Orgyilkos osztály 12 – Érzékeny búcsú – Második rész (2024)

Rick Remender és Wes Craig világhírű képregényének fináléjában ezúttal elérkezett a végső és egyben elkerülhetetlen leszámolás! A Haláltanok Királyi Iskolájának egykor hősei már túl vannak életük delén és saját maguk által választott úton próbálnak helytállni a mindennapok sodrásában, ám sötét múltjuk kitörölhetetlen; bárhova is menekülnek, nem bújhatnak el sorsuk elől…

Marcus tisztes családapaként regényírói babérokra tör, és bár tudományos-fantasztikus kötete nem sokakat érdekel, annak megfilmesítési jogai viszonylag hamar elkelnek. Miközben Maria gyógyszerrel próbálja enyhíteni az előző kötetben felbukkanó kínzó betegségét, addig Marcus a forgatásokkal járó bonyodalmakat próbálja túlélni. Saya a klánja vezetésével ügyködik, nem mellékesen egykori társai iránt kémkedik, Helmut pedig még egy utolsó bevetésre indul. Közben Zenzele a maga szerény módján próbálja meg szabotálni Brandy és Shabnam csúcs felé törő politikai ambícióit.

Az Érzékeny búcsú második részében (53-56 szám) lassan, de biztosan minden szálat elvarr a szerzőpáros, ám – ahogy ezt már megszokhattuk – senki ne számítson túl nagy happy endre. Nyilván nem árulok el azzal nagy titkot, hogy még életben lévő főbb szereplőink többsége így vagy úgy, de végleg befejezi földi pályafutását, csak néhányan ússzák meg ép bőrrel. Kegyetlen és véres leszámolásokban tehát nincs hiány, szerencsére előre nem látható csavarok ugyancsak akadnak benne, amitől nem válik a cselekmény egysíkúvá. A közelmúltban induló és a jelenben záródó kötet cselekményei közben olyan kortárs témákba nyerhetünk bepillantást, mint a filmforgatás és média világa, a politikai játszmák, illetve halványan érinti a gyógyszerlobbi intézményét is.

Döntően drámai hangvétellel operáló kötetben egyedüli humoros szekvenciákat a megöregedett és egyben elhízott Marcus forgatási kálváriája adja, azonban az akciót szintúgy nem kell hanyagolnunk, és persze a szokásos lelkizős etap sem maradhatott ki. Szerencsére ez utóbbival nem esnek túlzásba, így a végén lévő leköszönésnek szánt képsorokban sem érzem a túlzott szentimentalizmus fenyegetettségét. Rick Remender és Wes Craig, köszönjük, hogy ezt az igazán szórakoztató szériát a világra szabadítottátok, a Fumaxnak pedig, hogy elhozta a magyar olvasóknak.

A könyvért köszönet a FUMAX kiadónak, akiktől ITT tudjátok megrendelni a kötetet.

Értékelés: 8/10

eyescream

 

Be the first to comment on "Orgyilkos osztály 12 – Érzékeny búcsú – Második rész (2024)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .