A metrókban játszódó horrorfilmeknek eleve van valami klausztrofób varázsa, de a Maurice Devereaux által rendezett kanadai produkció ennél jóval többet sejtet. Egy víziókkal teli misztikus thriller? Egy zombiszerű lényekkel operáló slasher? Egy vallási koncepcióban gyökeredző apokaliptikus történet? Nos, mind-mind megtalálhatóak benne az előbb említett összetevők – azonban kutya legyek, ha tudom, végeredményben mit is akartak megmutatni a felszín alatt.

Főszereplőnk Karen, egy elgyötört nővérke este felszáll az utolsó metróra – ahogy szokta. Aztán a többi utassal azon veszi észre magát, hogy miután egy őrült vallási szekta hívei mobiljukra kapnak egy üzenetet, kereszt alakú tőrjeikkel elkezdik legyilkolni a többieket.

Egy vészfékezést követően néhány túlélővel kitörnek a szerelvényből, és az egyik szervíz-alagút felé futnak, hátha ott jobb a helyzet, de a megborult agyú fanatikusok oda is követik őket. Ahogy egyre előrébb haladunk a cselekményben, úgy fognak játékosaink…

Amikor kezdődött a film, még bőven az volt az érzésem, hogy egy misztikus thriller-t fogok látni, és még akkor sem adtam fel ezt az elméletemet, amikor megjelentek a színen a szektások, és kezdetét vette a vallási célú slasherkedés. Izgalmas kezdés után a minimális színészi játék – olykor meglehetősen bugyuta párbeszédekkel fűszerezve -, és a szintén minimális költségvetés kissé rányomja bélyegét a metróalagutak végeláthatatlan folyosóiban való menekülés mozzanataira, de a közelgő apokalipszis lassan csepegtetett információmorzsáitól is többet vártam voltam, legalább valamiféle csattantót a végén, ami aztán persze nem jött el.

Kapunk helyette egy, a hitet és a fanatizmust központi elemként kezelő, számomra érthetetlen és/vagy megmagyarázhatatlan szekvenciákat, néhány szürreális rémalakkal meg egy brutális anya-baba kettős gyilkossággal. Lehet, hogy megértés szintjén én még csak a felszínt karcolgatom, annyi azonban biztos, hogy bőven többet ki lehetett volna hozni belőle.

Értékelés: 6/10

eyescream