A trailere alapján valami olyasmi független filmes keverékre számítottam, ami a Magas fűben misztikus hangulatát vegyíti a Kocka-féle meglepetés-csapdák elől való izgalmas menekülés és élve kijutás koncepciójával. Amit pedig végül a másfél óra alatt kaptam, kezdetbeli lelkesedésemet (hogy legalább egy közepes színvonalú thrillert kapok) úgy tette tönkre, hogy inkább már most azt tanácsolom nektek: ne kövessétek példámat, és ne akarjatok kukoricamezőben kóborló embereket nézni, bármennyire érdekfeszítőnek is tűnik.

Szereplőink egy kukoricamező különböző pontján ébrednek egy-egy használati tárgy társaságában. Némi felszínes ismerkedés után egy iránytűvel megpróbálnak kijutni ebből az áthatolhatatlannak tűnő mezőgazdasági rengetegből, melyben valamiféle ismeretlen lény ragadja el egyiküket-másikukat. Legyen elég ennyi, spoilermentesen.

Hogy mi a legfőbb problémám a filmet íróként is jegyző Emerson Moore nevű úriember első egész estés rendezésével? Az, hogy  gyakorlatilag a film végéig ki sem derül, hogy mégis mi a jó büdös francot láttunk, mi akart ez lenni, és akkor is csak nagy eséllyel fejünket fogjuk az alibiszagú éppen-hogy-lezárással kapcsolatban, hogy ez most vajon tényleg komolyan gondolhatta az illető?!

Kezdetben ugye adott a visszafogott csapdácskákkal és rejtélyekkel operáló Kocka nem kicsit lebutított, mezőgazdasági keretek közé szorított alapötlete, melyben konkrétan csak külső környezetben megoldott felvételek láthatók. Mondjuk ilyet már amúgy is csekkolhattunk nemrég, méghozzá Stephen King Magas fűben című novellájából készült Netflix-es adaptációban, de ott legalább volt némi misztikus atmoszféra. Vagy mondhatnám a Maze Runner című sci-fi beütésű YA-franchise első részét, csak itt a tinik helyett jobbára középkorúak kerültek fókuszban. Néhány ponton, például a megfelelő időben és helyen való logikus eszközhasználat okán pedig a közelmúltban készült escape room filmek jutottak hirtelen eszembe, nem kicsit.

Ha tehát az említett tényezőket mind-mind összegyúrjuk, nagyjából meg is kapjuk az aktuális Ctrl + C, Ctrl + V produkciónkat, ami önmagában nem is lenne hatalmas probléma, mert ugye kedvenc műfajunkban mára tényleg nagyítóval kell keresni a bármiféle eredetiséget felmutató alkotásokat. Viszont újabb negatívumként kell elkönyvelni, hogy az Escape the Field költségvetése nem enged semmiféle teret, így mindvégig egy szegényes kukoricaföldön bolyongunk hőseinkkel (néha meg a CGI-segítségével), és összetesszük két kezünket, ha ritkán bevágnak egy-egy izgalmas kerítést vagy egy gyanúsan kameraszemű madárijesztőt. Egydimenziós karaktereink is szimplán le vannak ejtve, mert az elmondásukon túl kb. semmit sem sikerült megtudni róluk, ami kicsit is árnyalná a jellemüket vagy bemutatná őket.

A cselekmény kétharmadánál aztán hirtelen váltásként eljutunk a kukoricamezőből teljesen indokolatlan kinövő (!) fémkonténer-komplexumhoz. WTF?! Ez a film egyik legszürreálisabb pontja, vitán felül. Hogy aztán később a mögöttük bezáródó (lényegében újra-kinyithatatlan) ajtók problémáját egy laza mozdulattal félresöpörve, ismét visszamenjünk a kukoricák közé a fináléra. És, hogy a játékidő végére semmiféle értelme ne legyen az összecsapott csattanóként tálalt kvázi-magyarázatnak.

Az igazat megvallva, az esélytelenek nyugalmával, de mégis valahol kissé reménykedve vártam valamiféle sci-fi vonalat magyarázat gyanánt vagy legalább egy közepes thrillerhez hűen a fel-feltűnő misztikus entitással lehetett volna valamit kezdeni, ám egyik sem jött. Ezt az elcseszett, béna végjátékot (meg a szörny valódi kilétét leleplező jelenetsort) még hetekig fogom emlegetni. A játékidő alatt is találhatunk logikai és kauzalitásból eredő bakikat, de azért ez így együtt egy ordas nagy blöff. Mondhatnám, hogy szimplán kritikán aluli. (Akinek egyébként a kukoricamező mint helyszín és az ijesztő madárijesztők koncepció bejön, az próbálkozzon inkább a Husk című After Dark filmfesztiválos alkotással, az garantáltan ütősebb.)

Értékelés: 5/10

eyescream