C. J. Cooke: Szellemerdő (2023)

szellemerdőC.J. Cooke vagyis Carolyn Jess-Cooke Észak-Írországból származó, jelenleg Skóciában élő, negyvenes éveit taposó írónő nemzetközi porondon már nagy sikereket ért el 16 regénye által, ám hazánkban még csak most ismerkedünk a nevével. A Metropolis Media kiadónak köszönhetően immár két könyve is megjelent Magyarországon,
2021-ben az A világítótorony boszorkányait (The Lighthouse Witches, magyar megjelenése: 2022) több díjra is jelölték, és a StudioCanal még abban az évben le is csapott a megfilmesítés jogaira, amit a tervek szerint sorozat formájában üdvözölhetünk majd. A következő évben jelent meg e cikk tárgya, vagyis a Szellemerdő (The Ghost Woods, magyar megjelenése: 2023).

Mindkét regény Skócia északi részén játszódik, és elsősorban a skót mitológiára támaszkodnak, amikor a hátborzongató részletekre kerül sor. Cooke központi témái az anyaság, a mentális betegségek és a különböző traumák átélésének hatásai az emberi lélekre. Stílusát leggyakrabban gótikus horrorként/thrillerként és pszichothrillerként jellemzik, és bár elsőre furcsa összetételnek tűnhet, de a “gótikus feminizmus” írja le talán leginkább.

Különösen igaz ez a Szellemerdő esetében, melynek szereplői az 1960-as évek leányanyái. Fiatalabb olvasóink talán már nem hallottak a Magdolna-mosodák intézményeiről (de ITT olvashatnak róla), melyek a legtöbb angolszász ország területén működtek, és bár megdöbbentő, de az utolsó csak 1990-ben zárt be az Egyesült Királyságban. Abban az országban, ahol 1974-ig a fogamzásgátlás csak házaspárok számára volt elérhető, az abortuszt pedig 1967-ig (Észak-Írországban 2019-ig) tiltották; így hát a házasságon kívüli szex útján teherbe esett nőknek számos korlátozást kellett átélniük. A legtöbbjüket nyilvánosan megszégyenítették, elkergették hazulról, elveszítették állásukat, nem juthattak bölcsődei ellátáshoz sem. Cooke saját megfogalmazása szerint e könyvben annak a mélyére akart leásni, hogy egy ebben az időben, ilyen körülmények között teherbe esett nő hogyan élte meg a várandósságot és a szülést – a gyengédség, az óvó szeretet és az ellenérzések és félelmek e monumentális keverékét.

szellemerdő
A helyszín egy Lichen Hall, vagyis Zúzmó palota névre hallgató épület, melynek tulajdonosai anyaotthonná alakították át otthonukat abból a célból, hogy szerencsétlen sorsú leányanyákat fogadjanak, majd adják örökbe a megszülető gyerekeket (nyilván jelentős anyagi haszonért…). A birtok, és az azt körülvevő erdő a helyi szóbeszédek szerint tündérek, szellemek és boszorkányok birodalma. Furcsa és hátborzongató lények veszik körbe, és az épület egy teljes szárnyát benőtték a különleges, még csak nem is őshonos gombafajok – az írónő megjegyzi, hogy Igor Siwanowicz egyik fotója inspirálta az ötletet. Siwanowicz a fotózás mellett történetesen neurobiológus is: a csodálatos képhez ő maga oltotta be Lewis Caroll Alice Csodaországban című könyvének egy példányát a Psilocybe cubensisszel, mely pszichoaktív vegyületeinek köszönhetően a köznyelvben leginkább „varázsgombaként” ismert.

szellemerdő
Cooke a gombákat is szimbólumként használja a könyvben: olyan élőlények, melyek a holtak „hasznosításából” élnek, és így újrateremtik a világot, immár évmilliók óta. Központi szerepet kap továbbá a skót mitológia egy fontos alakja, Nicnevin, aki egyes magyarázatok szerint istennő, mások szerint boszorkány – de mindenképpen tündérkirálynő -, ám sajnos nincs róla túl sok ismeretünk, és a forrásoknak létezik olyan elemzése is, mely szerint valós személy lehetett, aki a boszorkányüldözés áldozata lett. Nicnevin legendáriuma ezzel szemben jelentős, melynek csupán töredékét jelentik azok a hiedelmek, melyek szerint elrabolja, vagy megrontja a karmai közé kerülő csecsemőket.

szellemerdő

Cooke korának gyermeke, így cinikusan mondhatnánk, hogy „kötelezően” érinti a homoszexualitás témáját is a regényben, de nem éreztem erőltetettnek vagy idegennek ezt a szálat. A szereplők valamennyien a társadalomból kitaszított, reménytelen sorsú nők, akik között kétségbeejtő helyzetük elszakíthatatlan köteléket hoz létre: szeretnének szeretni, de nem tehetik, hiszen gyermeküket elszakítják tőlük, ők pedig csak egymásra számíthatnak. A bennük rejlő szeretet utat tör magának, és szinte természetes következménynek tűnik, hogy egymásban találjanak vígaszra.

A Szellemerdő szórakoztató, letehetetlenül izgalmas, gótikus, mitikus horrorelemekkel tűzdelt, kellemes thriller; mely érzésem szerint elsősorban női olvasóknak szól. Nekik azonban szívből ajánlom az írónő másik regényével, A világítótorony boszorkányaival egyetemben, melyek valójában egy olyan trilógia önállóan is értelmezhető részeit képezik, melyet a szerző az anyaság, az emlékezet és a traumák köré tematizált. (a harmadik regény a The Nesting, mely még nem jelent meg magyar nyelven)
A magam részéről nagyon várom az írónő további írásainak magyar megjelenéseit is.

Értékelés: 9/10

A könyvet köszönjük a Metropolis Media Kiadónak, akiktől IDE kattintva tudjátok megrendelni!

Blissenobiarella
moly moly.hu logo

Be the first to comment on "C. J. Cooke: Szellemerdő (2023)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .