett a filmben, a speciális effektusok voltak, a zabálós jelenetek elég pofásra sikeredtek, bár annyira nem gusztustalanok, és a zombik kinézete is kevésbé letagadható, mint az előző filmben, bár nem különböznek egy átlag bennszülöttől. Azonban eme jelenetek élvezhetőségét jelentősen rontja, hogy alattuk több mint 20 percig élvezhetjük ugyanannak a zenének a taktusait, melynek köszönhetően a mű végére mi is bezombulunk. A film végi „csavar” pedig annak ellenére, hogy kiszámítható, rendkívül élvezhető.

A szex jelenetek semmi hangsúlyt nem kapnak a filmben, főszereplő férfiaink még a nadrágjukat se tolják le mindig (ne értsetek félre, ezt én egyáltalán nem sajnálom,) ráadásul még a történetbe sem illeszkednek be. Különösen irritáló egy pornófilmben, hogy Larry és Fióna hosszú ideig csak szemezgetnek egymással, ahelyett hogy egyből egymásra vetnék magukat, ahogy egy pornóban illik, ráadásul Larrynek fontosabb a hajója, mint a szex. Összességében borzalmasra sikeredett a Joe D’Amato másik próbálkozása, megtekintését csak rajongónak és elvetemülteknek ajánljuk, és ha már valamit az asszonnyal meg kéne nézni, inkább nézzétek meg ezerszer a Porno Holocaustot, mint ezt egyszer.

Értékelés: 2/10

Kele-man