A történetek szereplői hátborzongató jelekkel, megmagyarázhatatlan eseményekkel és nyomasztó élethelyzetekkel szembesülnek, ráadásul barátaikkal és családtagjaikkal sem mindig találják már a közös hangot. A bezártság és elszigeteltség következményei bontakoznak itt ki, hol rémisztő, hol abszurd életképekben – olvasható a kötet hátoldalán. És én nem tudok vitatkozni vele.

Veres Attilával együtt Farkas Balázs a hazánkba évek óta lassan beszivárgó weird műfaj lelkes művelőjeként azon fáradozik, hogy bemutassa a magyar közönségnek, mi is az a weird. Mert tulajdonképpen sok ember nem tudja, csak gyanítja. Jelen sorok írója úgy határozná meg egészen közérthető módon, hogy minden olyan hétköznapi valóságot elénk táró történet, mely fikciós elemeket (is) felhasznál a kívánt hatás (félelem, kizökkentés, nyomasztás) elérése érdekében; tehát bármely olyan mű, amelyekben az események a realisztikusság jegyeinek köszönhetően akár meg is történhetnének, és itt a feltételezésen van a hangsúly. Az 1987-es születésű, több kötettel rendelkező Farkas Balázs pedig egy ideje már remekel az ilyen zsánerű, valósághűségével nyomasztó történetekben.

A Napkút kiadónál megjelent kötet a fiatal szerző tizenkét elbeszélését tartalmazza, amelyből három itt olvasható először; ne kérdezzetek, konkrétan melyek ezek, mert én csak a The Black Aether hasábjain közölt írásait ismerem. Legyen elég annyi, hogy a kiadványban helyet kapott prózák mindegyik szinte ugyanazt az állapotot járja körül, csak kicsit mindig más és más felütéssel, szereplőkkel, cselekményívvel.

Az elbeszélések központi mondanivalója a világ megváltozásának ténye; végleg és visszavonhatatlanul. Érthetjük ezalatt a keserves covid-időszakot, a hétköznapokban végbemenő változásokat, a globalizáció által keltett hullámokat, igazából bármit, amire a Kedves Olvasó asszociál. Farkas Balázs történeteiben ugyanis bárhol legyenek hőseink (ez ugye kivétel nélkül magyarországi helyszíneket jelent) mindenütt nyomasztóan telepedik rájuk az ismeretlenné fajult környezet, alig-alig pislákol valamiféle reménykeltő atmoszféra. Izolált élethelyzeteikben megmagyarázhatatlan jelenségek tombolnak, és nincs rájuk konkrét megoldás. Elolvasásuk után sem kapunk semmiféle direkt magyarázatot vagy feloldást, csak pislogunk percekig, hogy aztamindenit, illetve hátezmegmivolt?! A válasz: weird.

Ha csak egyetlen kedvencet kéne kiválasztani, amely bárhol bátran reprezentálná a kötet esszenciáját, akkor az a Penész lenne, bár a Tomiék és a Hazaút is egy ugyancsak kiváló írás. A Penész annyira zsigeri módon adja át az eddig ismerősnek hitt környezetből (tájból, világból) való lassan kibontakozó rettegést és a reményvesztettség visszafordíthatatlanul obszcén érzését, hogy semmiféle kapaszkodónk nincs ellene. Kénytelenek vagyunk mi is az időközben megváltozott árral úszni, mert máshogy már nem lehetséges. Teljesen hétköznapi szituációk ágyaznak meg az eseményeknek, pont azért tud ennyire brutálisan működni.

A szépirodalmi igényességgel megírt weird jellegű elbeszéléseken túl a kiadványban találhatunk más jellegű és kicsengésű (jobbára fikciómentes) prózát is, bár nekem az említett zsáner iránti rajongásom okán inkább az említettek jöttek be. Azt azonban egyöntetűen ki lehet jelenteni, hogy a kiadvány gondosan illeszkedik az eddigi Farkas Balázs kötetek sorába.

Értékelés: 9/10

eyescream