Oddity (2024)

OddityHárom esztendő várakozás után végre megérkezett Damian Mc Carthy második egészestés alkotása, az Oddity pedig az idei év egyik legjobb horrorfilmje. Az ír alkotó 2020-ban tette le névjegyét kedvenc műfajunkban, és egyáltalán nem véletlen, hogy debütáló munkája blu-ray formátumban a polcomon csücsül.

A Caveat szűk másfél órája alatt tökéletesen bizonyította, hogy remekül ért az ijesztgetéshez, ráadásul az atmoszférateremtéssel sincs különösebb gondja. Ezek után reménykedve vártam a következő művét, és nagy szerencsénkre minden pozitívumot sikerült megtartania bemutatkozó filmjéből, sőt a legtöbb fronton emelte is a tétet.

Oddity

A sztori középpontjában egy vak médium áll, aki még mindig gyászolja ikertestvére egy évvel korábbi halálát. A húga meggyilkolásával kapcsolatos igazság kiderítésében rendhagyó segítséget kér, a fából készült bizarr bábu pedig nem várt események sorát indítja el.

Oddity

A rövid leírás alapján az Oddity lehetne egy újabb klisét klisére halmozó klasszikus kísértettörténet is, de a tört idősík, és a csavarok elhelyezése nagyszerűen feldobja az egyszerűnek tűnő képletet. A remekül eltalált misztikus hangulat, és a profin felépített jumpscare jelenetek abszolút kiemelik kritikám tárgyát a mostanában bemutatott tucat horrorfilmek tengeréből.

Oddity

A színészek kiválóan idomulnak a karakterekhez, nincs gyenge alakítás, mindenki becsülettel kivette a részét az erős végeredményből. Habár többször kitekintünk a gyilkosságok helyszínéül szolgáló ház falai közül, a bezártság érzetünk egyáltalán nem csökken. Sőt, az elmegyógyintézet folyosóin, és szobáiban tett látogatások kifejezetten emelik az Oddity klausztrofób borzongásának hatásfokát.

Oddity

Kis érdekesség, hogy a film forgatási helyszíne pont ugyanaz az átalakított pajta volt, mint a Caveat esetében. Összességében Mc Carthy sikeresen szintet lépett bemutatkozó filmje után, így még nagyobb izgalommal várhatjuk majd a következő alkotását.

Oddity

A 2024-es horrorfilmek felhozatalában az Oddity kötelező látnivaló, biztos vagyok benne, hogy fel fog bukkanni majd néhány top 10-es listán az év értékelésekor. Az enyémen legalábbis tutira.

8/10

afiaf

Be the first to comment on "Oddity (2024)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .