Botrányszag lengte körül a Passió utáni első Mel Gibson filmet, hogy ezúttal hogy gyalázza porba aktuális témáját. Nos, az ember tudja, mi a siker kulcsa, mi vezet sok pénzhez. Halál és vér ígérete. Ezt ugyan mérsékelten kapjuk meg, de legalább drukkolhatunk, hogy ne egyszerű képet fessen a maja kultúráról. A mozi USA-ban épphogy behozta az előállítási költséget, ami azt jelenti, hogy a Passióhoz képest ezen nagyon látni, hogy valójában dögunalmas.

Egy békés maja falu lakóit megtámadják fejvadászok, és akit lehet, elvisznek magukkal (persze, nem szépen kérik). Útjuk során végigmegyünk az esőerdőn, szép tájakon, mély szakadékok mellett, sőt még egy beteg kislány is szól nekünk, hogy eljő a végzet egy jaguárral, de a szereplők szerint ez csupán lassabb sétára ad okot. Aztán beérünk egy nagyvárosba, ahol a szociális berendezkedés szerint eladják-veszik a foglyokat, valamint feláldozzák őket az istenek tiszteletére a jónagy piramis tetején. Node kell nekünk egy főszereplő, aki, bár emberáldozat lenne a tervezet szerint, megmenekül, mert nagyhirtelen közbejön egy napfogyatkozás, amit bizony a kivégző-ceremóniamester elénk jelzésnek vesz arra utalva, hogy ezt ne csinálja végig (mármint a szívkivétel-fejlevágás kombót). Akkor hát elengedik őt a többi hátralévővel úgy, hogy fejvadászok erednek utánuk előbb dárdákkal, íjakkal, majd futva, ha az említetteket túléli a vonatkozó vidékigyerek. Jaguármancsot, akinek elvileg drukkolunk, pedig nehéz elkapni, méghozzá annyira, hogy nem is sikerül, 2 kivételével mindegyik üldözőjét kinyírja, mivel rájön, hogy a-erdő-a-övé. Azok ketten pedig vele együtt a tengerpartra kiérve látják, hogy jönnek hódítani a hispánok, úgyhogy visszamennek a erdőbe. A nagyfiú gyorsan megtalálja hátrahagyott feleségét, de nem lepődik meg, hogy egy gyerekkel több van, hiszen tök evidens, hogy magától meg tud szülni a csajom.

A sztori egyszerű, semmi különös meglepetés nem éri a nézőt, a dialógok, monológok rém egyszerűek és túljátszottak, a szereplőknek nem volt sok dolga, a rossz az mérges és fintorog, a jó mosolyog és fél. Mind közül a leginkább (fú, bocsánat, legmajább) szerethető arc viszont a fejvadászok vezetője, akit Raoul Trujillo játszik (már amennyire azt nehéz volt), az ő karaktere legalább árnyalt egy kicsit, és a halála is szép.
Amerika őslakosainak kultúráját nem lehet eléggé csodálni, bemutatni sem egy egész estés filmmel. A mozi első fele ezt igyekszik véghezvinni, saját korlátain belül – eddig történelmi film lehetne. Félidőben van az áldozathozatal, utána akciófilm a cucc. Hogy hol a horror? A passióban hol volt? Mel Gibsonban és a 3. évezred mozis sikerkövetelményeiben. Bármilyen haláleset a lehető legszebben van megvérezve, a halálozás közelről van megmutatva, ennél szebben, ha véres, nem is lehet kimúlni. Meg az egész mozi gyönyörűszép, látványos, és persze hangzatos. Szép dolgozat – csak hát a maják kultúrája nem ennyit ér, nem erre való.

értékelés: 5/10

vesebeteg