Az ember kíváncsi teremtény. Fajunk egyik legerősebb ősi ösztöne az ismeretlen felé való vonzódás, annak felfedezése és megismerése, amiből írott történelmünk során számtalan mítosz, legenda és történet fakadt. A szórakoztató irodalom is rendszeresen nyúl ehhez az régi, még is megunhatatlanul közkedvelt recepthez: fogj egy misztikummal és rejtélyekkel teli helyet, dobj bele egy marék embert, fűszerezd meg egy kis emberi drámával és voálá kész a siker. Könnyen elkészíthető, sok energiát nem igénylő még is ízletes finomságnak hangzik. ugye? De, hogy mit kezd ezzel az alapkoncepcióval egy kezdő író? Nos, nézzük meg.

Ben egy szerencsés véletlen folytán rátalál 30 éve eltűnt testévére egy elmegyógyintézet falai között. Harold összefüggéstelenül beszél, dührohamai vannak és megtalálása után pár nap múlva váratlanul öngyilkos lesz. Benre csak egy halom levél marad, mely öccse szörnyű történetét meséli el.

1991-et írunk, Harold világhírű elméleti fizikusként járja a világot. Élete magányos, szándékosan kerüli az emberi kontaktust, csak a rejtélyek feltárásának él. Egy napon két különös alak keresi fel, akik egy expedícióra invitálják őt. Egy gigantikus közel 11km magas hegy tűnt fel egyik napról a másik a Csendes-óceán közepén, s neki is helyet biztosítanak egy marék válogatott tudós társaságában a hegyre induló expedícióban. Ám Harold számára nem is igazán maga a gigászi képződmény rejtélye a legnagyobb motiváció, hanem az előző expedíció egyetlen túlélőjének ottléte a hegyen, a megzavarodott, semmire sem emlékező Naoko, a volt felesége. 

Mint látható Bringe alapjaiban merít mind a napló szerű narráció (ami itt levelek formájában nyilvánul meg), mind a hófödte rejtélyes hegyvidék lovecrafti misztikumából. Ám Az őrület hegyei hasonlat itt nagyjából meg is áll, és igazából nem is áll a regénynek rosszul, hisz végül is ami jó és működő azt miért ne lehetne finoman felhasználni máshol? 

A könyv tőle elvárt módon alapozza meg az elejétől kezdve a misztikum és sejtelmesség hangulatát ezzel pedig szépen beszívva az olvasót, majd ahogy megismerjük szereplőinket és egyre jobban elmerülünk főszereplőnk élettörténetében, úgy fokozódik egyre jobban a rejtélyek tárháza is. Bringe ügyesen lavíroz végig a feszült olykor már-már nyomasztó és kalandos utazás, valamint a emberi lélek gyötrelmeinek és szépségeinek feltárása között, olykor finoman kikacsintva más filozófiai gondolatok felé is. Bringe láthatóan próbált többet tenni művébe egy egyszerű kalandregény koncepciójánál úgy, hogy közben egyszer sem hagy minket unalomba fulladni. Mert bár az expedíció gyötrelmes, rejtélyes és néhol hátborzongató utazását nemegyszer törik meg visszaemlékezések és az említett könnyed gondolatmenetek, még is ezek mindig épp a jókor jó helyen vannak, egyfajta ügyesen beépített feszültség fokozóként.

Teszi viszont mindezen kitérőket sajnos színtisztán a főszereplőnkre koncentrálva, így a mellékszereplőink, tényleg csak mellék karakterek lesznek. S bár mindegyiknek megvan a maga személyisége és motivációja, ám még így is csak egysíkú töltelék személyeknek tűnnek, akik kötelezően kerültek be a regénybe, hisz egy ilyen kalandba mindig kell egy marcona katona, a feszültséget keltő különc, az arrogáns tudós, a titkolózó vezető stb. Kötelező elemek, még is jól működnek, nem érződnek fölösnek, ám sablon szerepükön nem is nyúlnak túl. 

A könyv háromnegyede tulajdonképpeni hangulat teremtés az utolsó negyed katarzisához, ahol a cselekmény váratlanul “turbó” üzemmódba kapcsolva rántja át az olvasót a maradék oldalakon az egymásba fonódó akcióval és rejtélyek feltárásával. A végkifejlettel viszont nem hiszem, hogy mindenki maradéktalanul elégedett lesz, mert bár egész korrekt kis történet kerekedik a végére az egész katyvaszból, még sem áll a lezárás stabil lábakon mivel tulajdonképpen nem tudja megmagyarázni rendesen önmagát. Utóbbi talán egy kezdő író figyelmetlenségének, rutintalanságának tudható be, ám lehet lesznek olvasók akik nehezen tudnak e mellett elmenni majd. 

Összességében tehát a Felemelkedés egy abszolút korrekt, élvezhető, sci-fi/thriller/kalandregény, erős lovecrafti érzettel ám attól még is elkülönülve. Ha a lezárás picit megingó lábait és a töltelék karaktereket leszámítjuk egy tisztességesen erős iparos munkát kapunk, ami bár próbál több lennél annál ami, még is megmarad egy könnyed nyári olvasmánynak, amit élvezet olvasni, de sokat nem szabad várni tőle.

Értékelés: 8/10

Kinek ajánljuk: Aki egy könnyed még is szórakoztató olvasmányra vágyik, vagy szimplán szereti a lovecrafti ihletésű írásokat. 

wooltur

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől IDE kattintva tudjátok megrendelni a könyvet!