Bár jelenlétét természetesnek és hétköznapi tényezőnek tekintjük, Napunk a Földön található élet fenntartásához szükséges és nélkülözhetetlen alkotóelem. Sok dokumentumfilm játszott már el a gondolattal, mi történne, ha arra ébrednénk egy nap, hogy az égitest haldoklani kezdene, bár ez jelenlegi ismereteink szerint halandó ésszel nehezen felfogható idő elteltével fog bekövetkezni, amikor talán az emberiség csupán a a Föld emlékezetében fog élni.

A Sunshine készítői (a rendező nem más, mint Danny Boyle) is ezen a gondolatmeneten indultak el, mi történne, ha valami hiba lépne fel Napunk működésével a közeljövőben. 2057-et írunk, a haldokló Nap fénysugarai egyre kevésbé érik el Földünket, aminek köszönhetően az emberiség túlélési esélyei fokozatosan és drasztikus mértékben romlanak. Ezért a bolygónkon felhasználható összes maradék hasadóanyag felhasználásával egy gigászi, Manhattan tömegével egyenlő bombát indítanak útnak a Nap felé, hogy a robbanással újra életet leheljenek a halódó gázóriásba. A robbanószerkezetet egy űrhajó, az Icarus II segítségével kívánják eljuttatni a célhoz, reménykedve abban, hogy a küldetés sikerrel jár, nem úgy, mint az Icarus I elnevezésű misszió esetében, ahol a legénységgel megszakadt a kapcsolat évekkel ezelőtt. Egy ideig minden a terv szerint halad, egészen addig, amíg jeleket kezdenek fogni az eltűntnek hitt hajóról, a legénység pedig úgy dönt, stratégiai okokból meglátogatják az Icarus I-et…

A Sunshine esetében, ha ragaszkodunk a műfaji besorolásba, a sci-fibe ágyazott pszichológiai thriller lenne talán a legmegfelelőbb címke, amivel a filmet elláthatjuk. Zseniálisan megjelenített képi világ, elgondolkodtató feltevések és a remekül megkreált atmoszférához társuló kiváló zenei választás. Nagyjából ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni elsőre a filmet, amely véleményem szerint az utóbbi évtizedek egyik legjobb sci-fijének is nevezhető, bár ezzel lehet, mások vitatkoznának.

A tudományos-fantasztikus elemek mellett nagyon jól helyezkednek el a filozofikus tartalmú, néhol szürreálisabb elemeket tartalmazó részek, létrehozva ezzel egy kitűnő színvonalú alkotást. A színészi játékra panaszunk nem lehet, a stáblistát olyan nevek erősítik, mint Cillian Murphy (28 nappal később, Batman, Inception) vagy Cliff Curtis (The Fountain, Fear The Walking Dead).

Úgy gondolom, a Sunshine mérföldekkel hagyja le az olyan hatalmas népszerűségnek örvendő sci-fiket, mint például a Gravity, ami javarészt a valóban szemkápráztató CGI miatt foglalta el a filmtörténelemben jelenleg betöltött pozícióját. A gyönyörű vizuális effektek a Sunshine esetében inkább az egész egy részeként jelennek meg, a film alapját nagyon erős elemek képzik, így ennek a összetettségnek köszönhetően a nézőnek már-már néhol művészi színvonalú szórakozásban lehet része.

Értékelés: 10/10

Kinek ajánljuk: Sci-fi alapmű, nem csak sci-fi rajongóknak. Elgondolkodtató, művészi színvonalú megoldásokkal operáló filmekre vágyóknak.

(Absvrd)