Hányszor meg hányszor olvashatunk a neten az Év (aktuálisan) Legdurvább Horrorfilmjéről, hogy ennyien ájultak el és/vagy hányták össze magukat a megtekintése alatt. Hiába totálisan bulvárszagú és otrombán profán a szalagcím, a módszer (sajnos) még mindig működik: az emberek pont emiatt lesznek rá kíváncsiak. Jobban belegondolva, ha összezabálok előtte a mozi büféjében kapható minden cuccot, én is tutira összerókázom magam, sőt! Horror sem kell legyen a műfaj, ugyanis a mai blockbusterek nagy részére beülve még zabánom sem muszáj, hogy ájultan essek ki a székemből az ötlettelenül összedobott, igénytelenségben tobzódó megvalósításukon.

Robbie Banfitch írta és rendezte moziban négy fiatal kirándul a Mojave-sivatagba, hogy énekes-zenész barátjuknak leforgassanak egy videót, majd – ahogy ez már lenni szokott – különös dolgok kezdenek történni velük. Hangok, fények, mocorgás stb. A found footage zsánerben elég szokatlan a kétórásra (!) nyújtott játékidő, ám ha az idegbeteg módszerrel rángatott kamerakezelésen túl is van érdemben mivel megölteni, akkor én nem vagyok ellene. Sajnos itt pont nem ez történik. Egy rövid felvezetés (barátok és család megismerése) után már utazunk is a forgatókönyv által kiválasztott költséghatékony sivatagos helyszínre, ahol nem sokkal később beköszönt néhány misztikus jelenség. Teljesen érdektelen áldozataink pedig az első harmad után eltűnnek – véglegesen vagy rövidebb-hosszabb időre. Kétségbeesésében nem éppen művészi képkivágásokban gondolkodó kamerakezelőnk egyre inkább a teljes megőrülés határára sodródva mutat be nekünk újabb és újabb részleteket, hátha felkavar vele minket. Vagy a gyomrunkat.

Egyre több és több részletre derül fény, persze csak a szószoros értelmében. A rétestésztaszerűen nyújtott cselekmény második harmadában kevés kivételtől eltekintve hősünk éjszakai sötétségben tapogatózik, nyöszörögve botorkál mindenfelé, miközben egyetlen fényforrásként egy aprócska fénykör szolgál a rejtélyes események kvázi-bemutatására. Baromi repetitívek ezek a képsorok, főleg hogy legtöbb esetben ez vér(es dolgoka)t jelent. Iszonyatos mennyiségű piros folyadékot, szinte mindenhol. Komolyan, én még egyetlen found footage jellegű produkcióban sem láttam ennyire eszetlenül bőségesen használt kellékként. Bárhova lépünk, biztos hogy vér van meztelen talpunk alatt, a sátorban legalább tíz centi magasan áll, falakat azzal kenték össze több rétegben, de a ponyváról is az csöpög alá. Ha ez még nem lenne elég, ruháitól mindinkább megszabaduló (végén már teljesen pucér) hősünk is felöklendezik magából egy-két liter éltető testnedvet.

A legtöbb esetben vállalhatatlanul rángatott kamera, a töksötét környezetben felvillanó (minimális információértékkel bíró) tényezők, titokzatos zajok és idegenszerű zörejek közepette lassan hömpölygő cselekmény többféle alternatívát is kínál a nézőknek a koncepciót illetően. Földrengés által előbukkanó féregszerű homokszörnyek? Mágneses vihar okozta anomáliák? Titokzatos baltás gyilkos, aki esetleg a meghasonult főszereplő eddig eltitkolt énje? Földönkívüliek szórakoznak velünk? Egymásba csúszott dimenziók, lovecraft-i hatásokkal? Szigorúan titkos katonai projekt? Esetleg a denveri musztángok bajnokcsapata?? – csak hogy egy klasszikust idézzek. Mert gyakorlatilag olyan szürreális káosz-állapotba taszítják szegény nézőket, hogy az már erősen South Park kategóriás szatíra. Mert, amikor a fináléban egy elképesztő péniszcsonkolás és egy önzsigerelés képében indokolatlanul előrántják a gore-kártyát, és hősünk kitüremkedő belekkel flangál tovább, akkor én azt már nem tudom komolyan venni.

Hogy kinek is ajánlanám ezt a filmet? Ez könnyű: ha a tradicionális technikai megvalósítással bíró horrorfilmeket szereted, vagy ha nem vagy found footage rajongó, akkor neked biztosan nem. Ha nem a jump scare és a hatásvadász dolgokra buksz, szintén kizárhatunk. Amennyiben egyszer elég neked a Blair Witch-féle produkció, és ez a sivatagi környezet másolt installációja sem keltette fel a figyelmedet, te sem. Forgatókönyvet, drámai fordulatokat, és egy ezekből felálló konzisztens élményt igényelnél, hagyjuk is. Nem szeretnél elaludni vagy szimplán csak ásítozva unatkozni a repetitív képsorokban bővelkedő össze-vissza tekeredő cselekmény során, sajnos téged is elvesztettünk. Kifejezetten érdekel a játékidő alatt zajló központi rejtély megoldása, és nem szereted a nézőre-bízzuk hozzáállást, menj inkább ki focizni, úgyis jó az idő.

Akkor egyáltalán ki marad?! Hát, akinek van felesleges két órája és nem tud mihez kezdeni vele, így inkább szeretne egy olyan évtizedeket késő, klisés és káoszba fulladó found footage mozira beülni, amely egyeseknek hányást vagy ájulást okoz, de ő tesztelni akarja, mert legbelül tudja, hogy faszagyerek, és nem vomitál vagy alél el ilyesmik láttán.

Értékelés: 4/10

eyescream