Az UFO-jelenség nem mai eredetű dolog. A témával foglalkozó kutatók az „újkori” UFO-időszámítás kezdetét 1947-re teszik (1947.júl 2. – a nevezetes Roswell-i incidens). Ezt követően szerte a világon megsokasodtak az észlelések, az 50-es években pedig Amerika-szerte minden 10. ember azt állította, hogy valamilyen módon kapcsolatba került az ufókkal (ez nagyon nagy szám, több millió emberről van szó). Mindenesetre a lényeg az – függetlenül az idegenek létezésétől vagy nem létezésétől -, hogy a társadalom széles rétegei foglalkoztak (és foglalkoznak ma is) egy esetleges idegen civilizációval való kapcsolatfelvétel lehetőségével. A kérdéskör nyitott, a válaszok – az Igazság – nem ismert, így csak feltételezéseink lehetnek az esetleges lehetőségekről. A nagy érdeklődés hatására sok alkotás – köztük filmek foglalkoznak – az UFO-témakörrel, ma már elég komoly színvonalon, elég, ha az X-aktákra, a Jelek-re (Signs), vagy a Kapcsolatra (Contact) gondolunk. Néhány ilyen film inkább (csak) a szórakoztatóipar számára készült, pl. a Függetlenség napja (Indepedence Day), vagy a Támad a Mars (Mars Attacks). És van egy harmadik kategória is: az igencsak b-mozik kategóriájába számító, 50-es évek produkciói, melyek még igen naív felfogásban készültek. Egyik leghíresebb produktuma ennek az időszaknak Byron Haskin Világok harca (1953) című mozija, mely a H. G. Wells-féle könyv feldolgozása. Az ehhez hasonló filmek sokaságával találkozhatunk a századforduló éveiben, melyekre rányomta a bélyegét a hidegháborús katonai fenyegetés is. Sokan az oroszokkal azonosítják az idegeneket (Invasion of the Body Snatchers), de akad olyan változat is, amikor békés szándékkal érkeztek a látogatok (The Day the Earth Stood Still). Ezen korszak alkotásai közül egy igazi (elfeledett) gyöngyszem az Earth versus the Flying Saucers.

A Michael és Elena boldog szerelmesek, nem sejtik, hogy egy nap világrengető események tanúi és résztvevői lesznek. Mikor munkahelyük felé autóznak, nulladik típusú találkozásnak lesznek alanyai: az égen hatalmas repülő csészealj kúszik át, amit azonnal jelentenek a kormánynak és a légierőnek. Mivel mindketten a légierő alkalmazottai (természetesen az Egyesül Államoké), ez nem esik nehezükre. Az UFO-k megjelennek a támaszponton is, a katonák pedig lőni kezdik őket, hagyományos légvédelmi fegyverekkel és géppuskákkal is, hatástalanul. Nemúgy az űrhajóból kiszálló, béna fémmaszkba öltözött, szerencsétlenül és lassan lépkedő idegenek: karjukba „épített” szuper-halál-lézersugarukkal eliminálják az ellenséget. A hadsereg tehetetlen, a repülő csészealjak szándéka nyilvánvaló: lerohanni a Földet. Az invázió a küszöbön áll, tehát tenni kell valamit. Michael, mint magas kvalitással megáldott tudós kifejleszt egy hangfegyvert, ami képes leszedni az égről a csészealjakat. A repkedő csészealjak megindítják a támadást. Az űrhajó aljára szerelt romboló fegyverrel, mely szintén halálsugarat lövell ki magából, módszeresen pusztítani kezdik a nagyvárosok nevezetességeit, mert hát azok a legveszélyesebbek rájuk nézve :). De jön Michael csinos feleségével és egy teherautóra szerelt hangfegyverrel, és egyesével lelövöldözi az UFO-kat, és a teljes flottát elpusztítja. A bádogemberek meg mehetnek ócskavasnak a szeméttelepre…

Azt hiszem, nehéz lenne visszaadni azt az érzést, amit a film utolsó 15 perce nyújt. Ha néha egy kicsit unalmas is volt valamely hosszúra nyúló párbeszédes rész, ez a tíz perc bármiért kárpótolt: hülyén repkedő csészealjak, nevetségesen összeomló épületek, és a béna halálsugarak. Mindez megfűszerezve a US. Army valódi fegyvereiről készült képsorkkal, amiknek persze semmi köze a filmhez, csak úgy belevágták. Már ezekért a jelenetekért megérte volna megnézni a filmet, de a többi része sem unalmas, félreértés ne essék. Az összeomló épületek látványa egyszerűen csodálatos: a hatalmas oszlopok rohadt lassan és nevetségesen dőlnek össze, szánalmas látványt alkotva, a néző szívét felderítve. (Ilyenforma tombolást csak az X From Outer Space-ben láttam, bár az jóval nagyobb kaliberű volt, de hasonlóan mulatságos.) Az idegenek, akik fémlemezekbe öltözött, darabosan és idétlenül mozgó balfaszok, szintén a film erősségei. A halálsugárban pedig az a jó, hogy egyszer dezintegrálja a céltárgyakat, teljesen eltünteti, másszor meg felrobbantja, mint egy hagyományos ágyú. Összességében azt kell, hogy mondjam, nagyszerű filmmel állunk szembe, mégha a Plan 9. From Outer Space-el nem is versenyezhet, de mindenképpen felhőtlen szórakozást ígér. Főleg, ha a néző UFO-rajongó, és a b-mozikat is szereti. A filmet egyébként egy Fred F. Sears nevű rendező készítette, aki mindössze egy évvel élte túl ezt a filmet. Rendező termékenységét mutatja, hogy ezalatt az egy év alatt még vagy tizenöt (!) filmmel ajándékozta meg az emberiséget. Hogy ezek a munkák milyen színvonalúak voltak, az meg már más kérdés…

értékelés: 5/10

Banshee