Alan Moore – Kevin O’Neill: Különleges úriemberek szövetsége 1. (2019)

A zseniális Alan Moore (Watchmen, V mint vérbosszú, A pokolból) Kevin O’Neill által rajzolt képregényében most összegyűjtötte a viktoriánus kori irodalom legjavát (úgymint: Sir Arthur Conan Doyle, Bram Stoker, H.G. Wells, Jules Verne, R.L. Stevenson), kvázi mindenféle fellelhető fantasztikus és/vagy kicsit is különös alakot, akiket csatarendben állított egy jó ügy érdekében, és kreált belőle egy műfajokon és földrajzi határokon átívelő, feledhetetlen kalandot. Ennek az első részét hozta most el nekünk a Fumax kiadó egy keménytáblás gyűjtői kiadásban.

A századforduló küszöbén egy bizonyos rejtélyes Campion Bond nevű úriember felkéri Miss Mina Harkert, hogy egy birodalmat fenyegető globális veszély miatt gyűjtsön össze egyfajta különleges úriemberekből álló titkos társaságot. Így jön képbe az ópium mámorából ébredező messzi földön híres afrikai vadász és kalandor Allan Quatermain, a birodalmi kalóznak kikiáltott, bujkáló életmódot folytató Némó Kapitány (és persze kedvenc közlekedési eszköze, a Nautilus). De e fantasztikus kollektívát színesíti még a Párizsban bujkáló Dr. Henry Jekyll és egyben Mr. Hyde párosa, valamint a környezetében könnyedén beleolvadó Hawley Griffin, vagyis a Láthatatlan ember. Viktoriánus kori szuperhőseink tehát nyomába erednek egy magát csak szimplán „Doktornak” nevező rejtélyes keleti származású alaknak, aki fondorlatos módon eltulajdonította Cavor professzor által tervezett holdutazás alapját képező antigravitációs találmányt, és amely rossz kezekbe kerülve akár a Birodalom végét is jelentheti…

Alan Moore személyét nyilván nem kell nagyon bemutatnom a képregényes közönségnek, de aki csak a műveiből készült (jóval gyengébben muzsikáló) adaptációkat látta (Watchmen, A pokolból vagy a V, mint vérbosszú), már az is tisztában lehet írói zsenialitásával. Szóval nagyjából tudja, hogy mire kell számítani: realisztikus köntösben tálalt iszonyatosan szórakoztató fikcióra, minden tekintetben hús-vér szereplőkkel operáló bámulatos igényességű sztorira, különféle utalásrendszerekkel és ötletes játékossággal.

Az angolszász Igazság Ligája elsőre talán hibátlan hősnek tűnő karaktereit szinte sziporkázva ábrázolja, ahogy tökéletlenségeik végig ott lebegnek a kaland során: zilált identitástudató Némó hontalansága, Quatermain mélyen gyökeredző ópiumfüggősége, Jekyll doktort szétfeszítő feloldhatatlan kettősség, de mind közül Mina Harker a legrejtélyesebb, akiről gyakorlatilag a kötet végéig nem derül ki semmilyen információ. Bár egy bizonyos erdélyi gróffal történt incidens és az állandóan nyakán viselt vörös sál azért bőven sejtetni enged valamit. Ha mégis választani kéne közöttük, akkor kapásból Griffint mondanám, mert a viktoriánus Bosszúállók közül egyértelműen ő a legszórakoztatóbb karakter. Iszonyatos nagy rohadék, hiszen miközben egy lányotthonban a Szentlélek megtestesülésének hiszik, ő kedvére ejti teherbe a hajadonokat, büntetlenül. Ok nélküli gyilkolási hajlama szintén brutális közönyösségét mutatja – hiszen ha nem látják, úgy véli, bármit megtehet. És igazából meg is tesz. Ezzel kapcsolatos morbid megnyilvánulásai avanzsálják őt ennyire ellenállhatatlan(ul kedvelhető) badass-karakterré, aki azért a csapat tagjaként a küldetésből is bőségesen kiveszi a részét.

Alan Moore persze arra is ügyelt, hogy a karakterek ne csupán csak sajátos attribútumaik okán maradjanak meg az olvasókban; hihetetlenül pazar csoportdinamikát is teremtett ehhez a különleges társasághoz. Íróként szinte lubickol a folyamatban, ahogy összeereszti őket: folyamatosan veszekednek és vitáznak egymással, morognak és perlekednek, viszont pont ezek miatt a látszólag kibékíthetetlen ellentétek miatt lesz lélegző, életszerű ez a fiktív kompánia. És ha már itt tartunk, rajtuk kívül megannyi egyéb karakter tűnik még fel a viktoriánus kor jellegzetességeit bemutató cselekmény során, ilyen vagy olyan módon: Poe Morgue utcában történő kettős gyilkosságától Fu Manchu-n át, Sherlock Holmes-ig bezárólag. Izgalmas és akciókban gazdag kalandregényes epizódok, nyomozós kém-szekvenciák a noir  jegyében, visszafogottan hűvös angol krimis elegancia vagy éppen kikacsintó steam-punk fantasztikum – mindegyik tiszteletét teszi. Meglepő fordulat pedig szintén garantált.

Persze egy ilyen kaliberű, fantasztikumban gazdag történethez pazar képi világ is dukál, különben nem lenne időtállóan zseniális. Szerencsére Kevin O’Neill aprólékosan kimunkált rajzai minden tekintetben megfelelnek ennek a követelménynek. Szerkesztettségében a klasszikus iskolát követi – teljesen szabályos panelok, nagyjából hasonló méretezésben, olykor-olykor egy egész oldalas részletes tablóval megtámogatva.

A cikkem alanyául szolgáló első könyv a League of Extraordinary Gentlemen 1-6 köteteit tartalmazza, fejezetenként apróbb bevezetőkkel, illetve az olvasóknak szóló frappáns, jópofa szövegezéssel. Szerintem ötletes húzás, hogy még az impresszum is a korabeli hirdetések és reklámok látszatát kelti. De ha a teljesség igényét figyelembe véve ez még mindig nem lenne elég, egy igazi (fantasztikumért rajongó) ifjúsághoz szóló magazin látszatát keltve a kötet végén találhatunk egy novellát (Allan és a felhasadt valóság), melyben hasonló irodalmi crossovernek lehetünk tanúi, mint az anya-képregényben. H.G. Wells időgépe, John Carter (Edgar Rice Burroughs), Randolph Carter (H.P. Lovecraft) és még sokan mások… Ha pedig kellőképpen elfáradtunk, nagy színes rajzok várnak minket, poszterek korabeli stílusban, színező és játék, szóval móka minden mennyiségben!

Mást nem mondhatok, minthogy ez a kétszáz oldalas keménytáblás kötet minden szempontból egy hihetetlenül nagy érték; Alan Moore zsenialitásának újabb bizonyítéka, és így gyűjtői kiadásban meg aztán pláne tessék beszerezni!!

Értékelés: 10/10

eyescream

A könyvért köszönet a FUMAX kiadónak, akiktől ITT tudjátok megrendelni a kötetet.

Be the first to comment on "Alan Moore – Kevin O’Neill: Különleges úriemberek szövetsége 1. (2019)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .