Mindig igyekszünk előre készülni az adott év legizgalmasabbnak tűnő alkotásaiból, ezért a legjobban várt filmek, és sorozatok ajánlásaink január elején látnak napvilágot. Kedvenc műfajunk igazi szépsége azonban a váratlanul felbukkanó gyöngyszemekben rejlik, amelyek mindenféle előzetes felhajtás nélkül látnak napvilágot.

Következzen szerkesztőségünk aktuális össznépi kritikája, amelyben szétcincáltuk az idei esztendő egyik legkellemesebb meglepetését! Íme a harmincnegyedik Cinegore kerekasztal: a Nincs, aki megmentsen!

afiaf: Brian Duffield már a Love And Monsters (2020) és az Árok (2020) írójaként bizonyította, hogy van érzéke a vizualitáshoz (és a szörnyekhez), így a legnagyobb kérdés aktuális munkája kapcsán az volt, hogy a rendezéssel is boldogul-e majd. A Nincs, aki megmentsen gyakorlatilag a semmiből érkezett szeptember végén a Hulu digitális kínálatába, pedig a végeredmény tükrében ugyanaz a véleményem, mint a tavalyi Predator-film (Préda) kapcsán. A bébiszitter-filmek írójának új alkotása abszolút elfért volna a mozivásznakon, hiszen ez a típusú alműfaj a képregényfilmek árnyékában eléggé kikopott a mozik műsorából.

A tökéletesen eltalált, másfél órás játékidő csak nagyon ritkán fullad unalomba, az első perctől pörgős sci-fi/horror nem sok pihenést hagy főhősnőjének. Brynn (Kaitlyn Dever) az esélytelenek nyugalmával veszi fel a harcot az idegenek ellen, a hihetetlennek tűnő találkozás azonban idővel egy igen komoly földönkívüli invázió képét festi fel. Az összecsapások, akárcsak egy jó videojátékban, egyre komolyodnak, miközben azt is megértjük, hogy főszereplőnk mivel is érdemelte ki az egész kisváros utálatát.

A sztori nagyszerűen ötvözi az ufós home invasion, és az egykoron nagy népszerűségnek örvendő testrabló idegen alműfajok legszebb stílusjegyeit, egyedül a roppant megosztó befejezést lehet csak Duffield rovására írni. Értem, hogy mit szeretett volna az alkotó, de valahogy a finálé teljesen kilóg az események addigi sodrásából. Személy szerint el tudtam volna képzelni egy egyszerűbb lekerekítést a történet végére, sokkal jobban illett volna hozzá. Vizuálisan azonban pazarul fest a Nincs, aki megmentsen, ráadásul nem mindennap futunk bele olyan filmbe, amelyben nincsenek dialógusok. Számomra az év egyik legkellemesebb meglepetése, amely más befejezéssel szinte tökéletes is lehetett volna, ettől függetlenül erősen ajánlott darab a 2023-as felhozatalból. 7.5/10

Varin: Alapvetően a filmvászonra vinni egy hatodik típusú találkozást az űrlényekkel, mindig egy bátor dolog. Mindenkinek vannak elképzelései vagy véleménye, hogyan is nézhetnek ki az idegenek, de viszonylag hosszabb időtartamban megjeleníteni őket úgy, hogy az ne legyen komolytalan vagy nevetséges, nagyon nehéz – most így elsőre nem is ugrik be film, amelynek ez bejött… De ez nagyjából érthető is, hiszen nem ismerjük a gesztusaikat, a mimikájukat, a mozgásukat, tulajdonképpen semmit, csak egy általános kép él a fejünkben az apró szürke lényekről, hatalmas, sötét szemekkel és annál kisebb orral, szájjal.

Ez a film ezzel mindenképpen szakítani akar és jelentős játékidőt szentel neki, ami persze magában hordozott néhány nagyon furcsa jelenetet is. Nincs is ezzel baj, hiszen a No One Will Save You nem megy át komolytalankodó vérengzésbe vagy nevetséges bábfigurák vonaglásába. Emellett él egy másik nagyon bátor eszközzel is az írói gárda, ez pedig a kommunikáció és a párbeszéd totális hiánya. De milyen műfaj is lehetne alkalmasabb a teljes némaságra, ha nem éppen egy földönkívüli horror, amely az elszigeteltség és kilátástalanság érzését akarja bebújtatni a bőrünk alá?!

Összességében egy kiváló filmnek lehettünk tanúi, amelynek az ötletes, ám tartalomtól korántsem mentes, fontos üzeneteket tartalmazó lezárás adja meg a végszót. Több hibalehetőség volt a filmben, ehhez képest viszont nagyon magas színvonalúra sikeredett sci-finek örvendezhettünk, amely egyértelműen helyet kap majd az év végi toplistákon. 8/10

eyescream: Nem semmi formabontó mutatványnak lehetünk tanúi Brian Duffield író-rendező független produkciójában: némi jelzésszerű felvezetést követően egy kompromisszumokat nem ismerő alien home-invasion sci-fi kezd kibontakozni a képernyőn, mely bennem kapásból az X-tro klasszikusát juttatta eszembe, de akár a Jelek című Shyamalan-misztikum is idecitálható. Aztán ebből az ingatlanban történő zaklatásból  egy kisvárosi (és helyenként zöldövezeti) macska-egér hajsza kerekedik, korrekt CGI-rásegítéssel, némi Nope-utánérzéssel, és a testrablós mozik koncepciójának kölcsönzésével.

Aztán ez a menekülős akció-szekvenciákban bővelkedő, egész végig hangtalan (igen, főszereplőnk szájából nettó két mondat, ha elhangzik az egész filmben!) és a lassan információkat csöpögtetve összeálló monodráma egy fergeteges és önfeledt táncos kollázsban oldja fel magát. Közel sem hibátlan alkotás, és sokakat biztosan eltántorít(hat) majd az a lezserség, ahogy a cselekményt vezeti, de mivel bátor és üdítő kivétel a mostani felhozatalban, úgyhogy ezért (is) jár a pont. Meg a matyóhímzésért 🙂 8/10

Blissenobiarella: A No One Will Save You nem csupán az idei horror felhozatalból emelkedik ki, de az ufós témájú horrorok között is maradandó élményt nyújt. Bátorsága nem csupán a némaságában rejlik, hanem abban is, hogy az idegenek szinte folyamatosan jelen vannak a filmvásznon, ami számos olyan kihívás elé állította a készítőket – amiket talán nem sikerült minden esetben megugrani. Állandó jelenlétük és határozott megjelenítésük Guillermo del Toro munkáit juttatta eszembe, aki szörnyeivel minden filmjében így jár el, és azt a filozófiát követi, hogy az, amit ismerünk, lehet éppoly félelmetes, mint az, amit nem.

Bevallom, a No One Will Save You éppen időben váltott hangnemet ahhoz, hogy ne unjak rá teljesen, és hagyjam félbe a megtekintését: a véget nem érő harcjelenetek inkább voltak fárasztóak számomra, semmint szórakoztatóak vagy izgalmasak, különösen annak fényében, hogy bármennyire is megpróbáltak a realizmus talaján maradni, egyszeri bájos főhősnőnk katonákat megszégyenítő fizikumról tett tanúbizonyságot. Az életösztön, ugyebár. A film utolsó harmada azonban, amelyben a személyes dráma kibontakozása kerül előtérbe, valósággal odaszegezett a képernyő elé, feledtette velem a film minden korábban elkövetett hibáját, és imádtam minden pillanatát a némiképp bizarr befejezéssel együtt. 8/10