Egy újabb fergeteges produkció akadt horgomra, pedig nem kifejezetten tartom magam a mexikói filmművészet hatalmas rajongójának (vagy csak nem tudok róla). A Denevérnő nevű csodálatos retro-mozi gyakorlatilag egyesíti magában a hatvanas évek képregényfilmjeire jellemző butácska kosztümös akciókat és a klasszikus horrormozikból ismerős szekvenciákat, hogy aztán egy esztétikailag hibátlan trash-eleggyé álljon össze a mexikói pankrátorok (luchadorok) különös világában.

Valaki köztiszteletben álló birkózókat gyilkol le Acapulcoba, hogy aztán ezen izomkolosszusok tobozmirigyét kivágja. A helyi rendőrfőnök tehetetlen, így hát segítségül hívja a Mario Robles nevű FBI-ügynököt, valamint a tehetős és kifinomult ízléssel bíró hölgyet, aki a Denevérnő kosztümje mögé bújva előszeretettel pankrátorkodik, szabadidejében pedig különféle bűnügyeket old meg. Nemsokára kinyomozzák, hogy egy bizonyos Dr. Eric Williams nevű nyugalmazott idegsebész az elkövető, aki Igor nevű asszisztensével egy Reptilicus nevű hajó belsejében végez titkos kísérleteket, hogy létrehozza a tökéletesnek tűnő kétéltű embert.

Ha engem, mint sokat próbált trashmestert kérdeztek, szerintem igencsak kihagyhatatlan bűnös élvezetet jelent, amikor a csinos és filigrán Maura Monti karaktere Adam Westtől kölcsönkért arcmaszkban és egyébként is megmosolyogtató denevérkosztümében (csúcsos bikinifelső + köpeny kombó) csap össze az elcsúfított arcú közép-amerikai Frankenstein doktor szörnyű latex-teremtményével. Annyira megnyerően vagány ilyenkor az egyébként dögös hálóruhában is villantó színésznő, hogy még azt a kézenfekvő tényt is megbocsátjuk neki, hogy a birkózós jelenetek alatt egy teljesen más testfelépítésű dublőr alakítja.

A Fekete Lagúna szörnyének mexikói különkiadása természetesen egy latexruhába öltöztetett szerencsétlen fazon, akit a kísérleti tartályban műanyag játékbabaként kitenyésztve később az óceánba engednek, ahol aztán megnő. Ettől fogva pedig már képes rendkívül komikusan vízen kívül, vagyis a város utcáin teljesen feltűnésmentesen caplatni meg embereket, egészen pontosan Denevérnőket elrabolni.

Jazzes-swinges kísérőzenével, elnagyolt vágásokkal és rendkívül silány színészi játékkal operáló képsorok rendre könnyeket csalhatnak arcunkra ebben az egyébként korai képregényfilmet, klasszikus horrort, illetve valamiféle kornak megfelelő akció-kaland produkciót egybegyúró bűnös élvezetben. Bár kétségkívül nem mai darabról beszélünk, mégis iszonyatosan jókat lehet szórakozni rajta. Főleg annak, aki hozzám hasonlóan bírja ezeket a szinte ritkaságszámba menő, radar alatti retro-csodákat.

Értékelés: 8/10

eyescream