Az emberi természet már csak olyan, hogy mindig a szélsőséges példák, a „legek” érdeklik leginkább, és rekordok az élet szinte minden területén felállíthatók. Nincs ez másként a sorozatgyilkosokkal sem, és sok olvasó ilyen szempontok mentén keres: ki volt köztük a legfiatalabb? A legidősebb? Ki ölt a legkülönfélébb módszerekkel? Kit kaptak el legkésőbb? A Serial Chillers rovat ezúttal a leggyakrabban feltett kérdésre igyekszik alapos választ adni: ki végzett valaha a legtöbb áldozattal? A válasz pedig sokáig az volt: Pedro Alonso López, vagyis az Andok réme.
Szeretném előre bocsátani, hogy hiába tartja ezt a kétes dicsőségű rekordot mindmáig Pedro López, történetének feldolgozása nem kis feladat elé állított, mert elég rosszul dokumentált. Az egyes források rendre szűkszavúak, és sokban eltérnek egymástól, nem csupán az egyes szereplők nevét, de az események sorrendjét, alakulását illetően is. A gyilkosságsorozat Dél-Amerika viharos évtizedeiben, és máig is legviharosabb országában, Kolumbiában történtek, ami lehet ennek egyik oka, de bizonyosan szerepet játszanak a spanyolról való félrefordítások is, melyeket később átvettek egymástól a szerzők, tovább görgetve a valós események elferdítését. Igyekeztem a leghitelesebbnek mutatkozó írásokat összesűríteni, egymással egyeztetni, és az így kirajzolódó képet leírni a továbbiakban.
Meg kell említenünk azt is, hogy López bár évtizedekig tartotta ezt a kétes dicsőségű rekordot, mára sajnos akadt, aki “lekörözte”. A “La Bestia” nevű Luis Alfredo Garavito hasonló élettörténettel rendelkezik, mint López, és a ’90-es évek folyamán legalább 140 fiúval végzett, de bevallott gyilkosságainak száma a 400-at közelíti.
Gyermekkora
Pedro Alonso López 1948. október 8.-án született a kolumbiai Tolima megyében található Santa Isabel nevű faluban. Itt található a szintén Santa Isabelnek nevezett, közel 5000 méteres tengerszint feletti magasságú tűzhányó, mely legutóbb 1943-ban tört ki. Manapság a hófödte csúcs és a gyönyörű panoráma látványa vonzza a hegymászó turistákat, de a ’40-es években kétségbeejtő helyzetben volt a régió. 1948-ban kezdődött a La Violencia, vagyis az a tíz éven át tartó polgárháború, melyben körülbelül 200.000 fő vesztette életét, sokan közülük különösen kegyetlen, erőszakos körülmények között.
Köztük volt Midardo Reyes is. A férfi 1947. decemberében összeveszett a feleségével, és elviharzott otthonról. Az éjszakát szeretőjével töltötte, Benilda López de Castañedával, aki hamarosan felfedezte, hogy Reyes gyermekét várja. Pedro Alonso az asszony hetedik gyermekeként jött a világra, és a későbbiekben további hat testvére született még. Nem derült ki azonban, hogy Reyes készen állt-e az apai feladatokra, mert 1948. áprilisában a polgárháború okozta káoszban tűzharcba keveredett egy üzletben és életét vesztette.
Pedro gyerekkoráról ellentmondásos információk állnak rendelkezésre. Édesanyja gondoskodó szülőként volt lefestve, fia azonban azt állította, hogy prostituáltként dolgozott, kegyetlenül verte és kínozta gyermekeit, akik már egészen fiatalon szembesültek a szexualitás mibenlétével is anyjuk pénzkereseti módja miatt. Benilda tagadta fia vádjait, hozzátéve, hogy bár nagyon szegények voltak, mindent megtett gyermekeiért, Pedro pedig okos kisfiú volt és tanár szeretett volna lenni.
Ellentmondásosak azok a beszámolók is, amelyek arról szólnak, hogy López csupán nyolcévesen elkerült otthonról. Az egyik változat szerint anyjuk rajtakapta, amint egyik húgát molesztálta, ezért kitagadta és elzavarta őt. Az asszony egy interjúban azt állította, hogy nem történt ilyen, hanem a fiú maga szökött el – ő pedig sokáig abban a hitben volt, hogy elrabolták, és rengeteget sírt utána.
López Bogotába, az ország fővárosába, annak erőszakos utcáira vetődött, és koldusként tengődött. Egy alkalommal egy férfi megértést mutatott helyzete iránt, szállást és ételt kínált neki. López nem volt rest élni a lehetőséggel, de a férfi átverte, és egy elhagyatott épületbe csalta, ahol több alkalommal megerőszakolta a kisfiút, mielőtt újra utcára dobta volna. Egy ilyen eset a legtöbb embert megtörné, és nem történt másként vele sem: olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy ettől a naptól fogva mindig hangoztatta, hogy ha csak lehetősége lesz, annyi kislányon fog bosszút állni az őt ért erőszakért, amennyin csak tud. Elméjén és lelkén is sebet ejtett az őt kihasználó férfi, a sérült fiú pedig hamarosan csatlakozott egy utcagyerekekből álló bandához, hogy legyen, aki megvédje. Az erőszak és a gyűlölet a mindennapjai részévé vált a banda tagjaként, hiszen gyakran keveredtek harcokba a menedékek megszerzéséért, és az ilyen verekedések során sokszor előkerültek szíjak, kések is. Napjaikat kukázással és koldulással töltötték, és igen erős kötelék jött létre köztük, hiszen legtöbbjük hasonló sorson osztozott: az otthoni bántalmazás elől szöktek el, és választották inkább az utcai életet. A bandákban általános jelenség volt az úgynevezett bazuco fogyasztása, ami egyfajta kokainszármazék. A szó spanyolul szemetet jelent, és a kokaingyártás melléktermékeire utal, amit aztán kréta- vagy téglaporral kevernek össze, végül pipában vagy cigarettába sodorva dohánnyal vagy marihuánával elszívnak. Mint az a leírásból sejthető, egy nagyon olcsó, rendkívül káros hatásokkal bíró anyagról van szó, ami a ’70-es években terjedt el igazán Bogotá utcáin, és okoz óriási problémákat a városnak még ma is.
Pár évvel később egy amerikai házaspárnak megesett a szíve a sovány, minden nap éhező fiún és befogadták otthonukba, és iskolába is beíratták. Amikor Pedro 12 éves volt, az iskola egyik tanára molesztálni kezdte, mire a fiú kirabolta az intézmény titkárságát és újra elszökött. Folytatta csavargó, koldus életmódját, és ahogy idősebb lett, egyre gyakrabban követett el kisebb bűncselekményeket. Az étel- és kisebb értékek lopása idővel eszkalálódott és autótolvajjá vált. Ez vezetett ahhoz, hogy 18 évesen letartóztatták, és 7 év börtönbüntetésre ítélték.
Csupán pár napja volt a börtönben, amikor két másik fogvatartott megerőszakolta. López számára ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, ekkor ugyanis megfogadta, hogy soha többé, senkinek nem fog lehetőséget adni arra, hogy bántsa. Erőszaktevőin bosszút állt: szerzett egy pengét és mindkettőjüket megölte. Tettét a hatóságok önvédelemként azonosították, így csupán plusz két évet jelentett ez számára büntetésében, viszont elnyerte vele rabtársainak tiszteletét, akik soha többé nem mertek packázni vele.
A gyilkolás útján
Szabadulását követően folytatta csavargó életmódját, ide-oda járt Kolumbia, Peru és Ecuador között, majd elkezdte beváltani évekkel korábban tett ígéretét: átlagosan heti három fiatal lányt rabolt el, majd megerőszakolta és megölte őket. Szinte minden alkalommal a szegény, őslakos családok sarjai voltak célpontjai, akiket könnyedén el tudott csábítani ajándékok ígéretével. Valójában sosem kellett szó szerint elrabolnia őket, mert olyan ártatlannak és kedvesnek tudott mutatkozni, hogy a gyerekek önként vele mentek, vagy mert megsajnálták, vagy mert szimpatikusnak találták. Elhagyatott, csendes helyekre vitte őket, hogy sikoltozásukat senki ne hallja, és mindig fojtogatás útján végzett velük.
Egy alkalommal rajtakapták Peruban: egy kilencéves kislányt kísérelt meg magával csábítani, aki az ayachucói indián közösség tagja volt, de felfigyeltek rá. Az őslakosok megverték, megkínozták és nyakáig földbe ásták, hogy fejére cukorszirupot öntsenek és hagyják, hogy a hangyák élve felfalják. Azonban arra járt egy keresztény misszionárius, aki rábeszélte őket, hogy hagyják életben a férfit, és adják át neki, hogy az ország törvényei szerint járhassanak el az önbíráskodás helyett. A perui hatóságokat azonban nem nagyon érdekelték az indiánok belügyei, így nem vádolták meg semmilyen bűncselekménnyel, csak hazatoloncolták Kolumbiába, így szabad emberként folytathatta életét. Lópeznek esze ágában sem volt Kolumbiában maradni, ezúttal Ecuador felé vette az irányt, miközben folyamatosan követett el újabb gyilkosságokat.
A lányok eltűnéseiről a hatóságok természetesen tudtak, azonban abban a hiszemben voltak, hogy az emberkereskedelem és az ahhoz kapcsolódó prostitúció állhat a háttérben. Teljesen tévúton jártak, így, ha nyomoztak is egy-egy ügyben, minden eredmény nélkül tették azt. Sok család készített plakátokat eltűnt gyermekéről, és jutalmat ajánlottak a nyomravezetőnek, de nem jutottak így sem semmire. Majd hirtelen néhány holttest előkerült egy árvíz következtében: a rendőrség meg tudta állapítani, hogy megerőszakolták az áldozatokat és fojtogatás végzett velük, így egyértelművé vált, hogy egy gyilkost kell keresniük. Továbbra sem volt viszont semmilyen nyomuk, így gyanúsítottjuk sem, az ecuadori lakosokon pedig tornádóként sepert végig a félelem hulláma, hiszen tudták, hogy a gyilkos köztük járt.
A gyilkost elfogják
1980-ban López az ecuadori, virágkarneváljáról (Fiesta de Frutas y Flores) híres Ambato városába keveredett. A helyi gyümölcspiacon az árusok már kipakoltak, mindenki elfoglaltan készült az előttük álló napra, és ügyet sem vetettek a láncokkal, lakatokkal és egyéb csecsebecsékkel házaló csavargóra. A férfi egész nap ott őgyelgett, majd délután Carlina Ramon Poveda standjára esett a választása. Miközben a nő által árusított ételekről kérdezősködött, valójában az asszony 11 éves lányának figyelmét próbálta felkelteni. Carlina azonban tudott a környéken eltűnt lányok ügyéről, és gyanússá vált számára. Ő és más árusok megkergették, és szembesítették a váddal, hogy őt tartják felelősnek a lányok elrablásáért. López védekezett, szegény, szerencsétlen csavargóként hivatkozott magára, aki teljesen ártatlan, de nem győzte meg a kofákat, akik fogva tartották a rendőrség megérkezéséig.
Carlina Ramon Poveda és lánya, Maria
Pastor Gonzales Ron Laytner fotóján
Bevitték az őrsre, és kikérdezték. Az őt kihallgató nyomozók barátságos hangnemet ütöttek meg vele szemben, étellel és cigarettával kínálták, de ez nem vezetett eredményre, López napokig hallgatott. Szóra bírásának történetében is eltérnek az egyes források: míg van, ahol azt írják, hogy egy Pastor Gonzales (más források szerint Pastor Córdova) nevű nyomozó vállalta, hogy rabnak álcázva egy cellában legyen a gyanúsítottal, máshol ezt a szerepet egy Córdoba Gudino nevű pap játszotta. Bárki is volt, az illető közel egy hónapot töltött vele, mialatt elmondása szerint alig aludt, mert minden éjszaka attól rettegett, hogy López el fogja vágni a torkát. Végül mégis sikerrel járt: elhitette cellatársával, hogy maga is erőszaktevő, mire López nem tudott ellenállni, és dicsekedni kezdett neki az Ecuadorban, Peruban és Kolumbiában elkövetett gyilkosságaival.
Végül azzal vált világossá, hogy a megfelelő embert gyanúsították meg, hogy López felfedte egyik áldozatának hollétét Ambato határában. A 12 éves lány újságot árult, hogy zsebpénzt gyűjtsön, testét pedig az általa árult napilapok takarták csupán az árokban, ahol López hagyta.
Ezt követően López más áldozatokhoz, sírokhoz is elvezette a rendőröket. Hogy megvédjék a lakosság haragjától, akik készek lettek volna bárhol meglincselni a férfit, rendőr egyenruhába öltöztették. További kihallgatásai során elmondta, hogyan utazgatott Kolumbia, Ecuador és Peru között éveken keresztült, miközben gyerekek százaival végzett. A rendőrség emberei meg voltak döbbenve. Lehetséges volna, hogy csupán egyetlen ember ilyen mértékű és mennyiségű erőszakot kövessen el? Eddig a pontig 110 gyilkossággal tudták kapcsolatba hozni, de elképzelni sem tudták, hogy több száz esetért legyen felelős. Saját bevallása szerint 300-350 áldozata volt, és ez nagyjából megfelel az eltűnt gyerekek számának is. Hat héten át vezette a rendőröket Ecuador-szerte elkövetett gyilkosságainak helyszíneire, miközben úgy tartották szóval, hogy ellátták dohánnyal, kávéval, sörrel és finom ételekkel. A trükk működött, mert López mindvégig készséggel vallott, és mindenre jól emlékezett – dátumokra, helyszínekre, a lányok külsejére. Mintegy 30 sekély sírt mutatott meg, mindegyikben 9 és 12 év közötti lányok feküdtek, miközben semmilyen megbánást vagy bűntudatot nem mutatott. Azonban amikor megtudta, hogy gyilkosság vádjával fog bíróság elé állni, megtagadta a további együttműködést és ártatlannak vallotta magát.
Ekkorra a sajtó már felkapta a sorozatgyilkos elfogásának történetét, és López megkapta az Andok réme nevet is, melyen máig hivatkoznak rá. A tárgyalásig egyedül Ambato térségében 53 holttest került elő, amit egyértelműen hozzá társítottak.
Tárgyalás, börtönévek és pszichológusok
Pedro López bíróság elé állítása során a közvélemény nagyon szkeptikus volt. Az emberek nem hitték, hogy igazságot fognak szolgáltatni az áldozatok szüleinek, mert az volt a véleményük, hogy a hatóságokat nem érdekli a szegény emberek szenvedése. Az ekkor 33 éves López sem aggódott különösebben. Bár bevallott 110 gyilkosságot Ecuador területén, és további 240-et Peruban és Kolumbiában, a nyomozás magas költségei és komplexitása miatt a hatóságok úgy döntöttek, hogy elegendő Ecuadorban bíróság elé állítani. Ecuador hatályos törvényei szerint viszont teljesen mindegy volt, hogy egy emberrel végzett, vagy akár ezerrel, ugyanazt a büntetést tudták csak kiszabni: az életfogytiglani börtönbüntetést, ami ebben az országban mindössze 16 évet jelentett; míg Peruban és Kolumbiában egyaránt a kivégzőosztag várt volna rá.
A média megkereséseire szívesen szerepelt, és beszélt az általa elkövetett gyilkosságokról, több videóinterjú is készült vele ebben az időben. Előszeretettel filozofált életről és halálról a kamera előtt, és egyfajta bizarr istenségképben tetszelgett, aki tettei által részévé válik a történelemnek, úgy adja és veszi el az életet, ahogyan neki tetszik.
1981. július 31.-én bűnösnek vallotta magát 57 lány meggyilkolásában, és megkezdte büntetését Ambato börtönében. Ha elosztjuk a 16 évet az áldozatok számával, láthatjuk, hogy ez csupán három hónap büntetést jelentett minden kioltott életért – nem beszélve azokról az esetekről, melyekben nem született ítélet.
A börtönben is elszigetelten kellett tartaniuk, mert féltették a többi rabtól. Büntetésének legjavát magánzárkában töltötte, ugyanis az áldozatok hozzátartozói 25.000 dolláros jutalmat ajánlottak annak, aki végez gyermekeik gyilkosával.
Két év után átszállították a Quitoban található Garcia Moreno börtönbe, ahol egy olyan szárnyba került, amelyben kizárólag gyilkosok és erőszaktevők töltik büntetésüket. Napjait továbbra is egyedül töltötte, bazucót szívott, naplót írt.
A 140 éves múltra visszatekintő Garcia Moreno börtön 2014-ben zárt be végleg, és múzeummá alakították át.
Az évek során bár sokan próbálkoztak, egyetlen egy riporternek engedélyezték, hogy interjút készítsen vele a rácsok mögött: ez a kanadai Ron Laytner volt, aki a Lópezről készült leghíresebb fotókat is ekkor készítette. Kérdéseire válaszolva López megpróbált magyarázatot adni tetteire. A fiatalkorában átélt borzalmakra hivatkozott, és feltárta módszereit is. Egy-két napon át követte áldozatát mindenhová, megfigyelte, hogy szülei mikor nem figyelnek oda, majd eldugott rejtekhelyei valamelyikéhez vezette. Elmondta azt is, hogy mindig nappal gyilkolt, mert szerette látni áldozatai szemét, miközben azok kiszenvednek, ahogy fogalmazott, éjszaka gyilkolni „pazarlás” lett volna. Gyakran beszélt a holttestekhez, egészen addig, míg rájuk nem unt.
Lopez csak azzal a feltétellel vállalta az interjút, hogy az igazgató fiatal lánya bement a cellájába – mert “évek óta nem érinthetett nőt”. Ron Laytner fotóján azt láthatjuk, ahogy gyengéden a nő csuklója köré fonta a kezeit, az azonban nem látszik, hogy mindeközben az őrök rászegezték töltött fegyvereiket.
A pszichológusok, akik vizsgálták Lópezt úgy vélték, a férfi szociopata, vagyis antiszociális személyiségzavarban szenved. Nem tudja megkülönböztetni egymástól a jó és a rossz fogalmát, hiányzik belőle az empátia, a többi embert nem tekinti érző lénynek. Áldozataival kapcsolatban azt állította, hogy azért ölte meg a gyerekeket, mert szegények voltak, semmirekellők, ő pedig meggyilkolásuk által erősebbnek érezte magát, ahogyan attól is, hogy a nagyvilágnak is beszámolhatott végre tetteiről. Máskor úgy beszélt az áldozatokról, mintha törődött volna velük, azt mondta, hogy megmentette őket attól a szenvedésekkel teli élettől, ami várt volna rájuk. Ismét máskor pedig egy alternatív személyiséget vádolt a gyilkosságokkal, akit Jorge Patinonak hívott. Azt állította, hogy Patino azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem segít neki, de nem ő követte el a gyilkosságokat, hanem ez a másik személyisége.
Hiába, hogy csupán pár hónappal korábban tett kijelentéseiből (egyenesen kimondta, hogy ha tehetné, folytatná az öldöklést) egyértelműen látszott, hogy ugyanolyan veszélyt jelent, mint a börtönévek előtt, 1994. augusztus 31.-én, jó magaviseletéért kedvezményt kapva, 14 év után szabadon engedték.
Szabadsága azonban nem volt hosszú életű, mert egy órán belül újra elfogták, hogy visszatoloncolják Kolumbiába, mivel illegális bevándorlónak minősítették, és okmányok híján nem engedhették szabadon. López megpróbálta menteni a menthetőt, és azt állította, hogy húsz évvel korábban ecuadori állampolgár lett, de erre semmilyen bizonyíték nem volt. Másnap, miközben átadták a kolumbiai hatóságoknak, az összegyűlt tömeg hangosan skandálva követelte halálát.
A kolumbiaiak is tartottak attól, hogy szabadon engedjék, de nem volt a kezükben semmi, ezért sosem vádolták meg a gyilkosságokkal. Bogotában orvosi vizsgálatok, majd kényszerkezelés alá vetették, így a következő három évet elmegyógyintézetben töltötte. 1998-ban gyógyultnak nyilvánították, és mindössze 50 $-os óvadék letételét követően távozhatott. Két feltétele volt csupán: továbbra is pszichiátriai kezeléseken kellett részt vennie, és havonta egyszer jelentkeznie kellett a bíróságon. López egyiket sem teljesítette, és köddé vált.
Szabadon
López szabadon engedése tömeghisztériát váltott ki Ecuadorban. Pletykák terjedtek arról, hogy hol tűnt fel, akárcsak egy fantom, de sosem sikerült bizonyítani a férfi hollétét.
Hihető beszámoló viszont Benilda Lópezé, a gyilkos anyjáé, aki elmondta, hogy fia meglátogatta El Espinal-béli otthonában. Állítása szerint Pedro ráparancsolt, hogy térdeljen le előtte, hogy megáldhassa, mire az asszony visszavágott, hogy általában a fiú az, aki letérdel anyja előtt. Erre Pedro féltérdre ereszkedett előtte, majd örökségét követelte az asszonytól. Benilda López szegény volt, mint a templom egere, így visszakérdezett, mit adhatna neki, amikor mindene, ami van, csupán egy szék és egy ágy, amiben alhat. López erre e két tárgyat kivitte a verandára, és zokogó anyja mellett fennhangon árulni kezdte őket, miközben azzal fenyegetőzött, hogy ha nem veszi meg senki, inkább felgyújtja mindkettőt. Egy nő fizetett, Pedro López pedig zsebre tette a pénzt, és távozott. Egy tévés interjúban anyja elmondta, hogy a férfi meg akarta ölni őt, mert őt okolja minden fájdalmáért. Könyörgött a hatóságoknak, hogy zárják börtönbe fiát.
Utolsó ismert felbukkanása 1999-ben volt, amikor megújította személyi igazolványát. 2002-ben Interpol körözést adtak ki ellene, mert történt egy újabb gyilkosság El Espinalban, ami illett az ő gyilkosságainak sorába a modus operandi tekintetében. Máig is számos pletyka kering hollétéről, látni vélték El Espinalban, Bogotában hajléktalanként, de elterjedt az is, hogy végül az áldozatok családjainak vérdíja gazdára talált.
Nem tudjuk, mi az igazság, de ha él, Pedro Alonso López idén lesz 76 éves.
Blissenobiarella
Be the first to comment on "Serial Chillers LXVII: Pedro Alonso López, az Andok réme"