Itt volt az ideje, hogy igazi, klasszikus, kultikus, fekete-fehér műveket is elővegyek nektek. A Gólemmel szerettem volna bevezetni, hogy a némafilmeknek is van létjogosultsága a horror műfajában, illetve bebizonyítani, hogy nincs új a nap alatt, hiszen rengeteg alkotás építkezik ezekre a korai mozgóképekre. A sci-fi, steampunk műfaji elemekkel operáló Metropolis története hasonló az azonos nevet viselő animéhez, azonban jóval komplexebb háttere van. Ráadásul, tudtotokon kívül, többször is találkoztatok egy-egy jelenetével, illetve rengeteg képi megoldást alkalmaznak ma, amelyet ebből lestek el.

„Mittler zwishen Hirn und Händen muss das Herz sein!”
“Az agy és a kéz között a szívnek kell közvetítenie!” /szerk. ford./

Egy hatalmas városban járunk, Metropolisban, ahol minden mechanikusan irányított, ezt igyekeznek belevésni az emlékezetünkbe is a rengetek fogaskerékkel, dugattyúval, forgó alkatrésszel. A helyszínen két óra működik, mindezt elég látványosan ábrázolják: párhuzamosan, mégis más-más ütemben mutatják az időt. Az egyik, a huszonnégy órás a valósat mutatja, míg a másik, tíz részre osztott a két műszakot szimbolizálja, az estit és a nappalit. Éppen a váltásra hívják fel a figyelmünket, ahogyan a frissebb gárda egyenruhában bemasírozik a kinyíló kapun, és velük ellentétesen kicammog az elcsigázott, elfáradt munkásosztály. A dolgozók alászállnak a saját negyedükbe, lehajtott fejjel, sorban, egyikük sem lóg ki a szigorú elvárások alól.

Fent, a felszínen, hatalmas nyitott stadionban versengenek az ifjak, önfeledten, fehér és hiányos öltözetben. A rendszer itt nem érvényes, a szabadság és a kontraszt egyértelmű a másik osztályhoz képest. Ugyanez a helyzet a nőkkel is, akik díszes ruhákban, de az áttetsző fátylak alatt fedetlen keblekkel játszadoznak a vezér fiával, Frederrel (Gustav Fröhlich). Szórakozásukat egy szürke ruhás, egyszerű, naiv nő (Brigitte Helm – Monte Christo grófnője) zavarja meg, aki egy sereg gyermeket vezet a kertbe, mutatva nekik a testvérüket. Az ifjú első látásra belehabarodik a látványba, és sietve tudakolja, hogy ki is ez a nő, aki betört az életükbe. Freder pedig elindul, hogy megkeresse a szűzies tüneményt, és leereszkedik arra a helyre, ahová előtte be se tette volna a lábát.

A kontrasztot ezért növeli, hogy az ő szemein keresztül látjuk a dolgozók világába, ahogy csavarják, tekerik és nyomkodják a műszerek gombjait és tekercseit, ritmikusan, sztoikusan és gépiesen. Hiszen ez az osztály szinte nem is emberi, minden mechanikusan van bevésődve és csupán zombik módjára ismétlik a mozdulatokat, mert gondolkodásra nincs szükség. A hatalmas gépmonstrum, amelyet apja alkotott, megmutatja neki valódi természetét, és Freder ráébred, hogy az emberek csupán szolgái a kreálmánynak, robotolnak, míg el nem hullanak, nincsen érzelem, mert a gigantikus Moloch, miként egy ősi azték, zsidó vagy keresztény istenség kiszívja belőlük az életet és felfalja a lelküket.

Odafenn pedig hatalmas felhőkarcolók magasodnak, széles autóutakkal, melyek háromdimenziósan hálózzák be a gigantikus várost. Középen pedig ott terpeszkedik dölyfösen Bábel új tornya. Ebben a monumentális épületben dolgozik a vezér, Johann Fredersen (Alfred Abel), az autokrata irányító, aki istenként dönt minden kérdésben. Ide siet fel az ifjú és panaszolja el édesapjának a balesetet, melynek szemtanúja volt, aki higgadtan, mégis parancsolón vonja kérdődre a titkárát (Theodor Loos), hogy miért nem tudott a történtekről. Természetesen már ebből a kimértségből is érezzük, hogy a fő probléma nem a számtalan emberáldozat, hanem a baleset ténye, amely a gép működésének átmeneti szünetelésével jár. Ezt erősíti meg bennünk az is, hogy végül a szülő megkérdezi gyermekét, hogy mit is keresett azon az istentelen helyen. A válasz pedig egyáltalán nincs ínyére, hiszen a két világ nem véletlenül van elszigetelve egymástól. Fredersen irodája az agy, az irányító központ, mely a várost, mint egy hatalmas élő, lélegző organizmust vezérli. Döntéseket hoz, parancsokat oszt és kérdőre von, ha valami nem stimmel. Aki pedig nem úgy cselekszik, vagy nem elég effektív, szimplán leváltja, eltávolítja, nem fecsérel erre több szót.

Freder úgy dönt, hogy ez a világ nincs jól ebben a formában, és ezért fel fog lázadni édesapja ellen. Ezért az éjszaka leple alatt újra alászáll, és az egyik teljesen haszontalan gépet működtető férfivel helyet cserél. Valahol, mélyen a város belsejében leledzik egy ősi, apró házikó, ahol egy feltaláló, Rotwang (Rudolf Klein-Rogge – Dr. Mabuse, A Nibelungok, Dr. Mabuse végrendelete) tevékenykedik. És itt szunnyad a múlt, amelyre Fredersen igyekszik nem gondolni, mégis vissza-visszatér a helyre, ahol felesége, Hel emlékműve áll. A tajtékzó Rotwang számára azonban a nő egyáltalán nem halott, ahogyan ezt demonstrálja is a vezérnek, hiszen egy mechanikus embert készített, aki egy trónon üldögél egy pentagram alatt. A gépezet egyszerre káprázatos műremek és ijesztő, mert nagyon is humánnak tűnik. Az ördögi lényt egyetlen lépés választja el csupán, hogy élő szervezetnek nézhessék, és a feltaláló azt ígéri, egy nap leforgása alatt képes azt is megvalósítani. De Fredersen azért jött ide, hogy tanácsot kérjen a tudóstól, hogy miként kezelje a kialakult helyzetet.

„Gross ist die Welt und ihr Schöpfer! Und gross ist der Mensh!”
“Hatalmas a világ és Teremtője! És hatalmas az ember is!” /szerk. ford./

Bábel tornyának mítoszát mindenki ismerheti, így arra bővebben nem térnék ki, a cselekmény fontos mozzanata egyedül az, hogy a néző számára is nyitottá válik a legenda hatásának végkimenetele az aktuális jelenre nézve. A leginkább valószínű a mítosz párhuzama, tehát a szolgák lázadása és Metropolis pusztulása, amelyből esetleg egy új nemzet emelkedhet fel. De emellett ott a lehetőség, hogy Fredersen totális kontroll alá vonja a társadalom minden szintjét, így megtorpedózza a kísérletet a kiemelkedésre, az ember-gép szörny majd megzabolázza a lázadókat, és összetöri a lelkesedésüket. Így a Metropolis egyszerre több ilyen példabeszéd, prófécia és vallási történet allegóriájává is válik. Hiszen benne van a Jézus-szimbólum, jelen van a lázadó Lucifer karaktere, a Bábel torony, az Apokalipszis eljövetele, Ádám és Éva, az aztékok kegyetlen hite, a zsidóság menekülése Egyiptomból, s ezzel párhuzamosan a fáraók nagyravágyása, és mintegy isteni volta is. Mindez pedig átültethető a XX. század elejei Európába is, illetve a jelenben az Európai Unió létrejöttéről sem szabad megfeledkeznünk. Hiszen az emberiség sohasem tanul a történelméből, hiába kreál legendákat vagy meséket, mellyel figyelmeztetni és oktatni próbálja az eljövendő nemzedéket, hogy mire kell odafigyelni, és mi az, amit mindenképpen elkerülnie szükséges.

Mindez az aktuális helyzetben Európa és az Egyesült Államok viszonyát fejezte ki, valamint a kapitalista világszemlélet veszélyeire igyekezett felhívni a nézők figyelmét. De ugyanez a műfaj sajátosságainak hála, értelmezhetővé válik a jelenben is, hiszen a fejlődés és a múlt mindig is egymás riválisai voltak. Az aktuális politikai kérdésekre ugyanígy ráhúzhatóak ezek az allegóriák, csak kicsit gondolkodnunk kell, és felismerjük magunkat, azonosulhatunk egy-egy társadalmi réteggel vagy akár szereplővel is.

A Metropolis Fritz Lang, német expresszionista rendező alkotása, a forgatókönyvet pedig nejével, Thea von Harbou-val közösen írták meg a szövegkönyvvel együtt. A munkálatok a Babelsberg Studióban zajlottak, sajnos a bemutató óta több részletet is kivágtak belőle, illetve a kópiák is megsérültek, így a felújítási munkálatok ellenére még vannak olyan jelenetek, melyek már nem elérhetőek senki számára. Ezeket a mozzanatokat azóta szövegrészek beiktatásával pótolták, amelyek leírják, nagyjából mi történik azokon a képkockákon. A jelenleg elérhető legjobb verziót 2010-ben restaurálták és 153 perces. 1949-ben Osamu Tezuka mangát készített belőle, mely a történethez csak részben maradt hű, a 2001-es Rintaro anime pedig még inkább elrugaszkodott az eredeti tervektől. Ez utóbbiról EZEN a linken olvashattok egy testvérblogunkon.

Nem csak a képi világ, az operatőri munka követi az események hangulatát, hanem ehhez nagymértékben hozzátesz a feliratok sokasága, melyek – narrátor és mono- és dialógusok híján – segítenek megértenünk a történéseket. Ehhez szorosan kapcsolódik a zene is, mely nélkül ezek a filmek valószínűleg jóval kevesebb élményt nyújthatnának. Ugyanis a filmgyártás kezdeteinél ezek még jóval hangsúlyosabbak és fontosabbak voltak. A mai alkotásoknál sajnos gyakori hiba már, hogy erről teljesen megfeledkeznek, és egy unalmas muzsika, hanghatás könnyedén tönkreteheti a nézők élményét.

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány

A Bluray megvásárolható: