Lucio Fulci munkásságának állatos filmjei közül utolsónak egy olyat válogattam be, amelyben igazából is szerepel egy macska. Hogy egészen pontos legyek, ez az egyetlen a „trilógiából” melyben ténylegesen megjelenik ilyesmi. De valójában itt is inkább szimbólumról van szó, nem konkrét cicusról. Az olasz gore keresztapja az A Cat in the Brain-nel tette fel munkásságára a koronát. Talán furcsa kijelentésnek tűnhet, de remélem sikerül rámutatnom arra, miért is állítom ezt.

Főszereplőnk ezúttal egy horrorfilm rendező, bizonyos Lucio Fulci, aki aktuálisan két projekten is dolgozik. Az egyik egy mániákus gyilkosról, egy igazi kannibálról szól, míg a másik a náci Németországban játszódik. Az egyik forgatás után főhősünk betér egy étterembe, de nem tudja elfogyasztani szokásos étkét, mert kísérteni kezdik a jelenetek, amelyeket eddig forgatott. Úgy tűnik, hogy az olasz férfi teljesen megcsömörlött és idegösszeroppanása van, hiszen még egy egyszerű hétköznapi szituációról is a legvéresebb képek ugranak be neki. Így képtelen folytatni mindennapi életét, egyre zavartabban kezd viselkedni és felkeres egy pszichiátert, professzor Egon Swharzot. Az orvos végighallgatja és megpróbálja jó tanácsokkal ellátni a rémült Fulcit, de a filmjeit megtekintve ráébred, hogy tökéletes alibit szolgáltathat a számára.

A rendező előtt elmosódnak a határok a kitalált történetek és a valóság között, néha teljesen összezavarodik, hogy mi az, ami tényleg megesett, és mi az, ami csupán képzeletének a szüleménye. Időközben kénytelen visszatérni második párhuzamos filmjének a forgatásához, ahol teljes beleéléssel instruálja a szereplőket, azonban a helyszínről kilépve azzal kell szembesülnie, hogy teljesen elvesztette az eszét. Sürgős interjút kell adnia egy dokumentumfilm ügyében, amely róla szólna, de egyszerűen a német riporter látványa is olyan képzelgéseket, emlékeket asszociáltat vele, hogy kénytelen a producer kivonszolni őt a szobából.

Fulci teljesen összeomlik, egyetlen reménysége, hogy a pszichiáter segítségére lesz. Azonban a professzor teljesen más tervet dédelget és a rendező hamarosan elveszti valóságérzetét. Sorozatos gyilkosságokba csöppen és meg van róla győződve, hogy bármennyire is lehetetlen, de valójában ő az elkövető. A képek gyönyörűen váltanak a filmforgatásokból a visszaemlékezéseken és a fantáziákon át a véres jelenbe. Néha a néző is csak az utolsó pillanatban érti meg, hogy most aktuálisan melyik síkon is járunk. Hátborzongatóan kreatív hangulata lesz ettől az A Cat in the Brain-nek, mely alternatív címet is kapott: Nightmare Concert.

Az elsődleges verzió egy utalás Dr. Seuss művére, a The Cat in the Hat-re. A második inkább leírja azt, amit a rendező egyik utolsó munkája takar: összefoglalása eddigi alkotásainak, számvetés a múlttal. Nem véletlen, hogy a Touch of Death (1988 – Quando Alice ruppe lo specchio), a Ghosts of Sodom (1988 – Il fantasma di Sodoma) forgatási jelenetein túl a The Beyond (1981 – …E tu vivrai nel terrore! L’aldilà), a Hansel e Gretel (1990), illetve a Perversión (1969 – Una sull’altra) is könnyedén felismerhető a repertoárból. Persze a szemfülesebb nézők biztosan több utalást is kiszúrhatnak, hiszen minden egyes felvillanó múltbéli kép a mester egy-egy horrorjából való.

A gore jelenetek itt is frappánsan ötvözve vannak az erotikusan buja képekkel, melyek kiemelik, hogy a két műfaj és érzés egyáltalán nem állnak messze egymástól. A pengeélen táncoló érzékeinket könnyebb sokkolni úgy, ha valami kellemessel párhuzamosan valami kegyetlen történik. Ilyesmi ambivalens érzetet kelt bennünk például az is, mikor ártatlanokat, gyermekeket mészárolnak le. Hiszen egy átlagos ember számára összeegyeztethetetlen, hogy olyasvalakivel történjen szörnyűség, aki esetében erre a legkevésbé számítanánk.

Persze a vágy és a kés régi barátok, gondoljunk csak a korai horrorokban a kéjgyilkosságokra, illetve a prostituáltak megölésére. Bátran ugorjanak be mindenkinek olyan alkotások, mint a Jekyll és Hyde, illetve Hasfelmetsző Jack. De nem tévedtek sokat, ha a Frankensteinre, illetve a Farkasemberre asszociáltok, hiszen ott is jelen vannak a gyengéd érzelmek, ugyan nem ilyen szókimondóan vannak megnevezve.

Az egyetlen kérdés az marad, hogy a valódi tettes vajon képes-e megmenekülni és elkerülni a rendőrség karmait, vagy Fulci végül megőrül és borzalmas végzet éri. Ismerve a munkásságát ez egy teljesen nyitott kérdés, ezért a felfedezés örömét meghagyom az olvasóknak is. Ami bizonyos, hogy gyönyörűen kerek képet kapunk a rendező életútjáról, illetve perverz utazást tehetünk az elméjében. Valószínűleg erre utalhat a film eredeti címe is, hogy egy macska tépkedi darabokra a mester agyát és ezek lesznek a megannyi finom gore jelenet, amelyekkel találkozhatunk, ha időt szánunk rá, hogy megismerjük munkásságát. Ezért is utaltam rá már az elején, hogy szerintem az A Cat in the Brain tette fel Fulci életművére a koronát, hiszen igazi remekmű a maga nemében. A visszatekintések gyönyörűen megkomponáltak, minden egyes részlet ott van, ahol lennie kell, a gore célja egyértelművé válik, a kifakadásából: “Sadism, Nazism; is there any point any more?” Nem meglepő, hogy ezt a filmjét is sokan kritizálták és több országban csak cenzúrázva merték levetíteni. Pedig ennél egyértelműbben ritkán lehet szimbólumokat megfogalmazni. Ennek ellenére a teljesen vágatlan verzió ebből is csak 2009-ben jelent meg.

Az A Cat in the Brain gyakorlatilag lerántja a leplet Lucio Fulci kritikai felhangjairól és ezzel párhuzamosan sikerül egy cinikus hangot is megütnie azok irányába, akik szerint művei ártalmasak és öncélúak. Pedig a horror és a gore, illetve az erotika csupán hihetetlenül éles eszközök a megfelelő művész kezeiben. Központi téma ugye a halál kérdése, melyet egyértelműen kiemel Fulci, de ezek hol az emberi elmét, a pszichopata gondolkodásmódot, a torzult személyiséget, a háború borzalmait, a természet, a hagyományok és a kultúrák semmibevételét, a vallási, politikai, gazdasági szűklátókörűséget, bigottságot próbálják sarkalatos módon ábrázolni. Gondoljunk csak Romero munkásságára. Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik nem akarják, vagy nem tudják megérteni az ilyen képi világgal hangsúlyozott üzeneteket, de nem is nekik készültek a filmek. Az A Cat in the Brain tekinthető ars poeticának, melynek végső jelenete egy nyílt vélemény nyilvánítás azon kritikusokról, akik tiltólistára helyezték a műveit. Próbáljátok meg ilyen szempontból megtekinteni ezt a filmet és teljesen más színezetet kap az előző két horror is, amelyeket hoztam nektek.

Mindenképpen a gore kedvelőinek tudom nyugodt szívvel ajánlani Fulci remekművét, illetve azoknak, akik azt hitték, hogy teljesen ismerik az olasz giallo, illetve horror világát. A film nem könnyen emészthető, de zseniális darab, rengeteg emléket idéz és rávilágít a mester teljes munkásságára.

Értékelés: 9,5/10

Smaragd Sárkány