Brain Damage (1988) (Agyevő)

Bizarr tematikájú, freak-központú horrorokat kedvelők körében bizonyára már ismerősen cseng a független filmesként tevékenykedő Frank Henenlotter neve, akihez olyan mozik kapcsolódnak, mint a Basket Case vagy Bad Biology. Jóemberünk ezen alkotásában egy agyevő parazita és az általa okozott eufória-függőséget boncolgatja, meglehetősen szórakoztató formában.

Fősünk Brian (angolul az agy anagrammája ugye) épp az ágyában fekszik, mire véres párnája és nyaka sejtetni engedi, hogy valami különös dolog történt vele. A fürdőszobában téblábolva egyszer csak előbukkan Aylmer, a beszélő féreg, aki fajtáját tekintve egy galád ember-parazita. Brain nyakán lévő kis résen keresztül valamiféle kék folyadékot juttat az agyába, amitől a srác totál eufórikus állapotba kerül, olyan varázslatos fényeket, színeket és hangokat tapasztal, amiket még életében nem.

Ezért aztán észre se veszi, amikor elkábulva a parazita egyik éjszakai sétájuk során kinyír egy éjjeliőrt. Majd egy Brian-t éppen lecidázni készülő szöszi szájába csusszanva gátlástalanul zabálja ki annak agyvelejét, merthogy a parazita – akár a zombik – csakis az agyra bukik. Nem telik bele sok idő, Brian leszarja a külvilágot, szakít nőjével, és lényegében az eufóriát okozó féreg rabszolgája lesz. Véletlenül összetalálkozik Aylmer volt tulajdonosával, aki felvilágosítja, hogy a parazita csak kihasználja őt. Először megpróbál megszabadulni tőle, de mivel képtelen függőségének nemet mondani, ez beláthatatlan következményekhez vezet…

Beteg egy koncepció, annyi biztos, de hát Henenlotter úrról van szó, haha!  Kis költségvetés ugyan meglátszik a filmen, viszont mégis annyira szórakoztatóan B-mozis jelleget ölt, hogy az már bőven szerethető. A főszereplő parazitával meg már-már rokonszenvezni lehet, hiszen bődületesen szemtelen dumákat nyom le, amúgy pedig a vizuális megjelenítése szintén hatalmasra sikeredett! Már ebből az egészből  leszűrhető, hogy humoros és abszurd dolgokért nem kell a szomszédba menni. Amennyiben pedig kicsit szemfülesebbek vagyunk, még egy Basket Case cameóval is találkozhatunk a metrós jelenetben! Röviden: rajongóknak kötelező!

Értékelés: 8/10

eyescream

 

1 Comment on "Brain Damage (1988) (Agyevő)"

  1. Jujj, de vártam már ezt a cikket!:)))) a pozitív vélemény meg különösen melengeti kicsiny szívemet:)))

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .