Valérian et Laureline (2007) (Űrzavar)

Valérian et LaurelineTermészetesen egy új film megjelenése esetén érdemes utána olvasni, hogy milyen előzménye van az adott műnek, márpedig a Valerian és az ezer bolygó városa egy francia-belga képregény adaptációja, így eléggé adott volt, hogy a Valérian et Laureline című animációs sorozatot is előszedjem nektek. A francia-japán koprodukció ráadásul magyar szinkront is kapott, így az idegen nyelveket nem beszélők is hozzáférhetnek. A negyven részes sorozat az angol alcímből (Time Jam: Valérian & Laureline) kapta a magyar nevét, és jobban ki is fejezi a történet jellegét.

2417-ben járunk, és megismerhetjük az akadémián frissen végző Valériant, aki kozmikus ügynöknek készül. A sikeres vizsga után meg is kapja az első küldetését, mely során összefut a középkorban a gyönyörű és intelligens Laureline-nel, de a megfigyelő életmód nem éppen főhősünk fő erénye, így sikerül zűrbe kevernie mindkettőjüket. Miután megszegte az elsődleges szabályt, miszerint nem szabad beavatkoznia a múltba, illetve a jövőbe, megmenti a lányt és együtt térnek vissza a jelenbe. De valami nem stimmel, mert a Földnek bizony csak hűlt helyét találja. Így a párosnak együtt kell kiderítenie, mi történhetett, milyen titok lappang a háttérben, hol rontották el a dolgokat, ki felelős a történtekért.

Valérian et Laureline

A Valérian et Laureline egy fiataloknak szóló rajzfilmsorozat, klasszikus francia-japán animációs technikákkal. Mindkét irányzat rajongói találnak benne kedvüknek valókat, hiszen erősen kidomborodnak a hatások. Sajnos – legalábbis számomra – a 2000-es év utáni alkotások a franciáknál kevésbé kiforrottak, mint a korábbiak, így nem feltétlenül mondhatóak túlságosan élvezhetőnek a grafikai megoldások. De, ha eltekintünk attól, hogy valaha sokkal szebb rajzfilmeket is láthattunk, akkor azért annyira nem szörnyű. Az is lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a problémámmal, így érdemes egy próbát tennetek, ha másik generációhoz tartoztok, és ilyen típusú animációkon nőttetek fel.

Valérian et Laureline

A kalandok, amelyeket közösen élnek át izgalmasak, még kreatívak is, és belegondolva, hogy maga a képregény mennyire régóta létezik (1967-), igazán eredetiek a történetek is. Habár inkább a fiatalabb korosztály érdeklődését fogja felkelteni, azért az idősebbek is találhatnak benne érdekességeket. Ahogy a Valerian és az ezer bolygó városa kapcsán is már elmondtam, rengeteg klasszikus science fiction film használta fel az ebben felmerült ötleteket (mármint az eredeti francia képregényre gondolok). Így például a Star Wars rajongói, de még az animék kedvelői is élvezettel nézhetik a képsorokat. Például azt még az animátorok pontos ismerete nélkül is meg tudom tippelni, hogy a rajzfilmen a Pokémon alkotói közül is dolgoztak (de néhány karakter kísértetiesen emlékeztetett az Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az… című sorozatokban találhatóakra is).

Valérian et Laureline

Ha párhuzamokat keresek a 2017-es Luc Besson film és a Valérian et Laureline között, akkor ugyanúgy elmondhatom, hogy csupán a karakterek lettek átvéve a Valerian és az ezer bolygó városába. Abban kicsit más az alapszituáció, hiszen itt már keringenek a párhuzamos jelenben, hogy kiderítsék, mi történt a Földdel, de ugyanúgy jelen van a galaktikus űrállomás, csupán a földi központ hiányzik belőle. Több faj képviselteti magát, több küldetést bevállalnak, hogy összerakják a részleteket, és visszatérhessenek Valérian idejébe. Így sokkal inkább a képregényhez kapcsolódnak a cselekmények, mintsem a film esetében. Bár igazából itt sem az elején csöppenünk bele az eseményekbe, hanem egy későbbi képregénytől (12. szám: The Wrath of Hypsis, 1985) indul el a kaland, illetve némileg változtattak az alapszituáció jellegén is.

Valérian et Laureline

 

A legfontosabb sci-fi kapcsolat a Star Wars franchise esetén érhető tetten. Ahogy felemlegettem a filmről szóló cikkemben, ebben az animációs sorozatban nagyon viccesen felfedezhető az is, hogy George Lucas mennyi karakterhez kapott ötletet a képregényt böngészve. Tehát a sokat vitatott második trilógiában (I-III.) megjelenő lények közül nagyon sok alapja megtalálható a Valérian et Laureline-ben, illetve ugyanezt a Valerian és az ezer bolygó városáról is elmondhatom, hogy nem csupán Luc Besson fantazmagóriái elevenednek meg azért, hogy édes, aranyos, illetve humoros oldalát is láthassuk a történeteknek.

Valérian et Laureline

Ahogyan a képregényekben, illetve a fent emlegetett kultikus sci-fiben, ugyanúgy itt is megtalálható egy nagyúr, akivel szembe kell nézniük. Jelen esetben egy Gork Yodol névre hallgató parancsnokról van szó, aki klasszikus csápos figura.

Valérian karaktere egyértelműen építkezik egy másik klasszikus belga műre, Hergé Tintinjére. A többi szereplő ennél kicsivel komplexebbre sikerült, bár azért itt is csak az alap személyiségjegyek fedezhetőek fel. Szerencsére ugyanez mondható el a Star Warsról is, ott is azért némileg módosítottak a gyökereken. De ha már a jellemekről beszélünk, akkor az animációs sorozatban némileg színesebbre sikerültek, mint a Luc Besson-féle feldolgozásban. Sokkal jobban megismerhetjük például Valériant, de a Shingouzokat és Laurelinet is. Lényegesen erősebb lett ez a vonal, mint az élőszereplős filmnél, ami azért kiemelendő, mert más szempontból viszont nem tudtam ráhangolódni az animációra.

Valérian et Laureline

A képregény Pierre Christin (író – Les Phalanges de l’ordre noir, Partie de chasse) és Jean-Claude Mézières (rajzoló – Lady Polaris) közös munkája, és 1967 óta fut. Természetesen az alkotók is régebbi művekből (The Adventures of Tintin, Spirou et Fantasio, Lucky Luke) szedték az ötleteiket a karakterekhez és a kalandokhoz, de az alapszituáció teljesen nekik köszönhető. Ahogy már korábban is említettem Jean-Claude Mézières segédkezett Luc Besson-nak Az ötödik elem művészeti koncepciójában, és a The Circle of Power című Valérian műben ezek a rajzok fel is fedezhetőek, hiszen azt a képregényt küldte el a rendezőnek, hogy onnan meríthessen ihletet.

Főbb eltérések a képregényhez képest: 2417-ben zajlanak a fő események és nem 2720-ban; Laureline-ra 912-ben talál rá és nem 1000-ben (innen van a sorozatbeli baki, miszerint XI. századot emlegetnek, holott az még a X.),; illetve a XVIII. századba térnek vissza az eredetiben, problémamentesen – ugye csak a 12. számban történik a probléma -, mégis az animációban akkor a Föld már nem is létezik.

Két érdekességet említenék még meg a képregénnyel kapcsolatban. Egyik az, hogy Laureline nevét az alkotók találták ki, és azóta már a franciák is használják, mint keresztnevet, de előtte sosem létezett. A másik, hogy az időutazásos sorozat az angol Dr. Who-val kezdődött pár évvel a Valérian et Laureline megjelenése előtt, de a mai napig nem tudni, hogy erről a Pierre Christin és Jean-Claude Mézières tudtak volna, és úgy alkották meg a történeteket.

Végezetül a szereplők jelleméről is szeretnék néhány szót ejteni, összehasonlítva a három különböző médiumot. Történetünk fő karaktere Valérian, aki a képregény elején valóban a reflektorfényben él, és kimondottan rátermett, ugyanakkor kettős személyiség. Egyrészt a kötelességet és a szabályokat helyezi előtérbe, másrészt egy pimasz kamaszfiú, aki folyton bajba sodorja magát. Nem is beszélve arról, hogy főleg a nők miatt történik mindez, hiszen sosem tudja tartóztatni magát, így is köti össze a sors a fiatal Laureline-nel. A lány pedig igazán érdekes jelenség, hiszen a X-XI. századból származik, mégis olyan magas intelligenciával rendelkezik, hogy különösebben nem kap ideggörcsöt, mikor a rejtélyes fiúról kiderül, hogy a jövőből származik. Nem veri szét a gépeket és nem lesz öngyilkos, ahogyan azt elvárnánk tőle egy ilyen szituációban, hanem hihetetlenül gyorsan elsajátít minden tudást, és egy idő után belőle válik a főszereplő. Lepipálja mindenben a hebrencs Valériant, aki – bármennyire is azt szeretné állítani magáról, hogy igazi veterán – csupán pár évvel több tapasztalattal rendelkezik az akadémia miatt. Valójában pedig tökéletes ellenpontjai és kiegészítései egymásnak. Ami a képregényhez képest mind a filmben, mind a sorozatban a csúsztatások oka lehet, az az, hogy mindkét esetben azért egy kerek sztorival kellett előállni. Így a Valérian et Laureline kénytelen volt átugrani azt a pár kötetet, ahol a lány a férfi árnyékában élve eltanulja a fogásokat és lassan felfejlődik a megfelelő szintre. Illetve Luc Besson is eléggé belecsapott a lecsóba, és az eredet részt nem vette bele a Valerian és az ezer bolygó városába. Emiatt egyetlen anyagba sűrítette bele a két karakter folyamatosan alakuló jellemét, ami természetes módon némi zavart eredményezett mindenki számára.

A Valérian et Laureline egy tökéletesen kerek történettel szolgál a fiatal sci-fire éhezők számára, így a 14-25 éves korosztálynak szeretettel ajánlom. Sajnos az én generációm már nem biztos, hogy ennyire élvezni fogja, őket inkább a képregények irányába terelném.

Értékelés: 6/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Valérian et Laureline (2007) (Űrzavar)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .