Valahol a távoli jövőben, 1998-ban (!) a szuperhatalmak nukleáris háborút vívnak. Élelemhiány, folyamatos rettegés és minden napos savas esők. Dezertőrök a kihalt utcákon küzdenek az életben maradásért, a gyilkos csapadék elől menekülve egy kihalt laboratóriumban találnak menedéket. Előfordulhat viszont, hogy a hely mégsem annyira üres, és csábítóbbá válik a külvilág.

Olyan nagynevű tudósok, mint Roger Corman, Chuck Band, Forest Ackermann ugyanis azon kísérleteztek, hogy az embernek ne kelljen ennie az életben maradáshoz, a szervezet maga állítsa elő a szükséges aminósavakat. Mivel Band-ék elsősorban másodvonalbeli horror filmek gyártásához értenek, így mutáns, ember nagyságú patkányok, illetve hatalmas agyarú, alien koponyájú predatorok jönnek létre, akik már alig várták ezt a kicsiny félamatőr katonai alakulatot.

Sötét zárt terek, gagyi maszkok, több perces zuhany alatti szex jelenet, szóval a szokásos, cormani világ. Viszont nincs sallang, az egészet tizenkét nap alatt leforgatták. A készítők filmográfiája magáért beszél, sikoly királyok és királynők garmadája eszelte ki és prezentálja eme fejetlenséget.

A szubjektív kamera netovábbja, a párhuzamos montázs csimborasszója. Jim Wynorski meg is remakelte tíz évvel később, Hybrid néven. Mi ez, ha nem a filmművészet legnagyobb elismerése és csodája? David DeCoteau – aki maga is puppet mester -, a 60 perces vizuális orgiát, egy kis köldökzsinórossal még megfejeli, csúcsra járatva az izgalmakat. A szintetizátorral aláfestett műanyag zenének köszönhetően a 80-as évek rajongóinak fellációval felérő örömforrást jelenthet, de mindenki más azért kerülje el.

 

Értékelés: 3/10

 

Miskei