Egy helyi legenda szerint a tónál éldegélt Marit, a vasálarcot viselő boszorkány, aki gyermekek húsát ette – legalábbis a Johannes Persson svéd rendező filmjében erről mesél az öreg. Igencsak tekintélyes számú követővel rendelkező influencer és baráti köre pedig pont abba az öko-kempingbe érkezik, ahol az említett entitást is tevékenykedett anno, és nyilván a műfaj indokolja, hogy egy idő múlva összefussanak…

Ahogy a bevezetőben is említettem, adott egy teljesen átlagos, magyarul borzasztóan irritáló influencer párocska, akik legújabb bejelentkezését egy öko-kempingben akarják lebonyolítani. Valóságban már nincsenek együtt, mindkettőjük az új párjával jött, viszont a mobil kamerája előtt mégis el kell játszaniuk a hősszerelmeseket, amely bőven konfliktusokat eredményez. A kemping tulajdonosával megegyeznek, hogy eltölthetnek egy felejthetetlen éjszakát a tó közepén kialakított szálláson, cserébe mondjanak el minden szépet és jót a helyszínről, hogy idevonzzák az embereket. Azonban már a csónakázás közben előkerül a rejtélyes Marit nevű boszorkány ősi legendája, aki állítólag a vízben várakozva cserkészi be áldozatait, szóval nem tanácsos fürödni. Fiatalok kamerával a kezükben nyilván mindenre fittyet hánynak, aztán persze jól megnézhetik magukat, mert a boszorkány elkezdi begyűjteni őket…

Különféle produkciókban leginkább casting directorként feltűnő Johannes Persson természetfelettivel kecsegtető horrorja nem indít rosszul, legalábbis a film első kétharmadáig. Egy minimálisan berendezett környezetben támad a misztikus terror, Greta Thunberg-re pozicionált főhősnőnk pedig bátran száll szembe a nem evilági fenyegetéssel. Nem öltek bele hatalmas pénzt; ergó CGI-boszorkány nem, ellenben ráutaló kontúrokat láthatunk sejtetően esőben és a vízben egyaránt. Aztán a film utolsó egyharmadában a csapat még életben lévő tagjai galád módon még mindig el akarnak hitetni valamit a nézővel, holott apró lépésekben rájöhettünk a megoldásra, ha már láttunk életünkben egy-két hasonló alkotást. Ráadásul, a nagy leleplezés utáni, fináléra adagolt csattanó sem üt már semennyire, mert szintén borítékolható.

Már említettem, hogy nem áldoztak rá sok pénzt, és inkább sejtetően thrillerszerű a megvalósítás, mintsem parás horror lenne; talán a végén akad egy vékonyka torture, ha nem számítjuk a cselekmény közepén elhelyezkedő, egyébiránt megmosolyogtatóan hiteltelen lábamputációt. Szereplőink sem sokat segítenek minimálisra írt karaktereikkel, látszólagos konfliktusokkal, melyek hol felvillannak, hol eltűnnek, és a logikai bakik köszönik szépen, hogy többször is szerepet kaptak. Egy svéd alkotástól én speciel többet vártam volna – minimum festői képeket vagy legalább sötétebb tónusú atmoszférát. Ebben egyik sem jött össze, cserébe kapunk egy könnyen fogyasztható matinét, amely inkább felejtős amerikai társaira hajaz.

Ha nincs túlságosan nagy elvárásunk a természetfeletti vonal a modern fiatalság közösségi médiás szereplésére, szenzációhajhászó felszínes közegébe való beépülését illetően, akkor a Feed-et akár még egyszer meg is lehet tekinteni. Csak a végén az elképesztő üzenettől ne tessék majd hüledezni, hogy mennyire olcsó!

A film megtekintését köszönjük a Scream!-nek.

Értékelés: 6/10

eyescream