Minden esztendőben érkezik olyan alkotás, amelynek hírneve már hónapokkal előtte megelőzi a bemutatóját. A Longlegs illetékesei példaértékű marketing aktivitással tették 2024 egyik legjobban várt horrorfilmes premierjévé Osgood Perkins negyedik egészestés filmjét, habár a szóban forgó darab már szerepelt az év elején készített szerkesztőségi beharangozó listánkon is.

Ez mit sem von le a Neon által forgalmazott sorozatgyilkosos horror/thriller népszerűsítését végző szakemberek munkájából, akik gerillamarketing módszerei alaposan megtérültek a pénztáraknál. A Longlegs július 12-én landolt a mozikban, és bő két hét leforgása alatt összeszedett 70 millió dollár veszettül jól fest a 10 millió dollár alatti gyártási költségekhez képest. Ezzel hazai bevételek tekintetében a Neon legjobban teljesítő filmjévé vált, a megtisztelő címet a 2020-as Oscar-díj nyertesétől (Élősködők, 2019) vette át.

Ráadásul a hatalmas pénzügyi siker mellett a kritikák is zömében kedvezőek voltak, és akinek ez még mind nem lenne elég, bedobom a főszereplő páros nevét is. A Maika Monroe (Valaki figyel, Valami követ, The Guest), és Nicolas Cage (Renfield, Color Out Of Space, Mandy, Szörnyszülők) kettősére építő A bárányok hallgatnak nyomdokain haladó darab fő mozgatórugója azonban Osgood Perkins, aki ezúttal is saját történetét vitte vászonra.

A 2015-ös debütáló alkotása (February aka The Blackcoat’s Daughter) az egyik legsötétebb okkult sztori, amit a XXI. században láttam, de azóta nem sikerült azt a karriert befutnia, amit bemutatkozása után vizionáltam neki. Habár az I Am The Pretty Thing That Lives In The House (2016), és a Juliska és Jancsi (2020) is magukon hordozzák az amerikai alkotó saját kézjegyeit, a rendhagyó történet, és a pazar vizuális megoldások összességében nem vezettek túlzottan erős végeredményhez, bár én ezen filmjeit is kedveltem.

A film főszereplője egy FBI-ügynök, akinek messze átlag felettiek a megérzései. Speciális képessége miatt bevonják egy több évtizedet felölelő, rejtélyekkel tarkított gyilkosságsorozat felgöngyölítésébe. A feladata egy olyan tettes felkutatása, aki több család meggyilkolásáért felelős Oregon államban, anélkül, hogy fizikailag jelen lett volna a bűncselekményeknél.

Már a nyomozás elején egyértelművé válik, hogy a macska-egér harc főszereplői között különleges kötelék van, a cselekmények fő mozgatórugója pedig az okkultizmus. A ’90-es évek közepére/végére helyezett történet múltidézése kellően autentikusra sikeredett. Fontos leszögezni, hogy a Longlegs nem egy mainstream nyomozós alkotás, így aki ilyen szemmel tekint rá elég sok hiányosságot talál a forgatókönyvben. Nincs egy jól felkövethető, minden részletre kiterjedő sztori, de őszintén szólva az író/rendező korábbi alkotásai alapján erre számítani lehetett.

Én a magam részéről pont azt kaptam, amit a bemutató alapján vártam. Hagytam, hogy magával ragadjon a sötét atmoszféra, és a bőrünk alá kúszó feszültség, eközben pedig kíváncsian figyeltem a főszereplők jutalomjátékát. Ahogy a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Nic Cage játszott a hangjával, vagy ahogy Maika Monroe alakította a minden helyzetben kívülálló nyomozót, egyaránt lenyűgöző volt. Emellett természetesen erőszaknak sem vagyunk híján, így abszolút nem véletlen, hogy elsősorban horrorfilmként aposztrofálják aktuális kritikám tárgyát.

Persze a Longlegs nem 2024 legfélelmetesebb látnivalója, ahogy a Neon marketingesei ügyesen becsomagolták, de abban teljesen biztos vagyok, hogy kevés ennél nyugtalanítóbb filmet látunk majd idén. Ráadásul a hipnotikus erejű képsorok velünk maradnak a stáblista legördülése után is, ennél többet pedig az idei mozis horrorfilm mezőny figyelembevételével igazán nem kívánhatunk.

Reméljük Osgood Perkins ezen az úton halad majd tovább, hiszen következő munkája James Wan producerkedése mellett egy Stephen King adaptáció lesz. A majom szűk ötven oldalával a Csontkollekció (Skeleton Crew, 1985) egyik legérdekesebb olvasmánya, az Elijah Wood és Theo James főszereplésével készülő alkotás várhatóan jövő februárban érkezik a mozikba. Alig várjuk!

8/10

afiaf