Egy dolog miatt, pontosabban egy érzés miatt szeretem a folytatásokat, mégpedig az apró momentum(ok), amiről tudjuk, hogy egy általunk kedvelt és jól ismert mozi következő epizódját látjuk. Mindegy, hogy egy hokimaszkot, egy pengés kezet látunk vagy egy jól ismert zenei taktust hallunk. Aki úgy gondolta, hogy időt szán egy előre borítékolhatóan ótvar filmre, ami ráadásul 3D-vel akarja tovább zsibbasztani az agyat, az bizony betéve ismeri a sorozatot! Így mikor a kezdés után a távolban egy légy zümmögése hallatszik, a rajongók egymásra kacsintanak, mosolyognak magukban, mert tudják, újból részesei lehetnek a „szemes” ház gyilkosságainak.

Vihar, éjszaka, az Ocean Avenue 112 kísértet szemeivel látogatókat vár. Az előtérben a szél rezegteti a reklámtáblát, mint egy régi Selznick produkcióban. Kicsinyke társaság szeánszra érkezik, egy házaspár szeretné felvenni a kapcsolatot halott gyermekével. Hang hallatszik, jelenés látszik tetőfokán az izgalom! De hoppácska! Minő csavar! A magukat házasnak kiadó pár, valójában újságíró, akik csak leakarták buktatni a sarlatánokat. Kattognak a vakuk, készül a hangfelvétel, a cikk kész!

Melanie az elkészült fényképeken észreveszi, hogy az ingatlanos képe bizony minden képen elmosódott (Ómen!) és láss csodát, az ipse hamarosan holtan esik össze. John Baxtert ez nem zavarja, így bőven áron alul vásárolja meg a házat, ahova egyedül költözik be , hiszen feleségétől épp most vált el. Lánya persze néha meglátogatja, sőt barátaival (Meg Ryan egyik első filmszerepe) még ouija táblás játékot is lenyomnak, minek természetesen halál lesz a vége.

John felesége nem tudja elfogadni lányuk elvesztését, így a házba segítség gyanánt a természetfelettiben jártas szakemberek, parapszichológiában otthonosan mozgó fizikusok érkeznek, akik szuperfrenetikus kütyüikkel mérik a fehér zajokat. Tiszta Poltergeist! A vég kiszámítható, a gonosz kiűzetik, de egy kétszárnyú rovar megjelenése utat ad a folyatásnak.

Mit lehet elmondani egy olyan filmről, ami alapból folytatás és ráadásul más mozikból lop? Próbálkoztam a 3D-s verzióval is, de azon kívül, hogy egy frizbi vagy vascső minimálisan kiemelkedett, inkább csak a fejem fájdult meg, hiába ez még az ősidők anaglif technológiája. Legközelebb inkább megiszok egy rekesz sört, attól is fájni fog a fejem, de legalább egy ideig szórakozok is.

A trükkök, a harmadik dimenzióhoz hasonlóan szintén gyerekcipőben járnak, csak ez viszont már nem az évszámnak, hanem az alacsony költségvetésnek köszönhető. Feszültség alapból a forgatókönyvnek és az ismert elemeknek köszönhetően nincs, de plusz pont, hogy nem egy család, hanem csak egy ember költözött a házba, és senkit nem száll meg a gonosz. Próbáltak kis egyediséget vinni a dologba, így ha nem Amityville 3 címen forgalmazzák, másképp állnék hozzá, egyszerű tévéfilmként simán fogyasztható is. Így viszont egyszerű bőrnyúzás, szerencse, hogy még egy förtelmes papi játékot nem kell végig nézni.

 

Értékelés: 4/10

 

Miskei