Szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy Mike Flanagan egy korszakos zseni. Az amerikai horror-alkotó aktuális munkája amolyan all-star koprodukció, hiszen az öt évre szóló Netflix-megállapodását egy Edgar Allan Poe művein alapuló szériával zárta, még hozzá nem is akármilyen színvonalon. Ő nem az a típus, aki csak le akarja tudni szerződésének utolsó tételét, és fél lábbal már az Amazon-os Setét Torony adaptációval foglalkozik.
Az Usher-ház bukása tökéletesen illik a Netflix számára készített sorozatok sormintájába, és egy pillanatra sem okoz csalódást a direktor rajongóinak. A Hill-ház szelleme (2018), A Bly-udvarház szelleme (2020), Mise éjfélkor (2021), és Az éjféli klub (2022) kvartett igazán lenyűgöző teljesítmény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen rövid idő leforgása alatt hozta tető alá őket. Ráadásul eközben lezongorázott egy pazar Stephen King adaptációt (Álom doktor, 2019) is, úgyhogy nem véletlenül hívják ismerősei munkamániásnak Flanagant.
A dicsőséges Netflix ténykedésére egy igazi álom-projekttel tervezte felrakni a koronát, hiszen Poe neve nem csak a horror-rajongók körében cseng ismerősen. Edgar Allan Poe négy évtized alatt a romantika korának egyik legfontosabb szerzőjévé nőtte ki magát. A XIX. század első felében tevékenykedő amerikai alkotó leginkább rejtélyekben bővelkedő, hátborzongató történeteiről ismert, de nagyszerű verseket készített, illetve az első detektívregény is a nevéhez köthető.
Flanagan remek szokását megtartva ezúttal is több munkát hozott egy tető alá a kiválasztott szerző repertoárjából, de azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy aki oldalról-oldalra szeretné viszontlátni az eredeti alapanyagokat, az bizony nagyot fog csalódni. Erre a legjobb példa talán a címadó novella, a Flanagan által kreált gyógyszer-mogul család tökéletes esszenciája egy modernizált Poe-történetnek. Végig hű marad az alapanyaghoz, de ennél aktuálisabb nem is lehetne.
A kerettörténetre felhúzott nyolc epizód mindegyike egy újabb Poe-műről lett elnevezve, és ami a tört idősíkokban játszódó, bő nyolcórás sorozat gyanútlan nézőit várja, az maga a dramaturgiai mestermunka. A Roderick-család hatalomért folytatott harca bővelkedik a csavarokban, miközben Poe leghíresebb történetei elevenednek meg XXI. századi köntösben.
A stáb többségében visszatérő színészekből áll, akik fantasztikusan teszik a dolgukat. Számomra Carla Gugino (Verna) volt a csúcspont, de Bruce Greenwood (Roderick Usher) is igazi telitalálatnak bizonyult, még ha ő csereként ugrott is be. A többieket sem érheti egy rossz szó sem, Mark Hamill, Kate Siegel, Mary McDonnell, mind-mind pazarul alakítják a cseppet sem szerethető karaktereket, akikért még így is borzasztóan izgulunk.
Mindegyik epizód egy szemet gyönyörködtető halállal ér véget, és az amerikai rendező nem túlzott, amikor giallo-ként jellemezte újdonsült sorozatát. A színek, a fényképezés, a brutalitás, mind megidézik e szívemhez nagyon közel álló, az olaszok által megálmodott alműfajt.
Előzetesen nem gondoltam volna, mert számomra a Hill-ház, és a Mise éjfélkor is hatalmas kedvenc, de az Usher-ház roppant közel áll a tökéletességhez, főleg annak tükrében, hogy mekkora vállalás volt ez a Flanagan-csapat részéről.
Az idei év sokáig nem hordozta tenyerén a horrorfilmek szerelmeseit, így Az Usher-ház bukása mindenképpen kötelező látnivaló a műfaj rajongóinak. Senki se sajnálja rá az időt, mert a sztori egy pillanatra sem ül le, tele van nagyszerű színészi alakításokkal, és szuperül elhelyezett jumpscare jelenet is akad benne bőven. Az utazás közben pedig időtálló rémtörténetek elevenednek meg a szemünk előtt mai köntösben, így abszolút nem volt véletlen, hogy Flanagan új munkája előkelő helyen állt a 2023 legjobban várt alkotásainak listáján.
A jövő pedig gyönyörűen fest kedvenc rendezőm számára, hiszen belevetette magát egy újabb Stephen King adaptációba (Chuck élete, a 2020-ban megjelent Minél Véresebb kisregény gyűjteményből), miközben már készül a tervek szerint öt évadot, és két mozifilmet felölelő giga Setét torony adaptáció. Nincs más dolgunk, mint követni a zsenit az útján, rám biztosan számíthat.
9/10
afiaf
Nem tagadom, hogy erősen elfogult vagyok Flanagannel szemben, de baszki… a fickó egy zseni, megint megcsinálta.
Imádtam minden percét, csodálatos, hihetetlen ahogy ezt (is) összerakta. A hangulat ott van, az egész ahogy kinéz totál profi, átlengi az egészet Poe szelleme (nagyon bírom az írásait), szerintem egészen remek ahogy adaptálták és modernizálták az egészet, a zene szokás szerint fantasztikus és csodálatos, a színészi játék pazar (imádom, hogy nagyjából ugyanazzal a csapattal dolgozik, kb mint a saját kis társulata), Carla Guginóra nem nagyon tudok mit mondani, csodás ahogy van, ha csak áll egy helyben az is lenyűgöző. Bruce Greenwood is hatalmasat játszik, akit még kiemelnék az Mark Hamill a hideg ügyvéd szerepében, le a kalappal.
Wow. Hibátlan.
Akkor teljesen egyetértünk:)