Erről a viszonylag kevésbé ismert, de annál nagyszerűbb olasz alkotásról szinte órákig lehetne beszélni, sorolni az erényeit, elemezni a benne elejtett szimbólumokat meg persze kisilabizálni lényegi mondanivalóját – de hát végül is ilyen egy igazán hatásos film. Michael Soavi alkotása műfajilag szinte behatárolhatatlannak tűnik, mert a horrorisztikus atmoszférán kívül ugyanannyira megtalálhatóak benne a dark fantasy meseszerű elemei, mint a romantikával átitatott művészfilmes potenciál, de a már-már morbidba hajló, ámbár roppantul szórakoztató fekete humor szintúgy áthatja.

Francesco Dellamorte egyszerű temetői őr. Iszik, bagózik, s a város úgy tudja róla, impotens – szóval nem túl nagy szám az ürge. Tengernyi szabadidejében, már amikor nem Buffalor városka halottjait temeti, a telefonkönyvből huzigálja ki az elhalálozott lakosságot; sőt annyira laza, hogy néha újságot olvas a sírban, meg ilyenek. Segédjével, a tenyeres-talpas, szellemileg retardált Gnaghi-val – aki leginkább Quasimodo-val mutat hasonlóságokat – éldegélnek kis kuckójukban. Néha fejbe lőnek egy-egy élőhalottat, esetleg ásóval reccsentik ketté koponyájukat, ahogy jön. Ugyanis egy jó ideje már, hogy a hetedik nap után visszatérnek a holtak, azokat meg jó szokás szerint ki kell nyírni. Egyik alkalommal aztán Dellamorte beleszeret egy bájos, frissen sült özvegybe, akivel aztán később kefélni is kezdenek az egyik síron, azonban aktusukat megzavarja az elhantolt, de immáron sírjából kikelt, oszlófélben lévő férje. Üdvözlés vagy hitvesi csók helyett jóízűen beleharap feleségébe, mire az kinyúlik. (Valójában nem, de aztán véletlenül mégis, mindegy, ne menjünk annyira bele.)

Lényeg, hogy Dellamorte eltemeti, és magát sajnáltatva megy tovább az élet. Aztán Gnaghi lesz szerelmes a polgármester lányába: le is hányja tisztességesen a csajt szerelme jeléül; tisztára, mint Stan Wendy-t a South Parkba – csak nem innét lopták Trey Parker-ék?! Sajna ők sem lesznek egymáséi: csajszikám és motoros haverjai sebességmániájuknak köszönhetően egy cserkészbusszal találkoznak a kanyarban, frontálisan. Hét nap múlva kész zombi- cserkészgyerek invázió kezdődik a temetőben, ráadásul a szerelmetes Gnaghi ezek után még ki is ássa a spinét, illetve csak a fejét. Azzal egy darabig megvannak a pincéjében, sőt majdnem össze is házasodnak, aztán Dellamorte lelövi az arát. Majd később az apját, aki a polgármester volt, aztán pár csúfolódó, galeris srácot a városból, két-három kéjelgő kurvát, és még folytathatnám… Csupán azért nem teszem, mert 1. már az eddigiekből is tisztán kivehető, mire lehet számítani a továbbiakban 2. nem lövöm le a végét 3. annyi minden történik, már a felére se emlékszem…

Mint már említettem volt, zsánere nincs egészen tisztázva, de hát nem is baj, mert pont ettől lesz annyira maradandó.  Ha meg kéne nevezni a két domináns tényezőt, ami körül forog a film, akkor az egyértelműen a Szerelem és Halál motívuma lenne – kb. valami hasonlót jelent a cím is.  Számomra egy kicsit olyan, mintha a Tim Burton Nagy Hal c. remekéhez hozzáadnánk egy síron túli atmoszférát, némi morbid iróniát meg egy valagnyi kiszámíthatatlanságot. Ezt a filmet csak dicsérni lehet – mind a forgatókönyv, mind a rendezés, színészek, képi megjelenítése, vágás, egyszóval az egész produkció remek.  Aki kedveli a a meghökkentően bizarr és elképesztő történeket, annak telitalálat. Én például évente, kétévente újra szoktam nézni, mert annyira zseniális.

Értékelés: 10/10

eyescream